Mert föl-le ugrándoztam. Ki-be a civilizáció és a hegyek között. 15 perc autóval, a semmi és a bevásárlóközpont között ingáztam. Valahogy mégis azt élveztem jobban, ahol nem volt sok infrastruktúra. Persze, mentem volna én messzebb is..

1.nap, kedd

Nem keltem korán, nem siettem. Egész simán átértem a városon, bár szembe persze állt. A székesfehérvári lehajtón meg kellett állnom, de utána nyugiban haladhattam, egyre ritkább lett a forgalom. Most simán átengedtek a gyorsforgalmi határátkelőn. Graz környékén sűrűbb volt, és a hegyeket most se láttam. Deutschlandsbergnél szokásosan megálltam, vásárolni és sétálni is. Kicsit cikinek éreztem, amikor egy érkező család meglátott combig a patakban :o De aztán ők is bementek pancsolni. Először az apuka a fiával, majd a nagyszülők, és végül egy meggondolatlan lépés miatt az anyuka rövidnadrágja is elázott :) Jobban járt volna, ha a többiekkel együtt fürdőruhát vesz :D

A hűsölés után gyorsan továbbálltam. A hosszabb, kacskaringósabb utat választottam, és nem is bántam meg. Nem tudom, hogy akadt-e egyáltalán szembejövő… Utazós podcasttal készültem, Földes András kalandjait hallgattam. Sajnos, az új, nagy powerbankot otthon felejtettem, a telefont meg sikerült lemeríteni. Már itt is gyanús volt, hogy nem mindig tölt a szivargyújtós usb.

Szóval meglepően gyorsan a tóparton találtam magam. Agyaltam a fizetésen, végül úgy dobtam be (persze kártyával :), hogy reggel 8:04-ig legyen fizetve. Nyugis idő volt, pedig zivatart mondtak. Útközben se esett, talán a magyar oldalon több Ac-t láttam, mint Ausztriában. Kényelmesen kipakoltam a sup-ot, ezúttal maximumra fújtam. Most jóval többen voltak, a kempingben rengeteg sátor, lakóautó. A vízen azért elfértünk, összesen kb. tíz emberrel találkoztam. Mind kedvesen integettek, köszöntek. Nagyon divatos dolog ketten supozni :) A túloldalra mentem, az egyik öbölben akartam szétnézni. Egy pár kutyával ugrált egy belógó szikláról. Egy lankásabb részen én is bementem a vízbe. Megfejtettem a polipok rejtélyét: a gát építésekor a víz alá kerülő fákat kivágták, de a tönkjüket benthagyták. Ezért van ennyi gyökér a partok közelében. A vízből kimászva gyanús lett a szél. Már eddig is sötét volt Észak fele, Graz környékén esett az eső. Mostanra megjött a szokásos szembeszelem, dörgött-villámlott mindkét irányba. De végül az egyik szétesett, így még leeveztem egészen a gátig. Innen visszafele már tényleg esti hangulat lett, jóval többen buliztak a parton, mint a vízben. A parkolóban is egyedül maradtam. Kipakoltam, megszáradtam, és átálltam a megszokott, reggel is árnyékos helyemre. Reménykedtem benne, hogy most is az lesz :)

2.nap, szerda

A napfogyatkozás napja, ezért jöttem. Estére keresnem kell valami kellemes, nyugatra nyitott helyet a hegyoldalban. Kint is maradnék hullócsillagot nézni.

De addig sok időm van még…

Meglátogattam a helyi infrastruktúrát, de már nem fizettem újra. Épp időben készültem el.

Viszont a telefonom teljesen lemerült az esti sorozatnézéstől, és a töltő se nagyon működött. Így a másikkal navigáltam, amihez még mobilnetet kellett szereznem. Kis eltévedéssel, meg Arthur régi térképét használva elkanyarogtam a hegy oldalában. Elég szokatlan helyeken jártam. Erre nincs nagyobb út a határig. Sok falunak szláv neve van. Inkább Szlovéniára hasonlít a rengeteg gyümölcsfával és szénaszárítóval. Almafák az út mellett is álltak, bár jópár helyen a földre szóródott a termés. Viszont a kukorica itt nem akart kiszáradni, mint otthon :) Kicsit sűrűbben lakott helyre érve vettem egy doboz tejet, és megpróbáltam nyomást varázsolni az autó kerekeibe. A hűvös éjszaka után szokásosan panaszkodott, hogy kevés.

Innen fölszerpentineztem a hegyre, ahol elég érdekesen volt kitáblázva a parkolás. Egy nem-fizetőnek kinéző helyen álltam meg. A felvonó nem ment, nem volt nagy élet. Kivéve az elit szállodafaluban. Innen hatalmas vödör áfonyákkal érkeztek emberek. Erős férfi is roskadozott a vödrök, kosarak súlyától. Remélem, lekvárt terveznek főzni belőle. Én sajnos nem találtam meg az áfonyamezőket :(

Úticél a Poms-vízesés. Elég sokat kellett lefele menni az útig. Talán máshol kellett volna parkolnom, bár a fizető előtti részek mind tele voltak. Próbáltam megjegyezni, hogy hol kell a keskeny ösvényre ráfordulni, de -mint utólag kiderült- nem sok sikerrel. Aztán emelkedőbe váltott az út, tűzött a nap, meleg volt. Egy kis forrásnál bevizeztem magam. A patakhoz nem volt kedvem lemászni, azaz az erőm volt fogytán. Amikor végre beért az út az erdőbe megint, megálltam pihenni. Meglepődve láttam, hogy a vízesés aljához érkeztem :) Lepakoltam és belelógattam a lábam. Szokásosan jéghideg volt. Ráadásul nem cipeltem föl váltócipőt se. Lefeküdtem a partra pihenni, és megettem az otthonról hozott ebédemet. Időközben jópáran érkeztek, még egy drón is volt. Kedvet kaptam tőlük, és megnéztem a vízesés felsőbb részeit is. Mások továbbmentek a csúcs felé, de nekem arra nem volt erőm. Meg nem is volt tervben. A visszaút vége nagyon melegre sikerült, mert az aszfaltos útig nem találtam meg a leágazást. A végére már eléggé sántikáltam, mert a bal térdem még mindig fáj :( Szerencsére nyitva volt a mosdó, így meg tudtam mosakodni a melegben.

Így viszont jópár órám maradt a naplementéig. A töltő nem bírta a terhelést, és elég büdösen füstölve égett le :( Itt kezdődött az igazi jojózás. 15 percnyire, Wolfsbergben mindenféle üzlet elérhető volt. Kellett is, mert töltőt csak a harmadikban kaptam. Viszont közben beugrottam egy benzinkútra, és innen már nyugodtan szerpentinezhettem.

Kinéztem a térképen egy parkolót, ahonnan egy vízeséshez vezetett volna az út. De csak pár lakóházat találtam.. A néni nem is értette, hogy mit keresek nála. Utólag visszagondolva ő talán Startplatz-ot érthetett Parkplatz helyett, de azt meg én nem értettem. Mindenesetre azt magyarázta, hogy menjek vissza, és a következő völgyben keresgéljek. Erre már a telkén kapálgató bácsi is kinézett az utcára köszönni, ha jött egy autó :) A térképen Panoramastrasse néven futó úton próbálkoztam. Nehezen hívnám panorámásnak, mert nagyrészt az erdőben haladt. Egy helyen, hátrafele ki lehetett látni a csúcson levő csillagvizsgáló kupolájára. De ezen kívül csak egy tisztább mező volt. Tetszett a hely, aztán megláttam a szélzsákot is :) A tehenek legelője között egy akkus villanypásztorral körbekerített rész volt a siklóernyősöknek. Gyönyörűen levágott fű, egyenletes meredekség, pad.. Mindez legalább három óbudányi helyen :) Megvan, honnan fogom nézni a napfogyatkozást. Pedig nem is a starthely miatt parkoltam le, hanem a térkép egy kis tavat mutatott párszáz méterre az erdőben egy forrással, ide indultam.

Hátizsákot nem is vittem, csak a botjaimmal és némi innivalóval fölszerelkezve mentem az erdőbe. Egy sorompón kívül autóval is járható lett volna. A forrás után egy mesebeli kis tavacskát találtam, bár sajnos magánterület volt.. de azért megnéztem. Egy fa lakóautó-építmény állt mellette, meg pár pad és asztal. A víz nem volt elég átlátszó, de azért a békák szerették :) Nehéz volt elképzelni, hogy mindez ilyen közel van az aszfaltos úthoz…

Visszamentem a kocsihoz, hogy felfedezzem a Panoramastrasse további részét is. Innen nem sokkal feljebb murvásra váltott az út, nagy porfelhőt hagytam magam után. Meg az összes illesztésben :) A tetején egy Gasthof volt hatalmas parkolóval, de kilátás innen se volt. Kicsit lejjebb, a legelő lovak után volt egy mező, amiről talán repülni is lehetett volna, de kétesnek láttam, hogy a naplementét betakarnák az erdősáv fái. Picit lejjebb csúnyán derékban elvágott fenyőfák álltak. Kicsit jobban szétnézve az is világos volt, hogy a frissen épülő palota kilátását akadályozták korábban :(

Egy kicsit pihentem, aztán visszamentem a lejjebbi starthelyre. Meglepően sokat kellett hozzá lefele menni. Már útközben gyanús volt a tömeg, de a starthelyen már az utolsó parkolóhelyre kellett bepréselnem az autót. Úgy tűnik, ez a hely nem csak nekem jutott az eszembe. Pedig korábban még a padra akartam kifeküdni…

Kissé nehezemre esett a tömegben megtalálnom a helyem :( Kitettem egy polifoamot, hoztam vacsorát meg sok napszemüveget és egy cd-t, amivel a napfogyatkozást néztem volna. Ugyanis a Nap egy felhő mögött bújt el. Nem tűnt reménytelennek, a hegycsúcsig még egy felhőmentes sáv volt. Mire kényelmesen lepakoltam, már nézhettük is. Eddigre jó darabot kitakart a Hold. Viszont közben beúszott egy felhő, így a naplemente nem a hegy, hanem a felhő mögött volt. Emiatt a legnagyobb takarást már nem láttuk :( A nép elég csalódottan távozott, bár páran még jó sokáig maradtak az általam kinézett padon. Viszont fél 10 körül felszabadult, és egyedül maradtam. Kiköltöztem a polifoammal és a hátizsákkal csillagokat nézni. Ugyan a keletei oldalon kívül teljesen nyitott volt a hely, és a város fényei se zavartak, mégse láttam sokat. Aznapra ígérték a legsűrűbb csillaghullást, de csak hármat sikerült látnom. Közben a műholdak számolását feladtam valahol 30 és 40 között. Így is érdemes volt kintmaradni, mert jól lehetett látni a Tejutat :) 10 óra körül elcsendesedett a város, sok helyen a közvilágítást is lekapcsolták. Én 2-ig bírtam, akkor már kezdett nagyon hideg lenni. Nem számítottam erre, különben a melegebb hátizsákot vittem volna…

3.nap, csütörtök

Nem keltem korán, de még így is hideg volt. Éjszaka 10 fok alá hűlt az autó. Viszont más korábban kelt nálam: 8 óra után pár perccel egy hátizsákos gyalogos érkezett. Céltudatosan a starthelyre ment. Itt már gyanús volt, hogy a hátizsákja egy könnyű beülő lehet. Készülődtem, ő is pakolászott picit. Amikor megcsörrent az ernyő, azt hittem, hogy terít. De már húzta is, és egy belefutóstarttal a levegőben volt. Fél 9-re már le is szállt.

Én nem voltam ennyire lendületes. Kényelmesen elkészültem, a reggelimet a padon ettem meg, közben a térképet bogarásztam. Találtam egy vízesést, amelyet egy lejjebbi kanyarból lehetett megközelíteni. Szerpentineztem kicsit, aztán leparkoltam egy árnyékos kanyarban. Innen egy sorompós úton indultam el. Az úton végig frissen volt vágva a fű, össze is szedve géppel. Kora reggel senki nem zavart, még a meleg se. Az ugyan meglepett, hogy még visszaérve is csak 20 fok volt, akkor már kissé napon.. Máshogy érzékeli az ember a hőmérsékletet, ha nem volt fűtött (hőszigetelt) éjjeli szállása. Többször is előfordult ezen a nyaraláson, hogy a reggeli tizenpár fokokban rövidujjúban reggeliztem :)

Szóval közel vízszintesen haladtam a hegyoldalban, néha egy-egy beugróval a patakok miatt. Jobbra hihetetlenül meredek volt, már ahol látszott valami a fakoronákon túl. Egy helyen hangos vízcsobogás zaja volt, ott volt a vízesés. Közelebb nem lehetett jutni hozzá. Egy nagyobb kanyar előtt egy korlát figyelmezetetett egy keskeny lépcsőre. Megjegyeztem, majd visszafele. Továbbhaladva megláttam a sziklaperem fölé, egy fenyőfáról kilógatott vadászlest. Feltétlen megnézem! De még folytatódott az út, mentem én is. Aztán egyszercsak vége lett. Kerestem térképen, hogy merre lehetne lejutni a szakadékba, de a tértép szerint már ott se volt út, ahol épp álltam :)

Visszafordultam, hogy megnézzem a vadászlest. De megláttam előtte egy hobbitlakást :) Visszafutottam a korlátos ösvényhez, és a vadászles lábai között inkább továbbmentem. Próbáltam összerakni a másik irányból érkezve, hogy merre menjek. A helyet elsősorban kecskék lakták, derékmagasság fölött már átlógtak a faágak. Négykézláb másztam a meredek sziklák közt. Találtam egy kisebb barlangot, ahol el lehetne tölteni egy éjszakát. Aztán feljebb egy kultikus tűzrakóhelyet is meglátogattam. De parázs helyett egy nagy sótömb volt benne, megkóstoltam :) Így legalább érthető volt, hogy a fa tartóoszlopok miért nem égtek el.. Sajnos az áfonyamezőn nem sok ehetőt találtam… Viszont lefele végre megtaláltam a házikót. A hatalmas sziklatömbök között valaki belafazott egy öblöt. Egy pici ajtó is került rá, és zárható plexi ablak. Éppcsak be lehetett férni, lefeküdni már nem tudtam volna kényelmesen. Ez kissé elvette a kedvemet az éjszakától.

Ezután visszamásztam a magaslati lakba :) Útközben komolyan elgondolkodtam azon, hogy vajon kell-e nekem egyedül mászkálnom itt, térerő nélkül… De azért felmásztam. Mérnöki precizitással csukódott az ajtó, kézhez készített zárral. Bent elég szűken tudtam felállni, és ülve is csak egyszemélyes volt. Viszont minden irányba ablakok, az előbb megismert módon nyithatóra készítve. Még egy nagy pléd is volt a hidegebb éjszakára. Azért én nagyon egyedül lennék itt. Bár tetszett. Ugyan akár autóval is be lehet menni, már ha a sorompóhoz van kulcsa az embernek, de még én is be tudtam gyalogolni. Sokkal jobban tetszett, hogy valaki a fa tetejére épít alvóhelyet, minthogy levágja a fákat a kilátás kedvéért. Lefele még jó sokat álldogálltam a létrán, és próbáltam megfejteni, hogy vajon milyen sorrendben építették. Utólag látom, hogy melyik elemnek mi a szerepe, de elképzelni nem tudom, hogy időközben mi tartotta. A ház kívülről volt burkolva. Vajon hogy rögzítették a konzolt, amire a padló került? És utána hogy jutottak fölé a lombkorona felől a tetőhöz? Nagyon szívesen megnéztem volna az építkezést. Volt ízlése a tervezőnek :) Lent volt egy tábortűznyom, de egyébként nem zavarták meg a helyet.

Még nem volt tíz óra, de már úgy éreztem, hogy jót kirándultam ma :) Nem bántam meg a kitérőt!

Visszaérve az autóhoz már az eredetileg kitűzött célt állítottam be. Volna. Ha nem merült volna le megint a telefonom, ezúttal a másik is. Pedig még egy ideig hallgattam az utazós podcastot, ezúttal a Csendes-óceánon eveztünk át. Rá kellett jönnöm, hogy a szivargyújtós átalakító nem bírja el két telefon gyorstöltését egyszerre. Ez még beleférne, de jelzés nélkül lekapcsolta az egyiket :(

Ennek ellenére eljutottam a határra, mert a szűk völgyben nem is volt más út :) Még nem jártam erre, nagyon különleges hely volt. Már olyan közel jártam a nagy hegyekhez, hogy csak az alsó, erdős csúcsokat láttam. Itt kanyarogtam be egy szűk völgybe, aztán föl a szerpentinen. Egyszercsak, átesve a nyergen, hatalmas sziklás csúcsok elé érkeztem. Ez már a Skuta és a Grintovec északi oldala volt. Az első megállónál kiszálltam fotózni. Sajnos, eléggé elkeserítettek a tájékoztató táblákkal, hogy eszembe ne jusson bárhol kint aludni a kempingeken kívül. Meg a rengeteg német turistával és lakóautóval :( Én azt hittem, hogy ez egy kisforgalmú hágó lesz :(

Lejjebb menve tovább romlott a helyzet. Ugyan megálltam térképen megkeresni, hogy hogyan juthatok el a tóhoz, de a rengeteg tábla is útba igazított. Az lepett meg leginkább, hogy a sok fizető parkoló között folytatódott az út. Egyszer meg is fordultam, mert azt hittem, hogy benéztem a behajtani tilos táblát. De nem. A sok fizető parkoló csak a fagyizóhoz meg a lángosohoz volt. A tóparton, a sétáló turisták között simán tovább lehetett menni. Később viszont egy sorompó jött, amin 10 Euro fejében lehetett átmenni. Azt viszont kártyával is lehetett fizetni :) Erősen gondolkodtam rajta, hogy szétnézek.. de a térkép szerint csak 80m-rel lehetett magasabbra jutni, onnan csak gyalog volt út tovább. Ahhoz meg még korán volt, hogy éjszakai szállást keressek. Ráadásul épp elvették a kedvemet a tömeggel.

Szóval továbbmentem, meg se álltam a tóhoz. Még benéztem útközben Preddvor mellett egy másikhoz, amit strandként hirdettek. Rettenetesen meleg volt a parkolóban. A tóba a hídról meg egy romos szálloda teraszairól ugráltak. De a nagy meleg ellenére se volt kedvem belemenni, annyira mocsárszagú volt :( Ez elég kiábrándító a szép heegyek között. Inkább keresek magamnak egy hideg patakot.

Előbb a távolabbi cél felé indultam, Jesenice határába. Mivel a rövid útra nem vettem szlovén pályamatricát is, így jó hosszan országutaztam a melegben a régről ismerős utakon. Mikor végre befordultam a völgybe, meglepően hamar egy szűk földúton találtam magam. Volt egy ház a gátnál, kerttel, tyúkokkal, de lánccal le volt kerítve az az egy hely, ahol meg lehetett volna állni. Végül csak kitoltatni tudtam a tó mellől. A tó körbe volt betonozva, és fájdalmasan hideg volt. Több táblát láttam, hogy mennyire tilos benne horgászni, mint ahány halat :( Volt pár kajak a parton, de még supozni is kicsi volt. Viszont feljebb egész hihetetlen helyre kerültem.

Még botot se vittem, csak be akartam vizezni magam. Az út egy nagy parkolóban (farakásban) végződött, simán továbbmehettem volna. Még egy pár lakóautó is volt kempingszékekkel. De nem ez volt a meglepő, hanem a patak. Mintha egy csúszdában haladt volna. Többszáz méteren keresztül, nyílegyenesen. Kétoldalról kövekből összerakott vályúban ömlött le, helyenként mellette kisebb tavacskákkal. Meg kellett néznem. De rettenetesen fájt a térdem, és bot nélkül még fölfele is nehezen ment. Így végül lementem a vízartra, és gyorsan lelocsoltam magam. A bokáim így is jéggé fagytak :)

Egy hegyi kerékpáros csapat érkezett, még csináltam róluk pár fotót. Kicsit irigyeltem is őket :)

Nem voltam jól. Én nem is így képzeltem a helyet. Eredetileg egy búvár oldalon találtam a tavat. Nagyobbra és könnyebben megközelíthetőre számítottam. A leírás szerint étterem is volt mellette, kiadó szobákkal. Eredetileg itt terveztem megbeszélni a tulajjal, hogy a parkolóban aludnék. Még volt pár vészmegoldás is a tarsolyomban, de idefele ezek reménytelennek tűntek. Egyszerre volt sokkal elhagyatottabb, és egyben a faluhoz sokkal közelebbi a helyszín, mint képzeltem. Közben nagyon elfáradtam, és a fejem is gyanús volt. A többi lakóautóban bíztam :) Vízszintbe rendeztem az autót.

Olvastam róla, hogy nem nézik jó szemmel a vadkempingeseket a volt jugoszláv országokban… szerintem itt se örültek nekem. Meglepetésemre estére kiürült a parkoló teljesen. Aztán reggel 6-kor megérkezett az első autó.

4.nap, péntek

A reggeli gyógyszereimmel keltem én is, nem akartam bonyodalmat. Most se voltam teljesen jól, de legalább kánikula nem volt. Este lehúzott ablakkal feküdtem le, de hajnalra 8 fok lett. Meglepett, mert nem voltam magasan, és a déli oldalon. Kivételesen kardigánnal indultam föl. Megtöltöttem két üveget a patakból, és megpróbáltam fölsétálni, ezúttal botokkal. Így se jutottam sokkal magasabbra, mert elfogyott az ösvény. A patakmeder mellett csak bakancsban lehetett volna feljebb menni a vízben, és jópár helyen a bedőlt fákon kellett volna átmászni hozzá. Feljebb pedig a fák gyökerei között a meredek, omladozó talajon se volt kényelmesebb. Föladtam.

Lefele megálltam egy pihenőben, mert fönt nem volt elég térerő beállítani az úticélt. Meglepetésemre a felfele keresgélt vízesés parkolójában voltam, így tettem egy kitérőt. Egy nagyfesz vezeték alatt vitt az út, így nem volt túl romatnikus, cserébe egyenes és meredek. A vízesést csak viszonylag messziről lehetett látni, és nem is volt benne túl sok víz. Persze följebb másztam, hátha.. de nem tudtam lemászni a vízhez. Olyan korán volt még, hogy teljesen egyedül sétáltam a környéken. Visszaérve még kidobtam a szemetet a falu szelektív szemétgyűjtőibe, és továbbmentem.

A reggeli nyitásra már a Hoferben voltam, a szokásos tejtermékeimért. Eurospinbe ne menjetek, az szörnyű.

Visszafele haladtam, mert egy másik pici hágón akartam visszamenni Ausztriába. Megálltam egy újabb tónál, ahonnan szintén 10 Eurós sorompós utak vittek följebb. Ez lesz a tartalék. De még előtte vár rám egy szurdok és egy vízesés.

Újabb térkapu: egy világvégi szerpentinről hirtelen Trzic-be jutottam, ahol minden is volt. De most nem álltam meg, mert előbb a szurdokot akartam megnézni. Persze az út sokkal szűkebb és meredekebb volt, mint ahogy a térkép alapján képzeltem :) Először fönt parkoltam le, az utolsó helyre. Abban bíztam, hogy a hídról belátom majd az utolsó, klettersteigos szakaszt. De nem láttam semmit belőle, csak nagyon tűzött a nap már kora reggel is. Megpróbáltam a túloldalról megnézni, de nem volt kedvem továbbmenni az emelkedőn. Meglepő módon találtam egy parkolót a középső híd mellett. Így az tűnt a legjobb ötletnek, ha középen leparkolok, és ha sikerül, akkor fölfele indulok el. Ha mégse, akkor sétálok egyet az alsó szakaszon. Még megkérdeztem Geminit is az útról. Némi félreértés után azt állította, hogy ismeri az ösvényt, és feltétlenül kell hozzá Kletterteig-Set és bukó is. Az utóbbit nem nagyon vettem komolyan, annyira nem volt nagy tömeg. Viszont logikusnak tűnt fölfele haladni a patak mellett.

Átálltam a középső parkolóba, az alagút kijáratánál. Ide szűken három autó fért el. Már a városban ki volt táblázva, hogy az összes fizető lesz. A feljebbiben láttam, hogy app-pal lehet fizetni, ott volt hozzá QR-kód. Itt viszont semmi. Még letöltöttem mobilneten az appot, de az azt állította, hogy itt nincs is parkoló. Amiben az a vicces, hogy ez volt legközelebb, és ráadásul teljesen árnyékban volt, annyira meredek a sziklafal. Hát, megpróbáltam. Beálltam a jobb szélére, és összepakoltam a holmimat. Nem vittem váltócipőt se, hogy ne kelljen sokat cipelni.

A függőhídról látszott, hogy miért nincs itt kényelmes út. A parkolóban is volt egy tájékoztató tábla arról, hogy 1900 körül készült az alagút, előtte csak gyalog lehetett bemenni a völgybe. Az alagút most is csak egysávos volt, mellette a szűk mederben folyik a Trzicka Bistrica. A másik oldalon egy hasonló sziklafalon kéne keresztüljutnom. Erről az oldalról kényelmes ösvény ment fel, rengeteg ciklámennel. Aztán egy sziklatömb mögül ki lehetett nézni a patakra. Innen az út a szikláról volt függesztve, mert máshol nem lett volna hely. Mászófelszerelés csak az erre való feljutáshoz kellett, azaz innen nézve az ereszkedéshez. Szűk 20m volt, viszont az alján áthajló sziklafalon. Szóval fordítva sokkal kényelmesebb és biztonságosabb lett volna :D

Szinte a vízszintig másztam le. Innen gyorsan a patakba akartam jutni, mert nagyon melegem volt. Nagyon reménykedtem benne, hogy valahol át tudok jutni a nagy köveken, mert a túloldalon volt egy létra, amin fel lehetett volna jutni az országútra. De ez nem ment anélkül, hogy csípőig a vízbe ne léptem volna, és hát fürdőruhát nem hoztam :( A meredek part miatt még így is vissza kellett jutnom lefele, hogy ki tudjak mászni az útra. A beülőt majdnem feleslegesen cipeltem, jobban jártam volna egy szandállal és tötölközővel.

Ez a következő kör. Mostanra megtelt a felső parkoló, már elég érdekesen is álltak benne. Én a hőgutát kerülgetve visszarohantam (sántikáltam) a forró aszfalt mellett. A kocsi most is árnyékban volt :) Egy holland beállt mellém átlósan, és a kempingfelszerelést pakolták. Kértem, hogy álljon közelebb, de neki az volt a kifogása, hogy akkor nekem szűk lesz a hely. Égett a pofám helyette is. De meglepett, hogy milyen spontán tudok angolul veszekedni egy ilyen helyzetben :)

Szóval ezúttal fürdőruhát tettem a hátizsákba, és szandált a lábamra. Csak a létráig mentem vissza, bár azt erről az oldalról észre se vettem volna, ha nem tudom, hol keressem. Remélem, nem botránkoztattam meg nagyon a patakparton játszadozó családot, de nekem sűrgősen a vízbe kellett mennem. Elég hideg volt, de azért beleültem. Gyorsan lemostam magam, aztán már jöttem is ki, mielőtt odafagyok. Már jópárszor próbáltam, de még mindig nehéz elképzelni, hogy egyszerre fáj a hidegtől a lában és izzad a vállam. Nem is nagyon vágytam a nyakamnál a vízre, de annyira leizzadtam korábban, hogy meg kellett mártóznom. Különösen, hogy nem vár rám melegvizes fürdőszoba még egy ideig.

Vissza az autóhoz, és irány a feljebbi vízesés. Eléggé meglepett, hogy a falu után azonnal murvásra váltott az aszfalt. Jóval kisebb úton voltam, mint sejtettem. Ennek ellenére mégis volt forgalom. De sajnos ez nem tartott sokáig, mert még kilóméterekkel a cél előtt egy sorompóba futottam. Fölfele még lehetett volna menni egy ideig, vonzott is, de a térkép szerint hamar csak biciklivel lesz járható. Kicsit lejjebb izgalmas patakpartok voltak, az egyiknél leparkoltam pihenni. Korai volt a reggeli kelés.

Kis pihi után terveztem vásárolni, és visszaindulni Ausztria felé. De láttam egy érdekes útelágazást a patak fölötti hídról. Bepróbáltam. Egészen meglepően magasra föl tudtam menni. Ugyan előfordult, hogy kiszálltam megnézni, vagy megfordulóhelyet keresni, mert letolatni nem volt kedvem a meredek, nyomvályús úton. Aztán már meg akartam nézni a kilátást. Így jutottam föl a Karawankennel szemben levő hegyre. Gyönyörű kilátás volt, és nemsokára a naplementét is megnézhetném innen :) Forgalom se nagyon volt. Ittmaradtam éjszakára is, csillagokat nézni. Itt meglepően enyhe éjszakám volt.

5.nap, szombat, Nagyboldogasszony

Számítottam rá, de csak arról tudtam, hogy Ausztriában szünnap. Még készültem is, hogy ma duplán kell tejet vennem a vasárnapi zárvatartás miatt. Hát, nem sikerült. A Hofer zárva volt, persze a Mercator is, és a környéken csupa automata benzinkút volt. Egy messzebbinél hatalmas tömeg, de csak hűtött sör volt, tej nem. Még a határmenti Kompass Shopot is bepróbáltam, ahol ugyan parfümöt lehetett kapni, de tejet nem. Esetleg csokit vagy előrecsomagolt kávét 3,50-ért. Még a mosdó is fizetős volt. Rengetegen voltak mindenütt. Egy pékségben sikerült egy doboz natúr joghurtot szereznem. Bár végül erre nem volt szükség, mert azért volt egy tartalék uht-tej a kocsiban, ugyan kissé lejárt szavatosságú.

De ismét megállapítottam, hogy nem vágyom az emberek közelségére. Kicsit tartottam attól, hogy a következő vízesésnél se leszek egyedül, mert már a főútról ki volt táblázva. Meglepett, hogy elsőnek álltam meg a parkolóban. A vízesés alig pár perc séta volt, és a szikláról egy kis tavacskába folyt. Az embergeralmihoz hasonlóan zuhanyozni lehet alatta :) Erre nem került sor, mert társaságom akadt. Megcsodáltam a gímpáfrányokat, és visszamentem a kocsihoz. Innen is ment felfele egy út, bár ez zötyögősebb volt az előzőnél. A patak feljebbi kanyaráig mentem, ahol egy betontálcával volt átvezetve az út fölött. Itt egy kényelmes, árnyékos parkolót találtam. Kicsit sétáltam a patakban, ‘kanyoningtúra mozgássérülteknek’ jelszóra, aztán csak lustálkodtam, és élveztem az erdőillatot. Persze, sétáltam is a meredek ösvényeken, újabb páfránymezőket felfedezve.

A naplementét innen nem lehet látni, de a napfelkeltére van esélyem. Kicsit feljebb, a kanyarban olyan meredek a hegyoldal, hogy kilátni a fák fölött keletre. Egésézen pontosan becéloztam a másnapi napfelkeltét, és beparkoltam úgy, hogy az én ablakomon süssön be a Nap, amint a hegyek fölé emelkedik. A biztonság kedvéért benéztem egy árnyékos helyet is pár méterrel arrébb. Odáig át tudok állni akkor is, ha rosszul lennék.

Egész délután egyetlen autó nem járt erre, de sötétedéskor mégis feljött valaki és leparkolt mögém. Nem igazán értettem, mit akar, de talán ők is csak a csillagokat akarták megnézni. Mivel semmilyen emberi fényforrás nem látszott fel ide, ez elég jó helynek tűnt hozzá. Kicsit zaklatott volt az éjszakám, de senki nem zavart meg benne.

6.nap, vasárnap

A szokásos reggeli szertartás után még meg akartam látogatni egyszer a vízesést. Reggel többen jöttek sétálni kutyával, és a vízesésénél se voltam teljesen egyedül. Azért kényelmesen befértünk :)

Visszamentem az országútra, a civilizációba. A rémes parkolót elhagyva egy hosszabb alagút után már Ausztriában voltam megint. A Tscheppaschluchtot már korábban feladtam a térdem és a vasárnapi forgalom miatt. Viszont az alagút után pár kanyarral egy hatalmas sziklafal mellett futott az út. Egy kisebb alagúttal és konzolos megtámasztással helyenként a ‘mellett’ nem a megfelelő szó :) Ezt meg kell néznem. Megfordultam, és egy leágazás után elsőként álltam meg a híd melletti árnyékos parkolóban. Csak a turistatérképet böngészve jöttem rá, hogy a szurdok mellett vagyok, és a hídon át be tudok csatlakozni az utolsó szakaszra, ami a vízeséshez vezet. Ez a szurdok elég hosszú, már alapból nem bírta volna a térdem. A visszafeleutat terv szerint is a helyi busszal szokás megtenni. Zoliék mesélték is, hogy elég keményen vette a busz a szerpentin kanyarjait :) De azt nem gondoltam, hogy elérhető az országútról a turistaút.

A korai időpont miatt csak egy emberrel találkoztam, ő is ‘Morgen’-t köszönt még :) A patak nem volt különösen izgalmas, és nagyon kiépített se. Megküzdöttem a hiányzó lépcsőkkel és a 60+cm magasra sikerült lépcsőfokokkal. Egy kanyarból látszódott a vízesés, meg az országút több kanyarja is. Nem csoda, hogy felfigyeltem erre a sziklafalra. Azt nem értem egészen, hogy a lezúduló víz merre tudja elhagyni a sziklakatlant.. de az biztos, hogy ott nem férne mellé az autóm :) Utólag megnézve, pont ott van a fizetős szakasz, ahol csak a kiépített rámpákon és létrákon keresztül lehet menni. Én a Bodental felől érkeztem, ez a kevésbé népszerű rész. Ez a hiányos létrákra is magyarázatot ad.

Még 50m szintkülönbség után lett volna a kilátó, de az már nem ment. Így is számoltam a métereket visszafele :(

Fél 10 körül értem (már autóval) a hivatalos parkolóhoz, ami ekkor már elég tömeges volt. Térdkímélő programként evezést terveztem mára. A következőnek meglátogatandó Freibach Stausee-t kifejezetten fürdőtóként mutatta a térkép, ide mentem. Elég ijesztő volt, hogy már a tó elején zsúfoltak voltak a parkolók, és a megállni tilos helyeken is rengetegen voltak. Viszont a tavon már délelőtt is sokan sup-oztak, úsztak.

Először a tó másik végén próbáltam megállni, de innen csak a patakhoz tudtam volna lemenni, és oda is sokat kellett volna cipelni. Így föladtam, és beálltam a szabálytalankodók közé. Még délelőtt árnyékos is volt, és rá se lógtam a felfestésre :) Mert teljesen a túlfelén álltam :D A mögöttem levő autóból épp egy sup-ot vitt egy nő a vízhez. Utánamentem kíváncsiskodni, hogy vajon hol teszi vízre. Sorra álltak a csónakok, vízibiciklik a meredek parton kikötve. Ő egy kényelmesebbnek tűnőn lement. Én is felfújtam, kipakoltam, persze túlmelegedtem közben. Már uzsonnáztam a patakparton, csak egy kis naptej kellett a biztonság kedvéért. Mindkét irányba zsúfolt strand volt, itt a meredek részen, a szalagkorlát mellett kevesen voltak.

Én eddig azt hittem, hogy az IKEA-s vízálló Bluetooth hangszórómat zuhanyzáshoz találták ki. Hát, másnak az jutott eszébe róla, hogy a supozás közben is hallgathat vele zenét. És ugyebár a víz fölött jól terjed a hang. Gonosz módon kicsit drukkoltam neki, hogy nagy csobbanással landoljon a vízbe, különösen, hogy a fürdőgatyája kellemetlenül nagy részt hagyott szabadon a hatalmas fenekéből. Et az elégtételt nem kaptam meg, de szerencsére gyorsan a tó másik részére eveztek. Gyanús, hogy elektromos motorja volt. Egyrészt nagyon keveset evezett a tempóhoz képest, másrészt ugyebár a méretei miatt. Egyébként én is tervezek kölcsönözni egyet, de azért nem a hosszú útra tervezem kifizetni. Abban nem vagyok biztos, hogy a sup és a kajak skagjével is kompatibilis-e.

Csöndben föleveztem a gátig, több pihenővel. Azaz le, de szokásosan szembeszél volt. Ez persze érthető délben, magashegyek között a víz fölött. Egy csodaszép picurka Cu-felhőt nézegettem, egyébként zavartalan volt a napsütés. Visszafele a másik oldalon jöttem, még megálltam egyet úszni. Aztán a tó közepén fölállva szárítottam hajat, ahol végre közel jó irányba vitt a szél :)

Visszaértem a kocsihoz, de még nem volt kedvem kimenni. Lássuk a másik oldalt is. Föleveztem a patak torkolatába. Jó, hogy ezt nem hagytam ki! Az egész tavon csodáltam, hogy még alpesi viszonylatban is kiemelkedően átlátszó a víz. Pedig nem is volt hideg. Hát, a patak hideg volt. Kiléptem egyszer, de pillanatok alatt éreztem az összes csontot a bokámban. Viszont hihetetlenül tiszta volt. Én már jópár patakot láttam, de ez azokhoz képest is csoda volt. Kb. 40 cm vízben úszkáltak a pisztrángok meg kisebb halak. De helyenként azt se tudtam megmondani, hogy meddig tart a víz és hol kezdődik a levegő. Pedig sodort rendesen, és fodrozódott a felszíne. Közel egy órát töltöttem itt a limányokban, meg föl-le csurogva-evezve újra és újra. Gyönyörű vízinövények, elsüllyedt fák, a háttérben hegyek. Még kifele se volt kedvem a tömeghez csatlakozni, inkább a túlparti nádas mentén eveztem végig. Kellett egy kis idő, amire visszatértem a földre…

Kipakoltam, már a második kört pakoltam a kocsiba, amikor egy kissé morcos öregúr rákérdezett, hogy én itt akarok-e úszni. Mondtam, hogy nem, csak a holmijaimért megyek. Nem derült ki, hogy vajon az övé volt-e a pad és a lépcső. De nagy kárt biztos nem okoztam bennük, az biztos :)

Az út már nagyon forró volt, a kocsi is részben napon állt, így futottam tovább. Meg akartam nézni a Karawankent erről az oldalról is kicsit közelebbről. Sajnos, két út is sorompós volt, vagy Forststrasse, vagy Privat. A Kosutahaushoz lehetett volna felmenni mautstassén. Megálltam egy kellemes pihenőben, gyönyörű kilátással :) Találtam egy másik, magasan fekvő parkolót, azt terveztem megnézni. Itt meglepő módon mindig folytatódott az út, és egy cuki szurdokon is áthaladt. Végül egy nagyobb parkolóban álltam meg. Itt már csöpögött az eső, aztán hatalmas zivatar kerekedett. A napközbeni bárányfelhők óta szűk völgyekben voltam magas hegyek alatt, így nem láttam az eget… Viszont ez megpecsételte a sorsomat, itt maradok éjszakára.

7.nap, hétfő

Ezúttal nem keltem hajnalban, még a szurdokhoz is visszamentem. Még így is elsőnek értem a Wildensteiner Wasserfall parkolójába. Megpróbáltam feltolni a rollert, de nagyon sziklás volt az út hozzá. Így elég fáradtan vágtam neki még egyszer. Most is számoltam a métereket, a kanyarokat :( Egy hatalmas fémketrec volt kilátópontként építve, mintha a Pilis-tetőn járnék. Hosszú szöveg arról, hogy mennyire veszélyesen csúszik. Ezt már a parkolóban is jelezték előre. Ennek ellenére a vízesés körül jópár kitaposott ösvény volt, nem hagyhattam ki. Eleve azért jöttem ide, mert jópár fotót láttam a vízesés mögül. Meg kellett néznem.

Továbbmentem az ösvényen, és egy szűk leágazást találtam. Nagyon meredek volt, sáros, csúszós is, és több fa keresztben rá volt dőlve. Az egyik ilyen átlépésekor levertem a bokámat. Ekkor még nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki, de a következőnél láttam, hogy cuppog a vér a cipőmben a dupla zoknin keresztül :( Miután már többször le kellett támaszkodnom a földre, nem volt túl tiszta a kezem. A gímpáfrányokról nem is beszélve. Szinte megállni se lehetett stabilan, nemhogy leülni hozzá. Valahogy egyensúlyoztam a kidőlt fán, és leragasztottam a sebet, meg friss zoknit húztam rá. Utólag láttam, hogy a cipőtől ez is látványosan véres lett… Mindegy, vár a vízesés. Innen már gond nélkül ereszkedtem négykézláb lefelé. Jobb oldalon egy könnyebb ösvényen be is jutottam a vízesés mellé, de a lombhullató levelek és a moszatok miatt tényleg igencsak csúszott. Innen kicsit feljebb egy barlang nyílt. Erről az oldalról nem mertem a sziklafal peremén átmászni, és végül a patak túlfelére se mentem. Jött pár ‘rendes’ néző, akik a kijelölt helyről fotóztak. Visszafele egy kényelmesebb ösvényt választottam, ami kis szintkülönbeséggel a korláthoz vezetett. Az egyetlen gond az volt, hogy erről az oldalról fejmagasságba esett a korlát szintje :) Hát, nem mondom, hogy az előzmények után nyugodtan küzdöttem föl magam a sáros sziklafalon :( Ugyan volt, aki kimentett volna, de nem mutattam épp jó példát a gyerekeiknek… Valahogy átvergődtem, és a botjaimat se ejtettem le. Még a túlsó, a helyes oldalon is magas volt a korlát, inkább mellvéd funkciót töltött be :) Elbúcsúztam a virágoktól, és visszasántikáltam az autóhoz. Szerencsére volt nyilvános mosdó, ahol alaposan kezet tudtam mosni, mielőtt átkötöm a sebet. Még egy anyuka akadályozott benne, aki ahogy kiszállt a kocsiból, rágyújtott, és úgy nézte a térképet a három gyerekkel. Mostanra már elkezdett megtelni a parkoló, nem akartam borzolni a kedélyeket. Végül sikerült magányosan friss kötést varázsolni a lábamra. A cipő megy a mosásba. Hát, nem mondanám, hogy a szandál kényelmes a sebbel :( Pedig még várt némi megpróbáltatás rá.

A cuki szarvasokat útközben meglátogattam, és visszafele terveztem velük megosztani az almámat. Mármint az enyém az alma, az övék a héja. Közben ez másnak is eszébe jutott, de ők egy egész vödörnyi hullott almát hoztak nekik. Ennek ellenére a hatalmas agancsos hím mégis inkább a kezemből evett. A lányok szégyellősebbek voltak, vagy talán a férjük nem engedte őket.. De látszott is, hogy a hím jóval testesebb náluk. Google szerint dámvadak lehettek.

A Dráván már rég kinéztem a hallépcsőt, ezt élőben is látni akartam. A folyóparton navigáltam, aztán egyszercsak jött a gát. Eszembe nem jutott volna, hogy autóval fogok fölállni a tetejére :) És a meglepetés még csak ezután jött. Na, de lássuk a hallépcsőt, azaz Fischwanderhilfét. Ez egy sűrűre összepréselt vízi csúszda betonból, gátakkal, és folyamatosan folyik rajta a víz a gát tetejéről a folyón tovább. Elnézve komolyan elgondolkodtam, hogy vajon ez tényleg jó-e a halaknak, vagy csak a helyi Mészáros Lőrinc volt a kivitelezője…

A gátnál hatalmas kerítés, figyelmeztető táblák, kamera… De mintha csak az lenne kiírva, hogy szállj le a bicikliről, ha át akarsz menni. Sőt, a kerítés mellett egy ivókút s volt. Aztán még biciklisek is jöttek, így nekem is meg kellett néznem. Az erőmű területei alaposan le voltak kerítve, de hagytak egy sávot a bicikliútnak. Még talán valami látogatóközpont-féle is volt, lifttel a turbinák szintjére. Viszont a gát koronáján két pár vasúti sín volt, egy hatalmas fésűszerű gép számára. Tippem szerint ezzel lehet a gáton fennakadó hordalékot kigyűjteni. Nem is volt túl szép az az oldal, sok szeméttel, növényi törmelékkel és egy hatalmas döglött hallal (talán busa?) Szóval a biciklizés azért veszélyes, mert a bicikliút keresztezi a síneket, aztán a korlátok a sínekkel párhuzamosan futnak tovább. Itt tényleg elég szűk a hely, nem férne el két szembejövő. Azért udvariasan megoldottuk :) Még feltöltöttem a vízkészleteimet a csapból indulás előtt.

Már tegnap is néztem a Dráva túlfelén levő sziklafalakat. Valahol itt van a starthely is, azt akartam megnézni. Sajnos, az idő nem a legoptimálisabb hozzá, de legalább nincs hideg. Jóval többet kellett hozzá kacskaringózni a vártnál, de megtaláltam. A strathelydíj csak 3,50Euro, de nem hinném, hogy a rengeteg birka kifizette volna :) Már azok, akik a lekerített starthelyen legelésztek. Szemben alacsony felhősávok takarták a hegyeket, de még némi startszél is volt, akár repülni is lehetett volna. A starthely felét egy bár foglalta el, bár így is nagoyn nagy hely jutott volna az ernyősöknek, akár visszaszálláshoz is. Ahogy kimentem, jött is a bartender nyitni. Kérdezgetett, még egy kávéra is meghívott :) Meglepte, hogy nem a szlovén tengerpartról, hanem a hegyekből érkeztem… Azt mondta, hogy nyugodtan alhatok a parkolóban a kocsiban, mások is úgy szokták :) Azért megkérdeztem, hogy hol lehetne úszni a Drávában, vagy supozni. Azon méginkább meglepődött, hogy van hozzá felszerelésem. Erre előkapta a telefonját, és mutatott egy videót a linsendorfi strandról. Meg mutatta a starthelyről, hogy a híd mellett is lehet fürdeni, és ott egész közel lehet állni autóval. Ugyan volt némi félreértés, hogy az túl kicsi meg hideg, de azért még bepróbálta az eső előtt.

Mire odaértem, már csöpögött. Itt értettem meg, hogy ez egy kis tócsa játszani, és -mint kiderült- a linsendorfi is csak egy holtág. De az legalább elég nagy volt úszni, talán supozni is. Én csak meg akartam fürdeni (minek az eső előtt?), de persze a bokám erősen tiltakozott. Azért úsztam egy kicsit, és ismét újrakötöttem. Jött az eső.

Én meg mentem elébe, Klagenfurt felé vásárolni. Csak a múltkor kihagyott kávét akartam bepótolni, nem vettem észre, hogy egy plázába navigálok… Újabb meglepetés, nem voltam épp ehhez öltözve :) Viszont finom kávét kaptam. Még vettem uzsonnát a Lidlben, és a starthely felé vezető úton becéloztam egy vízesést. Viszonylag közel sikerült leparkolnom, de a terep meglepett. Még sose jártam ilyen helyen. A szerpentin mellett pár fával később egy gerincen találtam magam a sűrű erdőben, amit szinte csak a fák gyökere tartott egyben. Mindkét irányban meredek lejtő, az egyik végén, 50m-rel lejjebb a vízesésem. Hallottam a vízcsobogást, és egy kisgyerekes családot is. De hol lehet oda lejutni? Aztán hirtelen az ösvény fordult egy merőlegeset, és innen a meredek oldalon ment tovább. Hát, nekem erre esélyem nem volt. Még fölfele is nehéz lett volna botokkal is, lefele reménytelen. Pedig nagyon kellemes volt az erdő a vastag tűlevél-szőnyeggel és rengeteg mohával az eső után. Az egyik fa tövében leültem, valahogy megtámaszkodva, hogy ne csússzak le :) Az ebédem egy akciós prémium olasz sonka volt 1.39 Euróért, 125g. Nekem bőven elég lett volna 10dkg, vagy akár 80g is… De így kenyeret se hoztam hozzá :) Azért sajnálom, hogy ezt a vízesést ki kellett hagynom.

Még korán volt aludni menni, és az eső is elkerült. Nem hagyott nyugodni a Dráva. Még a kezemet se tudtam beledugni, pedig gártam a gáton. Találtam egy kis kikötőt, de nem voltam benne biztos, hogy meg lehet közelíteni. Meglepő módon sikerült, inkább az út lett volna problémás tovább, mert a vízpart és a sziklafal összeért :) A kikötő elhagyatottnak tűnt, csak a motorcsónakokvárták a jobb időt az öbölben, a tavirózsák között. Merthogy Nyugat felől sötét felhők jöttek, a láthatáron esett is az eső. Én másfél órát tippeltem a radarkép alapján. Egy horgász sátrazott a bokrok takarásában, tőle próbáltam megkérdezni, hogy jó helyen vagyok-e. Jótól kérdezem :) De a felratok alapján csak azt nem látnák szívesen, ha a mólón parkolnék, de még oda is beállhatok a hajók szállítása idejére. Hát, én egyedül lévén úgy értelmeztem, hogy most hajót szállítok. Közvetlen a rámpa mellé tudtam kipakolni, és ott is fújtam föl a kajakot. Eredetileg hidegebb vízre számítottam, azt hittem azért akart a strathelyes fickó mindenáron lebeszélni az úszásról. Meg a lábamat se akartam tovább áztatni. Azért rá kellett jöjjek, hogy a supot sokkal könnyebb szárazon mozgatni. Meg a vízben is.

Nehezen indult, nem gondoltam, hogy messzire jutok. De nem adtam föl. Csak a követekező beugróig, csak a kanyarig, onnan meg már érdekes volt. Meredek part volt, furcsán alámosva. Gyanús volt, hogy az ilyesmi helyet szeretik a harcsák. Aztán az evezőimtól megriadva egy nagy hal csapott lármát a fák alatt. Még azt is megvárta, hogy közelebb evezzek, csak akkor húzott el távolabbra. Megpróbáltam az öböl túlfelén is megnézni a partot, de olyan vastag hínármező fogadott, hogy nem mertem átmenni rajta. Közeledett az esőfüggöny is, nem akartam fönnakadni. Visszafordultam. Az öböl után a vasúti híd felé mentem. Szerettem volna benézni a két híd közé legalább, de behajtani tilos táblát találtam a pillérek között. Mondjuk, nem csodáltam, mert kevesebb, mint egy méter magasan volt a híd a víz szintje fölött. Csak a harmadik pillérköz volt kissé kiemelve. A sodrást nem éreztem, mert szokásosan szembeszelem volt. A zivatar még szívott. Pedig nyilván azért indultam fölfele, hogy visszafele könnyebb legyen már evezni. Mindenesetre így nem láttam akadályát annak, hogy átmenjek a túloldalra. Ott egy párt halálra rémítettem, mert nem számítottak erről az oldalról társaságra :)

Áteveztem a híd alatt, épp nem jött vonat :) Még a magasabb oldalon is simán felértem az evezővel. Supon állva klausztrofóbiám lett volna. Innen pár fotó után már a híd megfelelő oldalán elmentem kikötni. Jó fáradtan értem a partra, és sikerült úgy kilépnem, hogy a jobb lábam nem ért a vízbe. Már a kocsiban volt mindenem, amikor kezdett csöpögni az eső. Azaz, az eső tényleg csak csöpögött ugyan, de a Dráva (itt persze Drau) fölött érkező zivatar a fejem fölött ért össze a Karawanken völgyei felől növővel. Így hatalmas dörgés-villámlás, és változó irányú szélvihar volt. Persze, nekem még kellett egyet fürdenem, de legalább gyorsan száradt mindenem a kifutószélben. Az eső is várt, talán épp rám :)

Azt hiszem, minden belefért a napba. Azaz, végül a szakadó eső miatt nem mentem ki a starthelyre, de ezt a felhős naplementében azért pótoltam. A sok áztatás hatására egész jól sikerült végül összehúznom a sebet. Pedig nem gondoltam, hogy órákkal később erre még van esély. A széle végül így is elhalt, de szerencsére nem fertőződött el. Azóta készítettem a kötszerek mellé utazós Octeniseptet is a hátizsákomba :) A rengeteg elhasznált sebösszehúzót is pótolnom kell még. A helyi gyógyászati segédeszköz boltban (ez hány szó?) több, mint tízszereséért árulják. Utálom, hogy ilyen hülyeségekkel kell foglalkoznom. Vissza a starthelyre. A birkák aludtak, viszont a vizes füvön egy nyestszínű törpenyuszi ugrándozott. Biztos nem tudta, hogy nem szabad nedves füvet ennie :D

Kimerülten, de elégedetten mentem aludni.

8.nap, kedd

Reggel a kukásautó hangjára ébredtem. Ismét a civilizációban vagyok, bár nem gondoltam, hogy innen még föltolat a keskeny úton a házak közé… Felhős égre ébredtem, így nem volt gond, hogy nincs árnyékos parkolóhely. Azért kerestem magamnak, mégse akartam a parkolóban fogat mosni :) A Gasthofban meg este az eső miatt nem egyeztettem. Szóval kerestem egy kellemes mohos fürdőszobát az erdőben, aztán a reggelimmel visszamentem a starthelytől elbúcsúzni. Szomorú idő volt, de utazni épp jó. Persze, hazafele így is meleg volt már. Fürsteneldnél vettem tejszínt (1l, 32%,3.99Euro :), aztán lassan hazajutottam az M8 irányából. Elfáradtam.

Hazaérve szokásosan több tervem lett, mint indulás előtt volt :) Vajon melyik fér még bele ebbe a nyárba? Ezúttal egy olyan területet fedeztem föl, amit korábban csak az autópályáról láttam. Így se jutottam kellően közel a csúcsokhoz, de arra nincs is lehetőségem. Ehelyett nagyon élveztem, hogy az autóval pár perc alatt a nyugis hegyekbe érhetek. És bármikor leugorhatok új töltőt venni, ha épp arra van szükségem :D