Hinterstoder
2016. 7. 30.Ahogy a neve is mutatja, a hely a világvége után van három faluval :) Egész közel esik, lehet repülni, de még sose voltunk. Ki kellett próbálni.
Krisz | Repülés, Mászás, 2016, Hinterstoder
Ahogy a neve is mutatja, a hely a világvége után van három faluval :) Egész közel esik, lehet repülni, de még sose voltunk. Ki kellett próbálni.
Krisz | Repülés, Mászás, 2016, Hinterstoder
Hatkor indultunk, tízkor a fal alján voltunk. Tanfolyamoztak a leszállóban, kicsit balos volt a szél. Útközben észak fújt, ez volt az előrejelzésben is, talán kicsit ÉK-i. Vittünk mászócuccot is, kinéztünk egy B-s Klettersteigot, amit talán én is meg tudok mászni.
Kivételesen afrikai harcsát vettem. Nincs különösebben intenzív íze, és egy kicsit édeskés is, (meg volt itthon padlizsán), így lett ez az ebéd.
A Dolomitok időjárása soha nem egyszerű, főleg nem könnyen tervezhető. Szeptember elején jó lett volna, de akkor Tociék nyaraltak, így mi nem mehettünk. Az utolsó felvonó pedig október 4-én zárt, tehát sok időnk nem volt. Ráadásul megint esett a hó szeptember közepén, ami elég ijesztő a hágókon és a meredek starthelyen is. Végül szinte napra ugyanakkor voltunk kint, mint a korábbi években :)
Krisz | Repülés, Mászás, 2015, Olaszország
Nehezen jött össze, hogy kettesben repülni menjünk. Három hétig volt összepakolva az összes csomagunk, már megtanultuk, hogy az olló és a hajszárító helye a bőröndben van :) Még a végső indulás előtti napon se tudtam, hogy képes leszek-e elmenni. A második kint töltött éjszaka után már nagyon vágytam haza, a saját ágyamba. Bár ne tettem volna, ott jobb idő volt :) Itt most iszonyú hőség van, a pincében ülök a hűvösben, hogy ki lehessen bírni. Na lássuk a hegyeket!
Krisz | Repülés, Mászás, 2015, Gasteinertal
Nehéz volt úgy összehozni a nyaralást, hogy mindenkinek jó legyen az időpont és az időjárás is jó legyen… Így kissé rövidre sikeredett, de jó volt :)
Krisz | 2015, Schladming
Csak mi ünnepeltük a suli végét az Alpokban, a gyerekek még itthon küzdöttek az utolsó felelésekkel, dolgozatokkal. Sajnos, az utolsó percben kiderült, hogy Ambrus mégse tud jönni, pedig már le volt foglalva a nikolsdorfi repülőtérhez legközelebb eső szállás. Így gyorsan átterveztük az úticélt, különösen, hogy az északi oldalra egy picit jobb időt jósoltak. Gastein lett megint.
A szokásos lijaki repülés volt a cél, persze kirándulással, tengernézéssel és fagyival. Apu azt mondta, hogy csoki-vaníliát kér :)
Szokásos őszi Dolomitok-túrát terveztünk. Ambrus is jött volna, de a jóidős héten végül mégis dolgoznia kellett… Nélküle az idő se lett az igazi :(((