Előző évben itt kifele jött Apa és Ambrus, míg én befele szerettem volna. Visszamentünk megnézni :)

Dad úgy gondolta, hogy a mászás végét én is meg tudom csinálni, ezért visszamentünk kettesben is. Az eleje rendben is volt, szép a kilátás és számomra is járható volt az út. Bár hosszabb, mint gondoltam.

Innen jött a java: Apa úgy gondolta, hogy megnézhetnénk a gerincen vezető ösvényt, aztán majd később lemászunk. Talált is jópár ösvényt a térképen. Amik elég meredekek volta. Nagyon. Túlzottan is.

Általában úgy jutottam le rajtuk, hogy kötéllel biztosított, de párszor kifejezetten azzal engedett le. Rá kellett jönnünk, hogy ezek az ösvények csak a sziklamászó utak kiszállásai voltak. Tehát egyrészt általában fölfele járták őket, másrészt alul a sziklafalban végződtek :(

Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy nem vezet tovább az út, már reménytelen volt számomra a visszamászás, annyira fáradt voltam. Tehát végül leeresztett engem is a falon. Arra nem emlékszem biztosan, hogy ő hogy jött le, azaz, hogy hogyan került le az utolsó karabíner is. Talán sehogy.

Mindegy, jó kaland volt. És elég tanulságos is!

Pihenésképp lementünk a patakhoz. Volt nálam vízicipő meg tartalék kötszer. Ugyanis egy csúnya seb volt alábamon, ami miatt már az elindulást is halsztottuk. De most úgy gondoltam, hogy a Schwarza ivóvízminőségű vize nem fog ártan :) Önfeledten pancsoltam :D

A hazaútra nem emlékszem, elég fáradt lehettem addigra…