Ideje lenne útibeszámolót írni.. Ugyan még az előzőt se fejeztem be, de tervezem a következőt :)

Miért a cím? Szinte az összes siklóernyős helyet érintettem Ausztriában. A Stubaitalba nem mentem be, ennek a szigorú autópálya-szabályok, vagy legalábbis az attól való félelmem volt az oka, ld. 6.nap. Meg végül az Oberdrautal se került bele, pedig kifejezetten terveztem zuhanyozni a megszokott vízesésben.. de aztán véletlen találtam egy másikat hozzá :) Így viszont Graz fele jöttem haza, hogy a Schöcklt is kipipálhassam. Ebből nagyrészt csak a 100-as sebességkorlátozást láttam. De legközelebb is arra megyek :)

0.nap, utazás

Ezúttal kényelmes utazást terveztem, nem keltem korán. Délelőtt orvosnál voltam, simán ment minden. Aztán pihiztem, lepakoltam és elindultam. A waze állítgatása közben jutott csak eszembe, hogy sietnem kéne, hogy elérjem a csokiboltot. Aztán megnyugodtam, mert szinte percre ugyanakkor indultam, mint tavaly. Csakhogy akkor nem állt felújítás alatt az M1 :( 5 perccel késtem le a zárást, ez 21 perccel jelentett hosszabb utat a tavalyinál… Egy részen a 7-esre is leterelt a navi, de nem csak engem, így ott is lassú volt. Meg meleg. Készültem üzemanyaggal a várakozáshoz, és még a határ előtt is utántöltöttem 609-ért. A túloldalon 1.719 lett volna, ami még a jelenlegi erős forinttal is több. Pedig messze itt volt a legolcsóbb. De lássuk, meddig mentem!

A rohanásban kihagytam az eisenstadti vásárlást, így ezt még bepótoltam egy útbaeső Lidlben. 1-2 gyors autópálya-pihenőn kívül nem is álltam meg, hanem végigtoltam. Emlékeztem tavalyról, hogy melyik kanyarok estek akkor nehezemre a fáradtság miatt, de ott most még ébren voltam. Csak a háóra ráfordulva jött rám a rettenet fáradtság. Egy tréleren motort szállító kisbusz után mentem, így félig aludni is tudtam közben. Aztán kedvesen elengedett :) Innen már csak két kanyar volt hátra, mert az első foglalt volt. Érdekes módon a tavalyi útépítés és 30-as tábla most is ugyanott volt.

Tényleg, útépítés. A végén, már az országutas szakaszon volt egy waze figyelmeztetés, hogy kátyú várható. Valóban. A kátyú előtt pár métertől kezdve teljes szélességben fel volt szedve az aszfalt, egészen a következő falu határáig :) Másnap hasonló élményem volt a hágó északi oldalán. Ott 2db(!) kátyúra figyelmeztetett waze, ami miatt 5-6 km-en keresztül új aszfalt készült. Ahol épp öntötték a teherautóról, ott volt integetős bácsi palacsintasütővel. Na, nem erre volt kijelölve, mert amint elmentünk, ő ment vissza lapátolni. A többi helyen volt pár bólya, és oldjuk meg a szembejövővel udvariassági alapon. Továbbá az útépítésre figyelmeztető tábla már a hágó másik oldalán is kint volt.

Szóval, második kanyar, kilátátással a Kaltenbachfallra. Most olyan fáradt voltam, hogy le se mentem a vízhez. Megágyaztam, átöltöztem, élvezetem a kilátást és a csökkenő felhőalap miatti kellemesen párás levegőt, és már le is feküdtem aludni. Kitisztult az ég, néztem csillagokat éjjel (köztük egy hosszú hullócsillagot is :), de még így se fáztam nagyon a résnyire nyitott tetőablak alatt. Ja, szokásos Relpaxszal indítottam az éjszakát.

1.nap, péntek

Frissen ébredtem, bár egész sokáig aludtam, mert a hegyek árnyékoltak. Pedig már hét előtt érkeztek biciklisek. Reggeli rutin, még a fogmosóvíz se tűnt nagyon hidegnek. Biztos az itthoni kánikula teszi :) Pedig még lefele is csak 8 fokot mutatott Arthur hőmérője a napon, és szokásosan az alacsony keréknyomás miatt is riasztott.

Néhány turistával kínosan kerülgettük egymást a hágóban :D Aztán feltöltöttem egy üveget a jéghideg patakvízzel a hűtötáskába. Navigáltam volna, de hiányos volt a térerő. Mindegy, Schladmingig vakon is eltalálok.

Jó, hogy nyitva tartottam a szemem, mert mindenütt repültek a völgyben. Még tíz óra se volt, de Gröbmingnél jópáran jöttek leszállni az út mellé. Kicsit irigykedetem, de mentem tovább. Hausról is repültek, bár Planairól épp nem láttam. Schladmingba mentem vásárolni. Itt minden évben hatalmas építkezés van. Amikor először jártunk erre, akkor még csak egy kis falu volt ehhez képest, a Hoferhez ki kellett menni a településen kívülre. Közben volt egy vb, meg a nyári turizmus is felpörgött. Hatalmas lakóparkok és szállodák épültek. A hegyoldal is teljesen beépült, ahol jópár éve leszakadt a nagyfesz vezeték.

A Kikben magyarul fizettem, aztán megvettem a Hoferben a napi hideg tejemet és ayranomat, meg egyéb tejtermékeimet. Egy akciós kávéval szemeztem, nagyon jó áron. De mivel Olaszországba készültem, ezért még nem akartam itt venni. Továbbmenve a Hochwürzenről is sokan repültek. Megnéztem Bischlinget meg a Hochthront, majd a Hochköniget, aztán benéztem a Gasteinertalba, és már itt is a Schmittenhöhe :)

A Zell am See-i dugót szerencsésen megúsztam, de még Piesendorf előtt letereltek az országútról a házak közé. Csak pár perccel kellett volna hamarabb érkeznem, akkor még átjutottam volna. Nem egészen értettem, hogy mi történik. De úgy tűnt, hogy mások se. A tűző napon nem mertem leállítani a motort, de aztán húsz perc után így is kezdtem felforrni. Megfordultam egy gasthof parkolójában, és elindultam visszafele. Bárhova, csak árnyékot találjak. Az országút elkerülhetetlen volt, csak a vasút és a bicikliút fut párhuzamosan a folyóval. Egy kis horgásztavat láttam a térképen, reméltem, hogy le lehet jutni a vízhez. Árnyék sehol. A házak közt álltam az egyetlen fa alatt, kissé szabálytalanul. De az álló forgalom miatt úgyse jött senki. Aztán egy csapat biciklis után némi mozgolódás támadt, és lassan megindult a sor. Nem tudtam, hogy csak a visszafordulók miatt, vagy tényleg mehetünk.. óvatosan visszakéredzkedtem a sorba. Udvariasan beengedtek, pedig a végét nem is láttam, annyian gyűltünk össze eddigre. A pár rendőrön kívül semmi magyarázatot nem kaptam a lezárásra.

Huhh, elfáradtam. Bágyadtan néztem a Pinzgau-Schnellstrassét. Ja, persze Schmittenhöhén is repültek, és a reptéren is nagyüzem volt. Tényleg, tudtok valamit a nemrégiben itt történt siklóernyős-kisgépes ütközésről? Szép videó volt róla :) Itt olyan közel van a nagyforgalmú motoros reptér a siklóernyős leszállóhoz, hogy nagyon kell figyelni egymásra. A tó túlfelén pedig már korlátozott a légtér. Kíváncsi lettem volna, hogy vajon melyik sértette a másikét. Vagy csak egyszerűen nem látta meg időben az ernyőst a másik pilóta?

Kicsit álltunk Mittersillnél, így hosszabbnak tűnt életem első távja Hollersbachról :) Jópár új felvonó épült azóta. Viszont a hidat a Wildkogel felvonójánál most is felújították. Szerintem ez minden eddigi ittjártunkkor így volt. Még egy gyors Venedigerblick (ide is lakópark épül, meg szálloda), és már jöhet is Königsleiten keskeny országútja. Sokan voltunk. Nemhogy előzni, de a szembejövő mellett se lehet elférni. Volt némi kaland… Én már nagyon szerettem volna a Salzach hídjánál lenni. Sajnos, a tervezett helyen nem lehetett megállni, a másik kanyarban meg nem találtam ösvényt lejutni a vízhez. Továbbindulva láttam (azaz épphogy nem láttam, annyira meredek volt) egy aszfaltos lehajtót, de már nem fordultam meg hozzá.

Innen pár perc alatt a tóparton voltam, a becélzott parkolóban. Jópár behajtani tilos és egyéb tiltó tábla után rengeteg autó volt, sokan fürödtek, napoztak, és még pár sátrat is láttam. Próbáltam minél lejjebb parkolni, de az út vége már ijesztő volt. Egy terepjáró parkolt lejjebb, végül gyalog megnézve és bevizezett fejjel én is tovább mertem menni. Sok vízibiciklis, supos meg gumimatracos volt a vízen, és a parton vagy 30 merev kajak állt szép sorban. Kicsit lehetett volna melegebb a víz és hűvösebb a levegő :(

Alig bírtam összepakolni a cuccomat, olyan meleg volt. Ráadásul az elektromos pumpa sehogy nem akart kellő nyomást varázsolni a supomba. A kézit meg el se hoztam :( Most, kivételesen.

Kitapasztalhattam, hogy mennyivel nehezebb alacsonyanyabb nyomással evezni. Persze, szembeszélben. Utálom, amikor aláfúj a szél a deszkának, és még felerősíti a hullámokat. Ha nem elég merev a deszka, akkor még az is hozzátesz. Szóval szokásosan, szembeszélben eveztem át a túlsó partra. Arra számítottam, hogy legalább majd nap végén visszafúj az autóhoz. Jól elfáradva értem át, de az árnyékban horgásztak, így evezhettem tovább, most a partmenti szélcsendben. Inkább beljebb mentem, hogy egy kis hátszél-komponensem legyen. Meg hogy jobban lássam a hegyeket! Csodálatos a havas csúcsokat nézve pancsolni a melegben :) Egész a patak torkolatáig mentem, bár a végén már nagyon számoltam a kilómétereket a térképen. Az erős sodrásban ez már szinte vadvízi supozás volt.

Visszafordulva kicsit hagytam magam sodortatni, de aztán a szembeszél győzött, és eveznem kellett. Ezért most teljesen a parton mentem. Kiszállni nem lehetett, mert elég alacsony volt a vízszint, és métereken keresztül meredek, kőtörmelékes part volt. Szokásosan gyűjtöttem pár követ és megnéztem a lebegő ágakat. Itt nem láttam annyi halat, mint a Grimming mellett, pedig horgászból messze itt volt több. A parton is mindenütt napernyők, sátrak, napozó anyukák és játszó gyerekek voltak. Még a tó közepén is találkoztam úszókkal, meg egy csapat gyerekkel egy supon. Persze, mindenki kedvesen rámköszönt és integetett :) A másik oldal nyugisabb volt, mert oda nehezen lehetett gyalog eljutni. Eléggé elfáradtam, mire visszaeveztem az autó vonalába. Na, itt jött a feketeleves. Az általam tervezett nyugati völgyszél valójában keleti, nem a gát felől fúj. Jó 20 km/h-ás szembeszelem volt végig. Ha megálltam az evezéssel, azonnal tolatni kezdtem. A beszállás mellett volt egy másik pataktorkolat, egy kis vízeséssel a kövek között, ezt mindenképp meg akartam nézni. Itt már komoly erőfeszítés kellett ahhoz is, hogy megálljak egyhelyben néhány befúvás alatt. A patak szép volt, a víz hideg és tiszta, de sajnos a mindenütt kolompló tehenek eléggé elcsúfították a partot. Azaz, a látvánnyal még nem lett volna bajom, de a szaggal igen. Nem éreztem elég tisztának magam a fürdés után :( Pedig akkor még nem is tudtam, ez volt a legkényelmesebb mosdási lehetőségem az egész úton :D

Még mindig meleg volt, de már bírhatóbb. Összecsomagoltam, és beljebb mentem a völgyben, a tervezett parkoló felé. Viszont nemcsak árnyékos parkolóhelyet, de mosdót se találtam a lakóautóknak engedélyezett placcon. Viszont tömeget igen. Jó, tényleg szuper játszótér volt, de azért az ugrálóvár folyamatosan zúgó kompresszora nekem kissé elvett a vad romantikából. A szurdokra már nem volt erőm, de beterveztem másnapra. A bevezető úton volt néhány megállásra alkalmas hely, de igazán egyik se tetszett. Túl nagy volt a forgalom a Gasthof miatt :( Azért mégis beigazítottam vízszintbe az autót, de az esti pakolászás közben észrevettem, hogy hiányzik az egyik bankkártyám. Na, pont ez hiányzott nekem :( Átkutattam a zsebeket, a táskámat, megnéztem leesve az autóban mindenütt. Ez ennyi holmi mellett nem két perc volt :( Még visszamentem a tópartra is, hátha az átöltözés közben esett le. Aztán eszembe jutott, hogy idefele megálltam a Salzach partján, hátha ott ejetettem ki. De nem volt ott se. Föladtam, letiltottam a kártyát, pedig már nyitottam hozzá eurós számlát, és egész jó árfolyamon sikerült váltani is. Ez a hely viszont reggel napos lesz, ezért nagyon örültem, hogy egy kanyarban az úttól távolabb is le lehetett parkolni, a fák alá. Ez lesz a mai alvóhelyem!

Borzasztó fáradt voltam, szerintem percek alatt az ágyban találtam magam. Ezen az éjszakán még takaró se kellett, olyan meleg volt. Jó sokat vakaróztam, mert a napozás mellett jópár szúnyogcsípést is begyűjtöttem. Mint később kiderült, négy kullancsot is.

2.nap, szombat

Végülis nem rohanok sehova. Erre a jeligére egy nappal kitoltam az itt-tartózkodásomat. (Ennek a helyesírását meg kellett néznem, annyira hülyén nézett ki három té-vel. Bár a sok német után simán leírtam úgy elsőre :)

Szóval tegnap korai szurdoklátogatást terveztem a rengeteg turista miatt. Viszont szombat lévén, most tudok vásárolni. Már este kinyomoztam, hogy húsz percnyire, Brambergben van egy Lagerhaus, ahol talán kapok tömítést a pumpába. Ha pedig mégse, mert nem tűnt szabványméretnek -ezt egy pet-palackkal és a nyúlitatók emlékével ellenőriztem-, akkor még mindig megállhatok Neukirchenben a sportboltban. Ahol az első camelbagemet is vettem ezer éve, amikor még híre se volt nálunk a Decathlonnak :)

Jó lassan készültem el, pedig a reggelimet eltettem az útra. Most szerencsére nem volt nagy forgalom, egész nyugiban átértem a szűk szakaszon. A Großvenedigert is kényelmesen meg tudtam nézni erről az oldalról, bár a csúcs szemérmesen egy felhőcskébe burkolózott.

Viszont tömítés nem volt. Azaz, vegyes csomagban volt ilyesmi méretű, de azt se tudtam leellenőrizni. Egy perlátor-készletben lett volna még hasonló. Végül egy tekercs teflonszalaggal indultam el. A sajátmárkás benzinkúton nem sikerült rájönnöm, hogy hogyan kéne fizetni az automatánál, de legalább a keréknyomást beállítottam. A hideg éjszakák után rendszeresen riaszt Arthur, pedig napközben a melegben, főleg autópályán már nem kéne több bele.

Visszafele már nagyobb volt a forgalom, de a(z egyik) kedvenc hegycsúcsom most már kilátszott. Egész közel találtam parkolóhelyet, mert valaki hazament. Egyébként már most is nagy volt a sürgés-forgás. A tóban bevizeztem magam, mert a meleg is kezdett elviselhetetlen lenni. Csak a legszükségesebbeket pakoltam a hátizsákba, de így is a hőguta határán, hullafáradtan értem el az első árnyékig. Hát, abban se voltam biztos, hogy el tudok indulni felfele. Húszméterenként álltam meg pihenni. Először a fenti turistaházig akartam menni, aztán egyre lejjebb adtam. A leírásban valaki azt állította, hogy a Liechtensteinklammnál is szebb ez a belépőmentes, alig kiépített szurdok. Én pedig hittem neki. Az elején nem lehetett sokat látni, aztán meg távolabb ment a pataktól az út. Volt egy pár kilátópont építve, de nem volt különösebben izgalmas. Már épp feladtam, és a következő kiszállást kerestem, amikor egy utolsó hídhoz végül lementem. De csak azért, mert volt korlát is a lépcsőhöz :) Innen egész a sziklák közé lehetett látni. Ez a rész tényleg csodás volt! 20-30 m mélyen zubogott a patak, az Aussichtsplatform pedig fele magasság körül a sziklafalak közé lett építve. Leültem a sarokba pihenni és hűsölni. De a vízpára túl hideg volt az árnyékban, ilyen fáradtan :( Viszont innen megláttam, hogy van egy hasonló építmény feljebb, azt is meg kellett néznem. Az már nem volt ennyire intim helyen, de azért szép volt, megérte. Innen már tényleg lefele indultam a nagyobb úton vissza. Délben nehéz volt árnyékot találni, de épp kezdett rázni a hideg :(

Végül egészben leértem, és az utolsó, napos szakaszon részben megkönyörült rajtam egy felhőpamacs. Ugyan kifizettem az egész napra a parkolást, de nem vonzott a tömeg. Mosdót ezúttal is csak az étterem végében találtam, pedig a leírás szerint az egésznapos parkolójegy ára tartalmazza azt is. Eredetileg még zuhanyban is reménykedtem.

Inkább visszmentem a Salzach partjára. Ezúttal gyalog lenéztem a korábban felfedezett úton. Azért volt aszfaltos, mert ilyen meredekségben nem állt volna meg magától :) De lejjebb is használhatónak tűnt. Bíztam benne, hogy lesz annyi hely a végén, hogy meg tudjak fordulni, mert nem szerettem volna innen tolatva kiállni :) Visszamentem a kocsihoz, és átparkoltam. Lent egész közel lehetett állni egy picike felduzzasztott tóhoz, de lemenni nem nagyon lehetett, mert kavicsbányaként funkcionált az út. Azért mégis beledugtam a kezem, és álmodoztam az átlátszó vízről. Szemben még egy cuki vízesésecske is tartozott a képhez. Elég süppedősnek tűnt az alja, így végül nem mentem bele.

Visszamentem inkább a tóhoz. Először egy árnyékos parkolóban próbáltam felfújni a supot. Gyanús volt, hogy mégse a tömítést vesztettem el, mert mindenhogyan eresztett. Végül megtaláltam, hogy a cső ki van repedve a tövénél. Tulajdonképpen azon csodálkozom, hogy a megelőző alkalommal mégis működött valamennyire..

Hát, evezni ma már nem fogok, de nem is hiányzott nagyon. Már meghódítottam ezt a tavat :) Visszamentem a partra. Most is erős völgyszél volt, és árnyékos volt a völgy. Nagyon fáradt voltam, nem esett jól a hideg víz. Éppcsak megmártóztam, és le is száradtam visszafele az autóhoz menet.

Viszont a kiszemelt helyen most parkoltak, így mégiscsak kipróbálhattam, milyen a meredek lejtőn kitolatni :( A tegnapi hely is foglalt volt idefele. Elmentem sétálni a híd környékén, hátha estére elmennek. Közben a másik parkoló felszabadult, ott lepihentem egy sorozatra. Aztán visszanéztem, hátha saját tavam lesz éjszakára :) Reggel ugyanis arra ébredtem, hogy valaki focizik mellettem. Egy német család úgy állt be a mellettem levő helyre, hogy ki se fértem volna tőlük. Szerencsére elmentek, mire kikászálódtam az ágyamból. Szóval nem akartam két szék közül a pad alá esni, de vonzott a saját tó. Szerencsém volt, ezúttal teljesen magányos lehettem. Sokat agyaltam azon, hogy pontosan hova álljak ahhoz, hogy reggel minél tovább árnyékban maradjak, aztán a legkényelmesebb helyen maradtam.

3.nap, vasárnap

Már hajnalban fájt a fejem. Ezúttal a gyógyszer mellékhatása miatt is viszkettem :( Nemrég olvastam az Alpenverein felhívását, hogy milyen könnyű a hálózsákkal együtt ágyi poloskákat hurcolni a hegyi hütték Matrazenlagerei között :D

Talán mégis tovább kellett volna foglalkoznom az árnyékkal, mert nyolc körül kezdett a hegy mögül feljönni a nap, és már csak a sóderkupac árnyékolt. Ez szerencsére elég magas volt, de semmi nem tart örökké.. De a másik hely méginkább napos volt. Teljesen az úttal párhuzamosan sütött a Nap, így minden napra került előbb-utóbb. Egész a kanyar fölé kellett átállnom, itt viszont olyan meredek volt, hogy még az egyik kereket az árokba lógatva is erősen lejtett az ágyam :( Viszont ezzel kihúztam fél 12-ig, amire végre a fejem se fájt, és már a gyógyszer hatása is nagyjából kiment. Mire összekészültem, és megreggeliztem, már vezethettem is.

A mai terv a Zillergrund volt. Ehhez még át kellett autóznom a Gerlospasson, meg elbúcsúzni a Pinzgautól. Izgalmasan ismerős hegyek fogadtak a túloldalon, bár waze egy városi szerpentinen és egy alagúton át közvetlenül a Mautstrasse fizetőkapujához navigált. Azonban a fejfájós csúszás miatt épp az ebédszünetre értem oda, így vagy másfél órát kellett várnom, holott egyébként fél-egy óránként jár a busz. Merthogy a Staumauer tetejére még a fizetős úton se mehettem volna föl. A útdíjszedő bácsi ráadásul azzal riogatott, hogy még egy fél óra, mire lesz buszom, de szerencsére ekkor épp kifordult az alagútból és felszállhattam.

A Mautstrasse 9 Euróba került volna autónként, oda-vissza. Azt gondoltam, hogy a busz ennél biztos olcsóbb lesz, hisz az autóba többen is beférnénk. Hát, tévedtem. 7,90 volt csak fölfele, és nem is lehetett retúrjegyet kérni. Lefele meg 8,40-et akartak kérni, merthogy az olcsóbb a kedvezményes Gästekartéval járhatott volna.

Egy szűk völgyben mentünk föl, gyönyörű sziklafalak és vízesések között. Saját autóval biztos megálltam volna szétnézni és fotózni. A szembejövőknek többször tolatnia kellett, hogy elférjen a busz mellettük. A buszvezető nagyon türelmetlenül és agresszívan vezetett. Szerencsére figyelt, mert az egyik alagútban két szembejövő biciklis boldogan száguldott lefele a sötétben az út közepén (legalább 20 m széles volt az alagút), teljesen kivilágítatlanul. Elég kemény fékezéssel úszta csak meg a frontális ütközést. Jópár megálló volt még útközben, végül a nagy parkolóban sokan felszálltak, hogy az utolsó métereket (186m csak a gát maga :) kényelmesen tehessék meg. Itt viszont tényleg vége volt az útnak. Közvetlenül a gát koronáján szálltunk ki. Tényleg egy másik világba csöppentem! A magas korláton átnézve már csak karnyújtásnyira volt a főgerinc :)

Egy alagútból kiérve állt meg a busz, és innen tovább is csak egy másik alagúton keresztül lehetett jutni, mert annyira meredek volt. Már a gáton is erős szél volt, de az alagútba érve egyszerűen süvített. Kezdtem aggódni, mert egyáltalán nem hoztam kardigánt. Az alagú eleje kb. 8 fokos lehetett… A másik fele szerencsére enyhébb volt. Itt kifejezetten élveztem, hogy visszamelegedhetek. Innen nagyrészt napos volt az út, de ebben a magasságban, némi széllel messze nem volt olyan melegem, mint tegnap. Erőm is több volt, lelkesen mentem az újabb és újabb kanyarokig. A reggeli fejfájás miatt nem volt sok időm, mert nem mertem az utolsó buszra tervezni. Így csak a vízeséseket néztem végig. Utána még leültem egy árnyékos padra fényképeket rendezgetni, mert betelt a hely az sd-kártyámon.. túl szép helyeken jártam :D. Még zenét is hallgattam, ha már felcipeltem a powerbankot.

Csak egy ösvény létezett, nem is lett volna lehetőség letérni róla. A vízesések teljesen hihetetlen módon zúdultak le a sziklákról. Úgy tűnt, hogy a tetejüknél a hegynek is vége van, olyan messze volt… De akkor honnan a sok víz? Meg kéne nézni felülről. Először ernyőre gondoltam, de talán inkább drónnal kéne. Bár ilyen szűk helyen, víz fölött, erős szélben komoly gyakorlatot igényelne. Van még mit tanulnom :)

Visszasétáltam, persze maradt időm a busz előtt. Addig megmásztam az Adlerblick 105 lépcsőjét is :) Az étterem egy sziklapárkányra van építve. Elképzelni nem tudom, hogy cipelik fel a holmikat…

Lefele a buszon felvettünk két hátizsákos mászót, akik valahogy megúszták a fizetést, és még ki is tette őket a sofőr a kocsijuknál. Bár kissé mérgelődött, hogy nem taxi :D Leérve egész kiürült a parkoló, a jegyszedő bácsi is hazament, és sajnos a mosdót is bezárta. Így a patakmenti farönkös “csapnál” mosakodtam. Továbbmentem az úton valami eldugottabb parkolót keresni. De a zsákutca előtt csak egy nagyon elegáns szálloda volt. Az eldugottabb parkoló nem tetszett, így végül a patakparton, a híd mellett aludtam. Annyi hátránya volt, hogy az összes, az alagútból kijövő autós átvilágított rajtam éjszaka. A patak zajáról nem is beszélve :)

4.nap, hétfő

Nem voltam túl jól éjszaka, de szerencsére nem zavartak sokan. Jól becsültem, árnyékban ébredtem, és később is úgy maradt, nem kellett sietnem. Bár egy kicsit tartottam a Schlegeis egyirányú felvezetőútjától és a parkolóktól, emiatt eredetileg korán akartam felmenni. De végül még bevásárolni is megálltam útközben. A rengeteg nagyfesz és transzformátor régi ösztönként gyomorgörcsöt váltott ki az úton :)

Nem volt Lidl/Hofer a közelben, így egy kis Spar lett. Még szemetest se találtam :( Itt is szembejött velem a kávé, meglepő módon a Hoferrel megegyező áron. Viszont az időközben elfogyott csokim helyett most marcipánt akartam venn, amiből mogyorókrém lett végül. Egészen meglepő módon a d’arbo (nem Darboux :) volt a legelfogadhatóbb. Ezt a márkát már a legelső, 1998-as utazáson felfedeztük, bár az ára miatt később inkább sajátmárkás lekvárt vettünk inább helyette. Csak egyet találtam már belőle, azt se a helyén. Fejreállítható ketchuposdobozban volt, és pálmazsírmentes. Kibontva elég kiábrándító volt, ahogy szétvált… Mindegy, átkevertem. Még a kánikulában se akart nemhogy folyós, de még kenhető se nagyon lenni. Nem véletlenül volt vastagon ráírva, hogy alaposan össze kell rázni. Csakhogy ez sehogyse volt rázható. További bekezdést szenteltek annak, hogy hogyan lehet az utolsó adagokat kivadászni belőle. Forró tejet ajánlottak hozzá, és genießen :D Viszont számomra nagyon praktikusnak bizonyult, mert így nem kellett félnem attól, hogy kifolyik és valamit összekenek vele az utazás alatt.

Nagyon hosszú úton kellett felkacskaringózni a tó felé. Csupa fizető parkoló volt a fizető út előtt is. Egyet megnéztem, egy mászóhely mellett. Elég nagy sor fogadott a fizetőkapu előtt. Még tizenperc volt a sorompónyitásig, de addig a néni végigsétált és begyűjtötte a vámot. Csak készpénzben lehetett nála fizetni. Nagyon hangsúlyozta, hogy a nyugtát őrizzem, mert az a fönti parkolójegy. Csak aznapra érvényes, sajnos.

A fizetős szakasz meglepően rövid volt már, pár kanyar után már a gáton is voltunk. Egész az elején sikerült elcsípnem egy parkolóhelyet. De végül szétnézve arra jutottam, hogy én nem a helyi vendéglátóipari egységekben szeretném tölteni a napot, ezért inkább a legtávolabbi helyet céloztam be. A tó túlfelén egy hatalmas parkoló volt, többszáz autóval. Még hétfőn is tömve. Az árnyék reménytelen, de legalább az erős völgyszélben könnyű volt átszellőztetni a kocsit. Összepakoltam, lehetőleg minimális súlyt. Rengetegen indultunk neki, de útközben csökkent a forgalom. Egy gyönyörű, türkizkék, jéghideg patak mellett vezetett az út, igazi magashegyi környezetben. Délben kevés volt az árnyék, pedig kellett a pihenő. Nagyon nehezen bírtam az emelkedőt, pedig mellettem kisgyerekek és nyugdíjasok is kitartóan gyalogoltak. A strandpapucsokról nem is beszélve :)

Végül így is eggyel feljebbi vízesésig jutottam, de a hágót elérni reménytelen lett volna. Inkább visszafordultam, hogy a tó mellett a másik völgybe is benézhessek. Visszaérve nagyon meleg volt, és a vízszint itt is alacsony volt még. Legalább 50 m-t kellett volna legyalogolni hozzá a napsütötte köveken. Inkább a parti úton gyalogoltam tovább, és szerencsére néhány helyen a sziklákról csöpögött a víz. Bevizeztem magam, és megpróbáltam az áthajlás alatt hűsölni kicsit. Meg kideríteni, hogy vajon a Hochfeilert honnan lehet látni. Volt egy beugró rész, az tűnt a legesélyesebbnek. Csak a tó után, már az átellenes oldalról lett volna tuti látható. Hát, addig nem tudok elmenni… Végül nem tudom biztosan, hogy a legmagasabb, havas csúcsot láttam-e. Viszont visszafordulva az Ortler legalább megvolt :)

Kinéztem egy utat, amin mások egészen a vízig le tudtak menni. Az útelágazásnál semmi nem tiltotta, hogy autóval lemenjek, és egy ideig még járhatónak is tűnt. Így visszamentem a kocsihoz, és a szintkülönbség jó részét már autóval tettem meg. Elég furcsán néztek rám, mert én voltam az egyetlen autós erre. Átöltöztem fürdőruhába, és belegyalogoltam a vízbe. Brutál hideg volt. Miközben a fejemet tűzte a Nap és a hőguta kerülgetett az átmelegedett kőgörgeteg fölött, a víz annyira hideg volt, hogy nem bírtam derék fölött belemenni. Kicsit magamra locsoltam, aztán kimenekültem. A tovább erősödő völgyszél megoldotta a hűtést a vizes ruhámban.

Elfáradtam, vége a napnak asszem. Visszafele megláttam, hogy a hidat általában lezárják, én csak szerencsésen slisszoltam be. Valszeg valamelyik Gasthof vendégei miatt volt nyitva épp.

Viszont a gátat meg kell még néznem, főleg, hogy Klettersteig is van rajta. Ezen komolyan gondolkodtam korábban. De egy napba biztos nem fér bele a sétával együtt. Hát, nem is fért volna. A gáton már csak a botjaimmal tudtam sántikálni, alig bírtam átjutni :( A mászóúthoz kiépített rámpa volt építve :) Ez a kedvencem: átmászni a korlát fölött! Bár nagyon hangsúlyozták, hogy egyirányú az út. Mivel a vége áthajló volt, ezért csak távolabbról lenézve látszódott az út. Volt könnyebb és nehezebb verziója is. Másztak is rajta, és egy pár épp akkor ért a beszálláshoz. A bukósisakok mérete jó támpontot adott a nagyságrendek becsléséhez. Nagyon magas volt! 131 m szintkülönbségel hirdették a flying foxot is. Szóval a gát száraz oldalán éíptettek ki több mászóutat. Ehhez végig mesterséges lépések, létrák voltak rögzítve. Még egy pihenőteraszt is csináltak :) Az unalomon kívül a kiszállás okozhat nehézséget, amihez a gát koronáját kívülről, áthajlásban kell kimászni. Meg volt egy számomra beazonosíthatatlan állványzat kilógatva, kötelekkel. Ahhoz túl nagy volt, hogy innen ereszkedjen valaki, ugrani meg kevés… Most utánaolvasva látom, hogy hídlengéshez volt a beszállópont :) 105 Euro lenne ezeket kipróbálni, de szerencsére adnak egyszeri 2 Euro kedvezményt a Maut után :D

Átgyalogoltam a túloldalra, hogy kipipálhassam, aztán visszavánszorogtam. Szerencsére találtam egy kulturált mosdót visszafele. És ebben a lestrapált állapotban láttam meg a fotópontot a parkoló elején. Ugyan a mobilok korában nincs sok szükség rájuk (Gerlitzenen meg is szüntették), de most egyedül jól jött. Kár, hogy a jelzéshez képest késett a kép, így már lenéztem addigra. De a háttérrel meg vagyok elégedve!

Lefele még megálltam a mászóknál. Egy klettersteigosan megközelíthető függőhíd vezetett át a sziklához. Jópáran másztak, piknikeztek körülötte. Eléggé irigyeltem őket…

Másnap már az olasz oldalon terveztem lenni, de a Hintertuxot se akartam kihagyni… Gyanúsan hosszú utat írt a navi, de legalább pihenek vezetés közben. Ez nem nagyon sikerült, mert egy keskeny utacskán navigált, amin mégis elég nagy forgalom volt. Körbekerülve az Ahornt, még jó hosszú út volt befele a völgybe. Végül föladtam, lőttem pár fotót és visszafordultam. Innen szemben látszódott a penkeni repülésem visszaszállós pontja. Rájöttem, hogy az útépítés miatt volt a másik úton akkora forgalom. Akár erről is elnevezhettem volna ezt a túrát: útfelújítási körkép. Ez volt a legérdekesebb köztük. Fotózni nem tudtam sajnos. Rengeteg daruskocsival fúrták-faragták a sziklafalat, végig narancssárga hosszabbítókon vezetve az áramot.

Még gyorsan tankoltam is. Azt hittem, hogy a fönti benzinkút árába beszámították, hogy a világvége közelében van, de a mayrhofeni se volt olcsóbb. 1.919E De másnap, a Brenneren már 2 Euro fölött volt, ahogy Olaszországban ezután mindenütt. A völgybe leérve épp jött egy ernyős leszállni, amikor az MPreis parkolójába értem.

Elég fárasztó napom volt, és még most kéne alvóhelyet keresnem. Meg szemetest. A temető mellett idefele láttam pár helyet, de most elég sokan jártak arra. Meg akartam nézni a szurdokot is, amin átvezetett az út, de nem lehetett leparkolni. A tegnapi hely nyugisabbnak tűnt. Még az is megfordult a fejemben, hogy késő este felmegyek a fizetőúton.. De nem maradt rá erőm. A szokásos helyemen mosakodtam, bár nagyon jól esett volna egy zuhany. A nagy parkolóba közben érkezett egy kisbusz, és valamiért ők a legtávolabbi helyet választották :) Szerencsére végül egyedül maradtam a patak másik oldalán. Itt kissé cikinek éreztem, hogy kétszer ugyanott aludjak, de tényleg nem maradt erőm mást keresni.

5.nap, kedd

Reggel viszonylag korán keltem, és beslisszoltam a Mautstrasse mosdójába :)

Korábban sokat nyomoztam, mert megörültem annak, hogy egyáltalán létezik országút a külön fizetős Brenner mellett. Sőt, találtam egy Lindt outlet shopot útközben :) Viszont rengeteg cikket láttam, hogy büntetik, ha lemész az útról. A helyiek sztrájkolnak az átmenő forgalom miatt. A szezon kezdetén, amikor terveztem ezt az utazást, már volt egy lezárás, amikor senkit nem engedtek át órákig. Hétvégén és ünnepnapon csak az autópályát szabad használni, és szálláscímmel kell igazolni, hogy tényleg célforgalom miatt mész le a kisebb utakra. Végül emiatt maradt el, hogy körülnézzek a kisebb völgyekben. Pedig érdekes lett volna megnézni a Tux túlfelét is.

Viszont az osztrák oldal kiábrándító volt. Pedig előre örültem, hogy végre eljutok Innsbruckig. Még soha nem mentem el addig. Amikor anno a többiek megnézték, én a szálláson maradtam aludni :( Hát, a Zillertalból kiérve az egész völgy fölött úszott a szmötyi… Szmog talán. Közben rettentő meleg és fülledt volt a levegő. Végig 100 volt az autópályán, ami szűken két sávos volt. Mi meg bővítjük az M1-et :( A Brenneren az egyik hidat felújítják, mert nem bírja a forgalmat. Emiatt is gyakoriak a lezárások. Ilynekor külön ellenőrzik a kisebb úton az áthaladókat. Szóval mindenütt útépítés, daruk, egyszerre 13-at tudtam megszámolni :) A fizetős részen megálltam kidobni a szemetet. Hát, ennél az autópálya-pihenőnél itthon mindegyik tisztább :(

10 óra előtt pár perccel értem az outlethez. Azt hittem, hogy ez az autópályáról fog nyílni, de ehelyett a kis határfalu lett átépítve. Még szerencse, hogy állítottam waze-t hozzá, mert különben túlmentem volna. A parkolás se egyszereű, de legalább volt ingyenes. A bolt lehetett volna a Westendben is.. sőt, az egész hely úgy nézett ki, mint a Westend. Az elején még bántam, hogy nem vittem zoknit, hátha találok valami leárazott túracipőt. De végül egyetlen üzletbe se mertem bemenni. A Loacker hatalmas kávézója pedig nem gluténmentes :) De legalább a mosdó ingyenes volt.

Innen az olasz oldalon már országúton mentem tovább. Keresgéltem az autópályát, de csak a vonatot láttam, meg a mellette lerakodott konténereket. Aztán rájöttem, hogy azok az autópályán álló kamionok..

Még megpróbáltam megállni egy tóhoz, de sehogy nem lehetett lejutni. Emiatt kicsit később értem a szurdokhoz. Már a falu elején ki volt táblázva, hogy merre van a nagy parkoló. De én bepróbáltam (volna) a közelebbit. Nem tűnt elképzelhetőnek, hogy a napon át tudjak gyalogolni a falu másik feléről, mielőtt az eleve hosszúnak ígérkező klammba bemennék. Egy német befoglalta az egyetlen parkolóhelyet a közelebbiben. Viszont a nagy parkolóból le lehetett menni a patakhoz, így ott gyűjtöttem pár hófehér márványkavicsot. Talán délután visszajövök.

Még vásárolni se volt kedvem a forgalom miatt, inkább bementem a völgybe. Az elején még itt is sokan voltak (meg persze itt is ment az útépítés, kerítéshálóval burkolták a sziklafalat), de mire a kinézett vízesés parkolójába értem, már teljesen egyedül voltam. Viszont nyugatról besötétedett az ég, és már a dörgések is hallhatóak voltak. Ezért volt eddig ennyire fülledt a levegő.

A vízesés csak tíz perc, legfeljebb elázok. Sajnos, a híd le volt zárva favágás miatt, de én átmentem, és a patakmederben próbáltam kikerülni. A vízesés nagyon cuki volt. Ha nem épített volna gátat két lányka az apukával, akkor legalább zuhanyozhattam volna egyet… De jött az eső, inkább visszafutottam a kocsihoz. Mire beszálltam, már kövér esőcseppek kopogtak a tetőn. Pár perc múlva egy hatalmas alpesi zivatar közepén találtam magam. Az út viszont folytatódott, így én is mentem tovább.

Egy helyen elrontottam, és az egyenesebb, szélesebb utat választottam, de az csak egy istállóhoz vezetett. Visszatolatva alig volt hely befordulni a jó irányba. Viszont innen földút volt, és nemsokára egy behajtani tilos táblával jelezték, hogy már csak 4 km van hátra. A zuhogó esőben a fenyőfák tetejéig se láttam. Kissé tartottam attól, hogy ennyi esőtől felázik az út, és beragadok a sárban. Az út kitartóan folytatódott. Jópár helyen meg lehetett volna állni, és a kanyarokban kiépített parkolók voltak. De ha már eddig eljöttem, akkor felmegyek az utolsóig. Legalább nem leszünk sokan. A rossz idő ellenére sok autót láttam.. Felérve már az erőhatár fölé jutottam. Némi elázást kockáztatva átfutottam a hátsó ülésre lefeküdni.

Egy fél rész sorozat után az eső is csendesedni kezdett, sőt nyugati irányba az égből már kék foltok is látszódtak. Mindenhonnan esőkabátos turisták kezdtek szállingózni, meg biciklisek. Kszállva az autóból nemhogy sár, de még tócsa se volt a sziklás, murvás úton. Hihetetlen látvány volt a magasból a vihar utáni felhőpamacsokat nézni. Nagyon boldog voltam, hogy feljutottam idáig. Csak néhány kilóméterre voltam a tegnapi túrámtól. Innen alig 400m szintet kellene felgyalogolni a hágóhoz. Ugyan ez álmaim netovábbja lett volna, de számomra teljesen reménytelen. Még a 160 m-rel magasabban levő tengerszemhez se mertem elindulni.

Azért picit feljebb sétáltam, és a sok patakocska egykét megnéztem. Épp azon kezdtem el gondolkodni, hogy nem vettem túracipőt, de még a telefonomat is a kocsiban hagytam, mikor megcsúsztam. Egy béka a szívinfarktus küszöbén egy hátraszaltóval a patakba vetette magát, hogy nehogy ráessek :) De mivel nem volt nálam telefon, ezért nem tudtam őt megörökíteni.

Ehelyett kerestem más kirándulóhelyet. Picit lejjebb egy vörös kőtengeren át folyt lefele egy patak. A vize teljesen átlátszó, de vörös árnyalatú volt. A parkoló mellett a helyi palából valaki profi tűzhelyet épített. Azt a követ nem akartam lenyúlni, de ilyen nekem is kell. Végül egy kisebbet tettem el, de azt is alig bírtam megemelni.

Lejjebb mentem, mert az egyik kanyarból rövid séta után elérhetőnek tűnt a patak. Elindulva ezt nehezen tudtam elképzelni, annyira mély völgyben folyt a patak. Végül egy függőhíd adott magyarázatot rá. Így a vízhez nem tudtam lemenni, de megcsodáltam a párában növekvő mohatengert.

Az eggyel lejjebbi kanyarból el lehetett jutni a patakhoz. Itt szerencsémre egy vízesés megoldotta, hogy nekem ne kelljen sok szintet legyőznöm. Az eső után elég kihaltnak tűnt ahhoz, hogy visszamenjek a törölközőmért és lezuhanyozhassak. Pár autó másnap is ugyanott parkolt. Gyanítom, ők többnapos túrára indultak, és a bivakban vagy a menedékházban aludtak.

Úgy döntöttem, hogy nem megyek ki a völgyből, vissza a szurdokba. Inkább lustálkodtam a séták után egy árnyékos parkolóhelyen. A naplementére visszaálltam a föntibe, de addigra újabb eső jött. Egész éjjel szakadt, csak néhány szünet volt benne. Viszont az egyik legbékésebb éjszakámat töltöttem itt. Nem is értem igazán, hogy míg az osztrák oldalon jó drága fizetőúttal lehet följutni a tömött parkolókba, itt csak páran voltunk, és teljesen ingyenes. Annyi a különbség, hogy ott Pfitsch-hágónak hívják, itt pedig Vizze a neve. Vicces, hogy ezek tényleg hasonlóan hangzanak, pedig csak az egy mássalhangzó a közös. A másik kedvencem a Trieste/Trst átírás, ahol meg csak a mássalhangzók azonosak. Mindenesetre megjegyeztem, hogy érdemes olyan völgyeket keresni, ahol nincs felvonó :) Ez most különösen jól sikerült.

6.nap, szerda

Nagyon nyugisan ébredtem, gyönyörű kilátátással. A biciklisek már 7 körül kezdtek érkezzni, de autó nem volt még sokáig. Búcsúzóul megmosakodtam a patakban, és elindultam lefele. Ugyan találtam egy érdekes forrást a völgyben, de túl sokat kellett volna gyalogolni hozzá. Azt majd legközelebb. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy ide vissza kell még jönnöm. Csak ne lenne olyan messze :(

Most is tudtam volna mit csinálni, meg a szurdokot is meg kéne nézni. Viszont mára már a Dolomitok volt betervezve, és az eléggé izgató volt :) Még próbáltam húzni is az időt előtte. Meg persze az útépítések is. Itt mindig áll a dugó, jó sokára értem Bruneckbe. A szűkös olasz parkolásra nem is számítottam, de szerencsésen megoldottam. Bevásároltam a Lidlben (még egy cserepes virágot is vettem :), de kávét nem kaptam. Ezért visszamentem a Hoferbe, de ott se. Érdekes kávét még az Eurosparban se találtam, de vettem cikóriát. Meg mogyorókrémet. Egy egész polcnyiból lehetett válogatni. A legszimpatikusabb egy 30% mogyorótartalmú, kakaó nélküli volt. Sajnos az olasz oldalon nem volt ayran, csak újabb sajátmárkás cottage cheese, azaz Fiocchi di latte :D

Innen pár perc alatt a Dráva forrásához navigálódtam. De még egy parkoló se volt hozzá, hanem a szántóföldön meg a vasúton kellett volna átvergődnöm hozzá. Kerestem másikat a bicikliút mellett, innen kicsit magasabbról indulhattam és kevésbé volt napos is. A táborozást tiltották a parkolóban, de kényelmes pihenőhelyet találtam és mobilvécét is. Kívülről hasonlóan úgy nézett ki, mint amit az építkezéseken megszokhattunk, de belül faburkolat és kultúrált, vízöblítős wc volt. Még az akasztót is megtaláltam kifele, mert addig csukott ajtóval teljes sötétség volt bent. Csak hideg víz volt, de az csontig hatolt. Talán a patakból vitték a vízvezetéket.

Néhány ringlószilvával uzsira készülve elindultam a forrás felé. Elmértem az utat, rollert kellett volna hoznom. Azóta se értem, hogy miért pont az a patakocska a Dráva. Két nagyobb patakot és egy vízmosást hagytam magam mögött, mire elértem a kitáblázott forráshoz. Azt pedig végképp nem értem, hogy miért hívják forrásnak. Még többszáz méteren keresztül látható a patak a hegyoldalban. Mindenesetre építettek hozzá vezetéket, hogy kényelmesen mosakodhassak, és ne kelljen lehajolni hozzá. Egyéb körülmény nem mutatott arra, hogy ez egy forrás lenne.

Jó hosszú visszaút után leültem egy padra pihenni. Visszanézve viharfelhőket láttam. A radarképen látszott, hogy reggel óta folyamatosan az eső előtt haladok. Mostanra kezdett felhősödni, így enyhült a forróság. Megjegyeztem a parkolót, bár túl közel van a házakhoz, de jól felszerelt :) És továbbindultam a korábban becélzott Sextner Dolomiten felé.

A forgalom nem csökkent, sőt. Már egy korábbi lehajtónál elriasztottak azzal, hogy online kellene bejelentkezni ahhoz, hogy bemehessek a völgybe. Azóta megtudtam, hogy 16 óra után ezt már nem nézik, és egészen fönt, a tónál levő parkolóban tudtak aludni, mert csak reggel 7-től szednek jegyet. Csodás lehetett a Braies-tónál nézni a napfelkeltét :) Ugyan én se panaszkodhatok, de az még odébb van. Egyelőre irány Sexten, by X-Alps :) Mindenütt rengetegen voltak. A betervezett patakparti pihenő messze túl volt az autóval járható szakaszon. És már korábban is megállni tilos volt mindenütt, kivéve a fizető parkolókat. A padka végig volt szalagozva, hogy még pár percre se tudj kiszállni fotózni. Cserébe egymást érték a shuttel-buszok. Lent könnyen találtam helyet egy hatalmas parkolóban, és már az árnyékra se kellett nagyon figyelnem, mert jött az eső. Csöpögött, mire kiszálltam. Azért be kellett néznem a völgybe, és a patakba is bele kell dugnom a kezemet. A patak hasonlóan türkizkék volt, mint a főgerinc közelében. Csak itt méginkább bővízű, és egy kicsit zavaros az oldott mészkő miatt. Ez csak kiemelte a kék színét. Meglepő módon a tömegből senki nem jött erre, így nyugodtan uzsonnázhattam egyedül a patakparti padon. Bár kétségtelenül szívesebben indultam volna én is a Toblinger Knoten felé, mászófelszereléssel :) De hát ez reménytelen… Meg jött a zivatar is.

Találtam egy útmenti vízesést parkolóval, de annyira esett az eső, hogy ki se tudtam szállni. Végül rápillantottam egy csendesebb szakaszban, aztán inkább kerestem egy másikat. A térképen közelinek tűnt, de gyanúsan hosszú időt mondott a Maps. Továbbindulva rá is jöttem az okára. A népes országút egy szűk szerpentinbe váltott, rengeteg kis faluval. Viszont ezek az előzőekkel ellentétben nem voltak épp turistaparadicsomok. Sőt, mind úgy nézett ki, mintha legalább száz éve hozzá se nyúltak volna. Furcsa volt ez a hirtelen váltás. Remélem, nem lesz mindből csili-vili hely. Fura hangulata volt a nagy hegyek között a kis falukáknak, ahol a háztól-házig aszfaltozott úton se fért el egyszerre két autó. Sok helyen pedig az országút a szomszédos házak tetőszintjében haladt, mert annyira meredek volt a hegyoldal, és kevés az építési telek. Ennek ellenére szinte minden kapualj üzlet volt. Mindenféle. Szerelvénybolt és építési anyag ugyanúgy, mint élelmiszer vagy dohányáru. Nem jártam még ilyen helyen. Egy városfélében megálltam, mert a főtéri parkoló mellett szelektív szemétsziget is volt. Az előzőben nem sikerült kitalálnom, hogy vajon a tejesdobozaimat hova kéne dobni.. De itt még restmüll is volt szabadon.

Még innen is hosszúnak tűnt az út, így arra gondoltam, hogy ha bárhol le lehet menni a patakhoz, akkor én csak odáig megyek. De nem lehetett. Mindenütt mélyen az út alatt folyt, általában nem is láttam le addig. Egy részen közelebb volt, de ott meg végig volt szalagkorlátozva az út. Így végül elmentem a becélzott vízesés parkolójáig. Már a mapses fotón is szerepelt egy munkagép, most élőben is láthattam. A vízesés meg nem volt túl látványos. Viszont az út másik oldalá volt egy hídféle, tetővel és asztalokkal. Itt nyilvánvaló volt, hogy nem tudok lemenni a vízhez, ugyanis 80 m-rel alattam, a sziklafalakba vájt szűk mederben kanyargott. Viszont a híd végéről megláttam a valódi vízesést, ami valahol az út szintjéből indult és zuhogott alá. Valószínűeg az építkezésnek az lehetett a célja, hogy feljebb a patak ne mossa el az utat :) Ezért kellett olyan csúnyán végigbetonozni feljebb. Visszasétáltam az úton a hídra, hogy a vízesés fölött állva is megnézzem a kilátást. Lefele onnan nem sokat lehetett látni, viszont kiszúrtam a szembeoldal sziklafalán néhány csillogó drótkötelet. Furcsán be volt vele hálózva a fal, de aztán tovább nézve egyértelmű lett, hogy ezek egy via ferrata különböző nehézségű kiszállásait alkotják. Sajnos, a híd túlfele le volt zárva egy kapuval, és teljesen lehetetlen volt átjutni rajta. Valszeg onnan lehetne lejutni. A patak ezen oldalán, a kerítés túlfelén volt egy szűk ösvény. A svéd autó vezetője arra ment el nemrég. Azt gyanítottam, hogy csak magányosabb fát keres, de még nem ért vissza. Én is lesétáltam, bár csak bottal sikerült, olyan meredek volt. Az ösvény egy fém létrához vezetett, bár itt is megpróbálták akadályozni az átjutást. Erre nem volt lehetetlen, mert csak pár szúrós bokor és csalán volt útban. Innen már látható volt a patak fölötti két függőhíd. Még jó, hogy van nálam beülő :) Visszamásztam a kocsihoz és előbányásztam a hátizsák legaljából a mászófelszerelést. Bukót nem vittem, hisz egyedül leszek :) Még megpróbáltam utánaolvasni, hogy milyen nehézségre számítsak. Topót egyáltalán nem találtam, és nehézségről se volt semmi infót :( Csak egy olasz cikk volt arról, hogy a frissen épült ferratát 2023-ban le kellett zárni, mert egy vihar tönkretette. Ezért csillogott-villogott úgy a kötél :) Viszont a kötélhíd nekem járhatónak tűnt. Ujjatlan pólóban indultam neki, mert még az este és az eső ellenére is jó idő volt. A biztonság kedvéért pakoltam melegebb ruhát is. Nem szerettem volna a falon ragadni sötétedés után. A létra tetejéről szétnézve elég egyértelműnek tűnt. Így végül a hátizsákomat és a botjaimat a kapunál hagytam. A létra és a függőhíd simán megvolt. Gyönyörű volt a kilátás középről :) Innen kettéágazott az út. Azaz valszeg úgy gondolták, hogy bármelyik híd felől be lehet szállni. Én fölfele indultam. Onnan hátrafele is ment egy ösvény, azt is meg kellett néznem. De csak a kilátás kedvéért volt érdemes, mert nem folytatódott tovább. Kicsit távolabb egész átlagos patak képét mutatta a Piave. Merthogy név alapján választottam :) Nem sokan jártak itt előttem, mert gyönyörű szamócák értek mindenütt, és még az útra behajló málnabokorról se legelték le az érett szemeket.

Viszont a fölső híd meglepett. Ezúttal nem a kötélre lehetett lépni, hanem erről kétoldalra voltak lépések rögzítve. Emiatt sokkal-sokkal instabilabb volt az egész. Ráadásul a korlát sokkal alacsonyabban volt, és felső biztosításra se lehetett ráterhelni. Veszélyes nem volt ugyan, de valahogy bizonytalan volt minden lépés. Még este is mozgott alattam a föld :)

Így egy kis kerülővel visszajutottam a létrához, ezúttal a tetejére. Ittam picit, és próbáltam kipihenni a kalandot. De nem hagyott nyugodni, meg kell néznem tovább is. Futottam még egy kört, persze a kényelmesebb kötélhídon. Megnéztem a folytatást, már ameddig látszott. Végigmenni nem akartam, hisz a kiszállás biztosan le van zárva. De örültem volna, ha a vízesést meg tudom nézni. Innen a sziklafalba fúrt lépéseken lehetett lefele haladni, egy kisebb függőhidat is láttam még. Továbbmenve láttam, hogy el van bontva egy sokkal erősebb drótkötél. Valszeg ez ment volna át a túloldalra. Viszont a vízesést innen már jól lehetett látni :) Életemben nem voltam ilyen helyen. Azaz láttam hasonlót felülről, de soha nem álltam benne. Viszont sokszor vágytam arra, hogy az aljában végigkajakozhassak, már ha ez egyáltalán lehetséges. Itt nem lenne az a szűk sziklafalak és vízesések miatt, legalábbis extrém tudás kéne hozzá.

Időközben lement a Nap. De még a hosszú út, vásárlás és eső miatti kényszerszünet mellett is úgy éreztem, hogy a mai mozgás is megvolt :) Már csak a pihenés kéne. Ráadásul jól leizzadtam a mászás közben, és mint láttuk, a patakban nincs sok esélyem fürdeni. És alvóhelyet is keresnem kell, ugyanis ebben a parkolóban a szokásos olasz várakozni tilos tábla volt kirakva. Viszont alig pár méterrel tovább, az útépítés anyagraktára mögött volt egy szabályos parkoló is. Szerencsére még beljebb is esett az úttól, ezért nem láttam eddig. Még tovább pedig egy betonozott út vitt le a patakhoz. Itt sajna azt próbálták a tudtomra adni, hogy gyalog se léphetek rá, nemhogy autóval. Erre nekem ma nem maradt erőm, így zuhany nélkül estem az ágyba. Eredetileg a főgerincen terveztem kintaludni, de azt elmosta az eső. Most se szerettem volna kockáztatni, meg nem is fért volna bele az erőmbe, hogy még kicuccoljam a matracot és hálózsákot a szükséges éjszakai mentőfelszereléssel valahova.

Ehelyett a tetőablakon keresztül nézegettem a hegycsúcsokon a lenyugvó Nap vöröses fényeit. Éjszaka a kiadós zivi miatt köd volt, ami elmosta a körvonalakat. Szinte körbevettek a sziklák és a fenyőfák, miközben mellettem zúgott a patak és zuhogott a vízesés :) A szűk völgyben meg nem mondtam volna, hogy egy országút mellett parkolok, és szerencsére egyáltalán nem volt forgalom se.

7.nap, csütörtök

Hajnaltól folytathattam a színes sziklacsúcsok csodálatát, csak épp a másik irányba kellett nézni hozzá :) Mindenütt párapamacsok kúsztak fel a hegyoldalakon, időnként teljesen eltüntetve a magasabb szinteket.

Összeszedtem magam, és ezúttal bevállaltam a patakhoz vezető utat. Talán kocsival is mehettem volna, de már nem akartam visszafordulni. Ezt persze később megbántam. A patak nem is volt annyira hideg, mint gondoltam volna, pedig ismét hűvös reggel volt. Meglepően színes kövek sorakoztak a mederben, ellentétben a tegnapi hófehér sziklákkal. Viszont sajnos rengeteg szemét volt, pedig az út vége be volt kamerázva.

A Lago di Predil megvolt tavalyról, így most a Laghi di Fusine a cél. (Tényleg különbözően kell írni őket, tanulok olaszul :) Az egyik tavon lehet csónakot bérelni, így bíztam benne, hogy supozni is tudok majd. Az út tervezgetése közen úgy tűnt, hogy nem tudom elkerülni az autópályát egy hídlezárás miatt. Így viszont egy vízesés is útbaesett :) A autópálya előtt még jó sokat kanyarogtam olyan utakon, ahol végig záróvonal volt, és sehol se lehetett megállni. Egyszerűen nem fért volna el, annyira szűk utak voltak a meredek hegyoldalban. Aztán kissé kitágult a völgy, és hirtelen egy több kilóméter széles kőgörgeteges folyómeder volt mellettem. Középen egy keskeny csatornán folyt csak a patak. Gyanítom, hogy máskor szélesebb szokott lenni. Legalábbis erre utaltak a teljes szélességben felépített hidak :) Az autópályán megálltam egy pihenőben alaposabban megnézni. Innen már csak néhány alagutat kellett túlélnem néha megállásig lassítva a forgalom miatt, miközben 100 m-es követési távolságot ajánlottak. A hosszú olasz feliratból nem értettem meg, hogy mi az oka a torlódásnak, angolul pedig jól érthetően ‘Safety car’-ra figyelmeztettek.

Az egyik alagút után elérkeztem a kinézett pihenőbe. Meglepően hatalmas parkoló volt, bármiféle felfestés vagy egyéb tagolás nélkül. Próbáltam volna a turistaút közelébe állni, de semmi erre utaló jelet nem találtam. Eredetileg a vízesés tetejét céloztam volna, de alulról is rá lehetett látni, így ott kezdtem. Viszont az autópálya-kerítés kapuja zárva volt, bár láthatóan többször kibontották és átmászták. Nem volt egyszerű, féltem, hogy fennakadok a szögesdróton vagy felnyársalom magam a kiálló betonvasra. Átérve egy füves úton találtam magam, amiről sajnos kiderült, hogy nem a túrázás miatt volt annyira népszerű :( Gyorsan átvágtattam rajta, majd egy lepukkant ház után az autópálya hídja alá kerültem. Innen lehetett csak belátni a kavicsos-sziklás mederből a vízesés felé. Nem túl sokat. Viszont a hatalmas kövek közt találtam egy kisebb átjárót, ami meglepetésemre egész kellemes helyre vitt. A vízesés egy sziklafülkében zuhogott. Nem gondoltam, hogy odáig be lehet jutni a szintkülönbség miatt. De pár sziklán átmászva és helyenként a patakba gázolva sikerült. Mivel eredetileg a fenti ösvényt céloztam, azúttal nem szandált vettem. Megbántam. Nagyon.

Ugyanis végül egész a vízesés alatti tavacskáig be lehetett jutni, és egy nyugis, murvás part fogadott. Visszanézve láttam az autópályát meg a vasutat is, de a vízesés zaja elnyomott minden más hangot. Egyedül voltam. Törölközőm nem volt, de egy szemeteszacsi volt nálam. A trikó fölé pedig egy inget vettem az útra. A nadrágot is simán levehettem, mert fekete sportbugyi volt alatta. Szóval elmentem zuhanyozni a trikóban :) A mezítláb volt a legszűkebb keresztmetszet, mert nagyon fájt a talpam a köveken. Nem volt épp meleg a víz, de végül így is kényelmesen lezuhanyoztam a vízesés alatt :) Rám is fért a korábbi izzasztó túrák után.

Egyszercsak hangosan rámköszöntek :) Egy férfi próbálta jelezni a zajban, hogy nem vagyok egyedül.. Az átöltözéssel azért megvártam, míg kicsit távolabb megy. Nem volt egyszerű leszáradni az állandó vízpermetben. Eltettem a vizes holmikat a szemeteszacskóba, és megpróbáltam a talpamról letörölgetni a kőmorzsákat, mielőtt visszabújtam a cipőmbe. Eddigre már egy egész bicikliscsapat nézte a vízesést, de a tóig csak 1-2 férfi jött fel. Nem értem a nőket…

Visszasántikáltam a kocsihoz a sóderbányával a cipőmben. Ami inkább zúzott ő volt :D Mivel elég közelről sikerült megnéznem a vízesést, a fönti utat kihagytam. Visszamásztam a kerítésen, és becéloztam a kocsit. Az szerencsére még épp árnyékban volt, amit egy másik utazó próbált kihasználni. Ahogy én is, amikor tiszta ruhát vettem a hátsó ülésen. Akkor kezdte a külső tükröt sütni a Nap, amikor indultam.

Mintha egy kősivatagban lettem volna. Hatalmas autópálya-csomópont volt a közepén, de elveszett a térben. Azért örültem, hogy itt nem kellett kiszállnom a melegben. Innen pár kilómétert országutaztam tovább, így egy Spar reklám után álmodozhattam egy hideg kávéról. Megálltam navigálni hozzá, de aztán elindulva már láttam is. Ekkora üzletre nem is volt szükségem :) Kicsit szétnéztem a konyhafelszerelésnél, de a ruhákra nem volt türelmem. Érdekes kávét itt se találtam, de vettem egy újabb mogyorókrémet. Örültem a nagy parkolónak, bár őrülten meleg volt. De így se úsztam meg a belvárosit, mert egy mosdót kellett keresnem.

Normálisan nem írék külön arról, hogy hol pisiltem, de ezt nem hagyhatom ki. Mapsen találtam public toiletet, de odaérve nem is akartam megállni, annyira reménytelennek tűnt. Valami ipari létesítmény hátsó udvarának tűnt. De aztán megláttam a feliratot egy hosszú lépcsősor végén. Szerencsére készültem apróval, bár vissza is tudott adni az automata. A mosdó inkább liftnek nézett ki :) 50 centért nyitották, és rámzárt a tolóajtó. Jópár figyelmeztetés volt, hogy csak egyedül szabad bemenni. Vajon hogy ellenőrzik? Talán be van kamerázva ;) Öt perc után pedig automatán kinyit biztonsági okokból. Meg áramszünet esetére is volt vésznyitó. Csak azt nem tudom, hogy lámpa nélkül, a töksötétben erre hogy jönnék rá. Kifele rengeteg automata csomagmegőrző volt, ami jó párosításnak tűnt. Meg biztosítótáblák, de egy egész falura elég! Ezt már kevésbé értettem…

Innen már nincs messze az úticélom. Elmentem a tavalyi szurdok parkolója mellett (visszagondolva be kellett volna pótolni az utolsó kanyarban levő patakocska megismerését, ahol legutóbb kezdett elkapni a zivatar), aztán a tavalyi tó irányába se fordultam le. A fusinei tavakhoz több parkoló is van, és egyben kell belépődíjat fizetni. Egy rendkívül mogorva néni osztotta, aki nálam automatán angolra váltott. De így se sikerült megtudnom tőle, hogy meddig érvényes a jegy. Feltételeztem volna, hogy behajtásonként kell fizetni, hisz sorompó is volt. De a jegyen mégis friss dátumbélyegző volt.

Ijesztően sokan voltak :( Sikerült kifognom egy frissen megüresedett, árnyékos parkolóhelyet, és elkezdtem bepakolni a hátizsákomat. Lo zaino, ahogy a szomszéd apuka mondta a kisfiának :)

Már az útról látni lehetett a tó türkézkékjét, de innen gyorsan továbbfutottam mégis a forróság miatt. Mindenki csak sétálgatott a tóparton, esetleg sorban állt a bárban. A csónakkölcsönzőt is megtaláltam. De még csak nem is mentek az emberek a vízhez, a gyerekek se pancsoltak. Továbbmenve kellemesebb volt, mert a fák között kanyargott az út, közel a vízhez. Itt egy (1!) nő úszott a gyönyörű, átlátszó tóban. A supot kilőttem. Egyrészt az egész tó olyan pici volt, hogy kényelmesen körbesétálhatom, másrészt nem akartam volna a tömegben átcipelni a napon. Az árnyékosabb részeken kellemesebb volt az idő, de még kezet-arcot mosva is túl meleg volt. A tó varázslatosan nézett ki a beledőlt fák miatt. Viszont sehol se lehetett volna kényelmesen belemenni miattuk. Már majdnem visszaértem a kiépített oldalra, de még mindig nem tudtam beledugni a lábamat. Végül a betonozott part mellett volt egy kis homokos szakasz, ahol térdig belegyalogoltam. Eztán megint napos rész következett, ráadásul rengeteg sorbanállóval a mosdókhoz. Próbáltam megjegyezni, hogy hova lenne érdemes sötétben visszanézni :) Csak majdnem visszaérve láttam meg, hogy 3000 Euro a tóba lépés díja :D

Körbeérve a kocsihoz mentem, és bepróbáltam a másik tavat. Itt egy hatalmas parkoló fogadott, árnyék sehol. Valami koncerthez építettek színpadot. Mindenütt büfék és emberek… Alig találtam meg a tavat. Egy forró, homokos részen kellett átvergődnöm, ráadásul mocsárszag volt. A vízig el se jutottam az iszapos part miatt. Meglepően sok magyar szót hallottam a tömegben. Viszont nekem egyáltalán nem tetszett a hely. Annak se láttam sok esélyét, hogy néhány óra múlva ez megváltozzon. Ráadásul elég rosszul éreztem magam a melegben gyaloglás után :(

Lejjebbgurultam árnyékban térképészkedni. Eredetileg Sexten után Sillian-Lienz-Grifenburg-Pruggen-vízesés útvonalon terveztem továbbmenni. Sillianban terveztem tankolni meg bevásárolni a Hoferben, vagy Lienzben már minden is van. Végigtoltam volna az Oberdrautalban, aztán a malom mellett ebédelek. Talán ott is aludtam volna. De az esőben ennyit haladtam időközben keletre, hogy onnan már nem volt érdemes visszamenni, hanem inkább Tarvisionál mentem át Ausztriába. Innen jött a tavas ötlet is, bár ez nem bizonyult túl hasznosnak. Mindegy, különben most is azon álmodoznék, hogy oda még vissza kell menni megnézni. Szóval vizet akartam, minél nagyobbat, hogy bele is lehessen menni. Először arra gondoltam, hogy a Lago di Predil alkalmas úszásra. De tavaly annyira kiábrándító volt a hangos zene, hogy a mostani, még nagyobb forgalomban nem akartam megnézni, hogy egyáltalán beférek-e a parkolóba.

Már útközben gondoltam rá, hogy szinte minden nagy ernyős hegyet látni fogok, kivéve talán a déli autópályát. Akkor még Tamsweg fele terveztem hazajutni, még egy éjszakával a Sölkpassban. Viszont utánaolvastam a Draupaddelwegnek, ami még a Drauradwenél is izgalmasabbnek tűnt :) Egyedül, autóval csak a felduzzasztott állóvizek jöhettek szóba, de még tervezem hosszabban is megnézni. Eddig a Völkermarkt előtti nagy hegy is kimaradt, azt csak az autópályáról néztük mindig. A csillagvizsgáló mérföldkő volt Gerlitzen felé :) Na, emellett találtam egy újabb Stausee-t, amin talán supozhatok. Ugyan a profi pumpám használhatatlan volt, de az akkus kompresszorral is fel tudom fújni egyszer használhatóra. Már korábban átterveztem az útvonalat, hogy megnézem hazafele. Hát, most itt a lehetőség. Ugyan még egy napom lett volna, de a víz is vonzott. A tóparton volt parkoló, míg a Dráván keresgélni kellett volna. Szűk két óra alatt volt az út, és részben pont a Dráva mellett haladt. Becéloztam, aztán legfeljebb megállok útközben. Kissé kockázatos volt, mert a nagyobb völgy, különösen az autópályás szakaszon biztos nagyon meleg lesz. Ha meg kell állnom, mert rosszul leszek, akkor nem lenne hűvös hely pihenni. Így gondolkodás nélkül az autópályát választottam Tarvisióban. Arnoldstein, sziklák, Dobratsch a másik oldalról, jé, Gerlitzenen repülnek, Klagenfurt, csak el ne csesszem a lehajtót… Csak egy helyen kellett végül megállnom, de ott is haldokoltam a melegben. Végeláthatatlan országút, aztán megláttam a folyót. Már ahol le lehetett látni az erdős domboldalról. Még annál is kevésbé lehetett volna lejutni a vízhez, mint korábban gondoltam a térkép alapján. Se út, se parkoló, néha közte a vasút. Vízreszállóhely végképp sehol. Tényleg csak a kijelölt helyeket érdemes célozni, mert esélytelen, hogy bárhol le tudjam cipelni a felszerelést a vízig. Emiatt viszont a vadkemping is kockázatos, mert mindenütt van fizetős is.

Már nagyon kezdett fogyni a türelmem, amikor végül elhagytam a Drávát, és végleg a tó felé fordultam. Az út emelkedni kezdett, és végül egy nagyon kellemes erdei szerpentinné vált. Széles, hibátlan aszfalttal, motorosokkal. Akarom mondani, motorosbüfével, kilátással, ahova nem mertem beállni. De még mindig messze a tó. Szintvonalas térképet nem néztem, így nem nagyon értettem, hogy merre járok. De már mindjárt itt van.

Utolsó percben, épp a bejelölt parkolónál megállt a forgalom. Tényleg pont ide kellett felvonulni a munkagépekkel? A gáton vezetett végig az út, ennek az egyik sávját bontották fel. Viszont így rögtön a túloldali, nagyobb parkolóban álltam meg. Hatalmas tábla fogadott a díjakkal a szabályokat sorolva. De beleolvasva csupa kellemes meglepetés ért. Bármit szabad csinálni saját felelősségre. Nappal fizetős, éjszakára csak a sátorért meg lakóautókra volt díj, de az is barátságos. Külön nevettem a 4 Eurós extra szemétdíjért, amit a második zsák szemét után kellett fizetni. Közben teljesen nyitottan álltak a szelektív és a restmüll konténerek is :D

Egyelőre a vizesblokk mellé álltam, elvégre ezt nézi meg az ember egy kempingben először. A mosdó rendben volt, de zuhanyzót nem láttam. Nem is nagyon kerestem, mert többen úsztak a tóban :) Továbbálltam én is.

Volt pár kijelölt parkoló, de szinte mind napos. Aztán jött a tartományhatár, ami után más parkolási rend is volt. Ráadásul Steiermarkban enyhébb szabályok vonatkoznak a vadkempingezésre :) De erre nem volt szükségem. Elmentem a tó végéig, amíg autóval be lehetett menni. Egyik hely se tűnt különösebben érdekesnek, így visszamentem a határ környékén levő, közvetlen vízparti parkolóba, ahol a fák árnyékába sikerült megállnom. Azért itt is egy meredek parton kellett leevickélni a vízhez. Hát, meleg azért nem volt… Jó sokáig tartott, mire összepakoltam mindent és a supot is felfújtam a kompresszorral. Az átalakító miatt nem lehet kellő nyomást varázsolni bele.

Mire elkészültem, egész befelhősödött, és napvége hangulat lett. Naptejet se kentem, és még a napszemüveget is elfelejtettem. Egy ideig csak a polárszűrő hiányzott, mert az öbölbe beevezve egy hatalmas hallal találkoztam. Sajna szúnyog is akadt bőven, ezért inkább kimentem a nyílt vízre. Tükörsima, szélcsendes idő volt. Még. Természetesen, mire átértem, ez megváltozott. A túloldalon is beeveztem egy pataktorkolatba, de a sodrás ellenére is befele fújt a szél. Még meglátogattam egy Privat! csónakházat, aztán visszafordultam. Ismét kemény szembeszélben kellett visszaeveznem, fájt rendesen a bal vállam tőle. Innen már próbáltam a partmenti szélcsendben visszacsorogni az autóhoz. Elég szokatlan látvány a fenyőerdő a tó mentén. Itt is be volt dőlve jópár fa, ami elég látványos volt az átlátszó vízben. Pár polipot is fotóztam :) A tőből kivágott fák tuskója és gyökerei egész horrorfilmbe illően néznek ki. Volt a parton is egy kiemelve, kb 4-5m átmérőjű, csak végül elfelejtettem lefotózni.

Visszaérve egy férfi játszott a kutyájával a kiszállási helyen, meg talán az anyukája úszott beljebb. Mivel a meredek parton máshol nem volt esélyem kijutni, megkértem, hogy engedjen ki. Meglepetésemre rendkívül kedvesen fogadtak, még a sup felcipelését is felajánlotta a férfi. Jól is esett, mert szokásosan hulla fáradt voltam. De mivel ismét jól leizzadtam, még egy úszást is be kellett iktatnom. Mire mindennel végeztem, már egyedül voltam. De ez a hely reggelre napos lesz, így visszagurultam Kärntenbe, a 6-os számú parkolóba :) Ez messzebb esett a víztől, így teljesen magam maradtam. Ugyan egy elég részeg golfos társaság rámijeszetett később a hangos zenével, de aztán már semmi nem zavarta az északai nyugalmamat.

8.nap, péntek

10:15-ig fizettem parkolójegyet. Fél tízkor már kezdett Arthur napra kerülni, addigra én is készen voltam. Még kidobtam a szemeteimet a vizesblokknál, és megnéztem felülről a tavat. Szívesen maradtam volna még, de arra nem volt erőm, hogy ismét kicuccoljak evezni. Néztem a hazavezető utakat, és eredetileg vásárlásra szűrve találtam Deutschlandsberget útközben. Pont az áruházak utcája végén találtam egy patakot, nagy parkolóval a várhoz vezető turistaút elején. Így végül vizes programnak ezt céloztam be a hazaútra. A hegyről gyorsan leért a szerpentin, ezután unalmas országutazás következett. De valami podcastet hallgattam közben, így hamar odaértem. Itt már jóval olcsóbb üzemanyagárak voltak :) És az összes bevásárlóközpontos üzlet megtalálható volt. Egy NKD-ben nézelődtem (a kinézett almazöld farmerről a kasszánál derült ki, hogy 30% kedvezmény van rá), meg talán Tedi volt mellette. Hűtendőt csak visszafele akartam venni, és Libro/Pagro-hoz már nem maradt erőm a melegben. A kijelölt parkoló előtt találtam egy árnyékosat is szerencsémre, szerencsétlenségemre egy tűzcsappal a végében :( Gyorsan átért az út a patak túlfelére, innen lombhullató erdőben haladtam. Sokáig nem terveztem menni, a várhoz biztos nem mászom fel. A patak meglepően meleg volt, de törölközővel egyelőre nem készültem. Így visszamentem az autóhoz, sőt elmentem a Hoferig egy fagyiért. A schladmingban kinézett kávét nem találtam :( Viszont a fagyival visszaparkoltam az árnyékba, és fürdőruhába öltözve, törölközővel és polifoammal felszerelve visszamentem a patakhoz. Egy magányos félszigetet céloztam a gát fölött. De aztán a gát alján a vízesés sokkal jobban tetszett, ott kellett megfürdenem :) Aztán egy sorozatrész mellett, fagyizás közben száradtam le. A vízesés eléggé túlharsogta a fülesemet :)

A film után irány haza. Még megpróbáltam a Lidlben is a kávét, meg bevásároltam tejszínt otthonra. Még a Spart is bepróbáltam, de ott majdnem dupla áron volt. Egész jó áron tankoltam az automatánál, pedig pár perc múlva már az autópályára hajthattam fel. Ott 70Ft-tal lett volna drágább literenként. Graznál szerencsére egy zivatarfelhő árnyékába kerültem, majd kerülgettük egymást egy ideig. Még bepróbáltam a kávét Fürstenfeldnél is eredménytelenül. Utoljára még a határ előtti Lidlnél is megálltam, mert amúgyis le volt zárva az autóutas határátkelő. Még egy kis útszéli keresztnél pihentem egyet, aztán már tényleg Magyarországon voltam. A vásárlós kavarás miatt egy pici határátkelőn jöttem haza két szántóföld között. Még őrbódé se volt, csak egy tábla. Meg se találom a térképen.

A 8-as úton folytattam, mert az M86-ra nem érvényes a matricám. Örültem is, hogy elkerülhetem az M1-et visszafele. Itt már nagyon hosszúnak tűnt minden… Szerencsére egész gyorsan haladt a forgalom. Az elején még kissé betakart a Cb felhő teteje, de esőnek nyoma se volt. Annyira meleg volt, hogy nem is álltam meg sehol. Aztán M7. Érdnél kezdett sötétedni, és mire Budaörsre értem, addigra az utat se lehetett látni az esőtől. Nem is mertem a Margit-híd irányába menni, mert a Moszkva tér környékén tuti eltéveszteném a sávokat. A Gellérthegy mellett vizes csúszda volt lefele a Hegyalja. Eléggé tartottam tőle, hogy ha beázik Arthur, akkor mit kezdek a forgalomban. Ugyanez persze eszembe jutott a főgerinc mellett is :) De számomra hihetetlen, alpesi erővel tombolt a zivatar most Budapesten is. Az előző utazásról is úgy értem haza, hogy itthon több fát kidöntött a vihar. Éljen a klímaváltozás!

Mire nagynehezen laparkoltam Újpesten, már csendesedett az eső. Csak pár percet kellett pakolászni a kocsiban, és már mehettem is. Az Olaszországban vásárolt virág az elsők között volt felszállítva, így legalább meg is locsoltam a hosszú út után. Persze ne feltételezzétek, hogy ezelőtt nem kapott tányért és többszöri locsolást :D 4 kört mentem, mire minden szükséges fölkerült. Addigra már helyenként felszáradt a járda, csak a hatalmas tócsák emlékeztettek a zuhogó esőre. Gyanítom, hogy meleg lehetett előtte. Persze, a 4 körben nincs benne az ágynemű, a roller és a vízijárművek még. Azóta újításként a hátsó ülés ülőlapját is kivettem, hátha ki tudom használni azt a helyet is valamire.

A Calathea túlélte, viszont az itthoni virágaim jó része kiszáradt. Még a Kertesről mentett, mindent túlélő meténgem is kiégett :( Meglepő módon az egyik petúnia viszont túlélte. Szóval a kimerítő hazajutás után kármentő locsolásba kezdtem, mielőtt végre én is a kádba jutottam, és végre szappannal is meg tudtam mosakodni. Nem is gondoltam, hogy ez ennyire fog hiányozni. Meg egy teljesalakos tükör az autóba, a kullancsok miatt :D

Összesítés:

4 migrén és másfél fejfájós rosszullét. Eljutottam Innsbruckig, de az nem tetszett. A célállomás viszont messze felülmúlta az elképzeléseimet! A Drávából most nem sokat láttam, de legalább a forrást kipipálhatom. A ferrata a patakparton ajándék volt :) A Dolomitokból nem a legszokványosabb részt látogattam meg. A Soboth-Stausee szuper hely, legközelebb is ott tervezek aludni. A Deutschlandsberg pedig kényelmes és kellemes megálló előtte.

Már közel két hete itthon vagyok, de még nem tudtam elpakolni a ruhákat. Folytatódott a sok fejfájás, pedig eddig kellemes idő volt, csak most jön vissza a kánikula. Ebben most nem tudok visszamenni a hegyek közé :( De tervben van egy vizes folytatás. A Dráva mentén korábban csak biciklizni szerettem volna (mármint a repülésen túl :), de most egy vízitúra is jól esne! Meg persze más ötleteim is vannak, hogy merre kalandozzak. Az elektromos pumpa csövét sikerült garanciálisan kicseréltetni, amivel nagy szerencsém volt, mert az utolsó darabot csíptem el. A pénzt simán visszakaphattam volna, de én használni akarom. Szívesen fizettem volna a pótalkatrészért, de azt nem lehetett. Most becsszóra megígértem, hogy őrzöm a hibás darabot, mert nem húztuk az időt a visszaszállítással. Nem jártam vele rosszul!

Legalább 20 kg követ szedtem ki az autóból. A nagyobbak a temetőben vannak, amihez behajtási díjat kellett fizetni, mert nem tudtam volna becipelni. Csak később vettem észre, hogy így is maradt két szikla az ülés alatt :D Meglepő módon nem is emlékszem, hol kerültek oda…

Ezzel az utazással jópár bejelölt úticélt kipipálhatok a térképemen :)