Krisz honlapja

Kissé erkölcstelennek érzem, de azért leírom: ez egy igazi roadtrip volt!

Régen is szerettem utazni, főleg vezetni. Amikor Győrnél feltűnnek a szélerőművek, vagy a Kőröshegyi-völgyhíd a Balaton végén, az nekem már a nyaralás része :) Az S6 első szakasza -ahol még nincs sebességkorlátozás a Semmeringer Tunnelkette miatt- kifejezetten a kedvenc részem. Gyerekkorom óta nem voltam ilyen hosszú nyaraláson, és rengeteg üzemanyagot égettem el :(

0.nap, csütörtök

Igazából egy héttel korábban kezdődött. Előző szerdán voltam mintavételen. Ez ugyan sokkal rosszabb volt, mint amire számítottam, de a délután már bíztató volt. Úgy tűnt, el tudok menni. Össze voltak készítve a csomagjaim, mert ezzel próbáltam elterelni a figyelmemet a rám váró procedúráról :( Le is hordtam mindent a kocsiba szerda délután, csütörtökre már csak a hűtendő útravalók maradtak. De aztán máshogy alakult…

Csütörtök reggel alig bírtam kimászni az ágyból :( Először átterveztem, hogy majd ebéd után indulok. De akkor se sikerült. Aztán ráfogtam az időjárásra, mert a tervezettel ellentétben még nem akart tisztulni az idő. Csütörtök este még esett a Sölkpassban.

De pénteken se bírtam elindulni, aztán szombaton se. Még a vasárnapot is bepróbáltam, de vasárnap délutánra megint rossz időt mondtak. Viszont a pszichológus lemondta a szerdai időpontot az utolsó pillanatban, így akár maradhatnék tovább. Csak csütörtökre volt egy megbeszélt találkozóm, amit nem akartam kihagyni. Így végül feladtam az indulást, és vártam a jóidőre. Szerda estig esős, utána kiderül!

Tehát: 1.nap, csütörtök

14 óra előtt terveztem indulni az Örsről. Mivel még utolsó percben befutott az EgészségAblakban egy új lelet, csak 14:14-kor indultam. Ezzel eléggé rohanósan alakult az út, de a stressz csökkentése céljából leírom, hogy elértem Gloggnitzba 18 óra előtt :) A lelet pedig csak egy régi labor volt, struktúrált formában feltöltve.

A város elég sűrű volt, de az autópályán már nem volt vészes forgalom. Legalábbis kifelé. Befele Budaörsnél is bőven állt a sor, és egy építkezésnél is sok kilóméteren keresztül lépésben haladt. Nekem szerencsém volt :) Ezt számoljátok, hogy hányszor szerepel a nyaralás végéig :D

Még mindig a WMN podcastját hallgattam, már amikor nem beszélgettem épp telefonon valakivel. Szombathely felé megint alig volt forgalom. Vettem útközben osztrák autópálya-matricát, de egyébként siettem. A szembejövők nem voltak ennyire szerencsések, a határ után egész az első faluig állt a sor, pedig semmi extra nem volt, csak az ingázók jöttek haza a munkából. 18:44-es eta-m volt a Lindt üzletéhez, de sikerült 38-ra odaérnem :) Most nem volt akciósan igazán a kedvemrevaló, így vettem egy vegyes csomagot, meg egy tejes-ropogós lejárófélben levőt. Mikor a kocsiba érve megkóstoltam volna, az egyiket sikerült beejtenem az ülés és a kézifék közti voidba :( Jó ideig keresgéltem, mert nem akartam a 40 fokos kocsiban szétolvadni hagyni. Közben egy ezer éve beejtett tollat is kihalásztam. Ezzel még lesz kalandom, ezért írtam…

Annyira siettem idáig, hogy most úgy éreztem, hogy meg is érkeztem. Vettem tejet a lidl-ben, meg pár apróságot az útra. Innen nehéz volt továbbindulni, főleg, hogy a kedvenc szakaszomon már túl voltam :( Nagyon elfáradtam. Az autópálya végén már nem is néztem a tájat, csak oda akartam érni. Szerencsére sikerült.

Persze, a hegy így is elvarázsolt :) Egyedül voltam, és válogathattam a megállóhelyek között. Az északi oldalon a legmagasabban fekvőt választottam. Még lementem a Kaltenbachban kezet mosni (tényleg hideg volt), aztán visszaparkoltam. Azaz csak azt hittem, de másnap kiderült, hogy eggyel lejjebbi kanyarban álltam meg. Mindegy. Hihetetlen élmény volt a felhőbe burkolózó hegycsúcsok között vacsorázni sötétedés közben. Egyedül. Nem siettem sehova. A vacsim végére a felhőalap 200m-re csökkent, néha kicsit rá is kezdett az eső. Zúgott a Kaltenbachfall, egyébként nem sok mozgás volt. A Hold átsejlett a felhőkön, és Nyugat felé világos volt a völgyben. Éjszaka a csillagok is előtűntek.

Szokásosan pár sevredollal kezdtem a nyaralást :(

2.nap, péntek

A délutáni utazás miatt ma kezdődik igazán a nyaralás :) Viszont rögtön a hegyek között. Fogmosás üveges vízből, aztán felmentem a gerincre. Most már érkeztek turisták, de azért volt helyem a forrás mellett. Biztos azért, mert a forrás vizét szétfújta a szél, és egy mocsáron kellett átvergődni a kövek között hozzá :) Az asztal már száraz volt, itt reggeliztem. Aztán elmosogattam és friss hideg vizet is csomagoltam a hűtőtáskába, majd továbbindultam még nagyobb hegyek felé.

Sokat kacskaringózott az út, és éreztem az éjszakát :( Megálltam a Katschberg alatt valami hideget venni, mert nagyon meleg volt. Így egy jégkrémmel a kezemben vezettem végig a szerpentint. A katschbergi felvonót épp felújítják, ennek ellenére rengetegen parkoltak fent. Innen az autópályán már nem lett volna sok, ha nincs az építkezés :( Így végül végtelenül hosszúnak tűnt, mire a Maltatalba értem. A Fallbachfall viszont hihetetlen! Uralja a tájat… Az Erlebnisparkba nem akartam bemenni, így továbbmentem egy távolabbi parkolóhoz. Élőben viszont nyilvánvaló volt, hogy innen csak némi plusz szintkülönbséggel lehet eljutni a vízeséshez, ezért ezt most kihagytam. Inkább a következő vízesés árnyékos parkolóját céloztam be. Árnyék ugyan volt, de a parkoló fizetős volt. Ráadásul csak egész napra lehetett fizetni, bár azt legalább bankkártyával is. Végülis korrekt, mert elég nagy mászópark volt. Én meg örültem az árnyéknak, és lefeküdtem. Még aludtam is egy jót, ami kellett a fejfájós éjszaka után :(

Bíztam benne, hogy a napi parkolójegy az egész völgyre vonatkozik. A Gössfälle volt még mára tervben, de az ottani parkoló ingyenes volt. Viszont éjszaka egyikben se lehetett megállni. Újratervezés. Sétáltam a környéken, és egy bánya bekötőútja elég eldugottnak tűnt. Még a vízesés megnézése előtt fölmentem autóval a Gössgräben névvel jelzett úton. Már a vízesés leírásában is szerepelt, hogy körtúra, és egy nagyobb úton lehet lejönni, de azt nem gondoltam, hogy ez végig autóval is járható. Ugyan osztrák viszonylatban nagyon-nagyon kátyús (értsd: helyenként leért az autó alja a nyomvájú miatt), és többször néztem, hogy nem fogok tudni visszafordulni, olyan keskeny… Végül több nagy elhatározás után felértem a malomig, sőt, még a következő kanyart is megnéztem. Innen már tényleg nem mertem továbbmenni, bár térkép alapján egészen a völgy végéig folytatódott az út. Még autókkal is találkoztam, meglepően sokkal, de mind terepjáró volt :) Ettem pár szem málnát, meg összecsípett a csalán, ami őrizte :) Aztán lenéztem a hídról a patakra, és úgy éreztem, megérkeztem. Én ide jöttem. Az átlátszó víz a tömör sziklából kivájt íveken és csigákon folyt végig :) Bármit megadtam volna azért, hogy belemehessek!

Csomagoltam vízicipőt és törölközőt, és elidultam lefele a vízesés tanösvényén. Sajnos, sehol nem lehetett lemenni a vízhez, sőt, egyre nagyobb szintkülönbségek voltak. Aztán megláttam az első (a legalsó) vízesés tábláját, pedig úgy éreztem, hogy szinte még alig mentem lefelé. Úgy tűnik, ezt az útvonalat érdemesebb felülről kezdeni :) Vissza is fordultam, csodáltam kicsit a vízeséseket és pár fotót is készítettem. Megértettem, hogy a Google Maps-en miért a Fallbachfall képe van a Gössfälléhez téve: innen tökéletes kilátás van a völgy szemközti oldalára :) Azt azóta se értem, hogy a völgy két oldalán, hasonló magasságban miért két ennyire különböző vízesés van…

Aztán megvártam, amíg nem lát senki, és átmásztam a kerítésen ;) Nem volt egyszerű lejutni a vízhez, de megoldottam. Lecippzároztam a nadrágszáraimat és átvettem a vizes szandált. Óvatosan, bottal lépkedtem a víz felé a simára csiszolt sziklákon. De ennek ellenére elestem :( Próbáltam nagy felületre érkezni, de így is végigfutott rajtam a gondolat, hogy itt a vége a nyaralásomnak… Eléggé fájt a hátam, és a jobb csuklóm. De egészben voltam. Viszont a botomat elvitte a víz :( Amikor itthon csomagoltam, a kezemben volt a régi pár botom, gondolkodtam, hogy betegyem-e tartaléknak. Már korábban is voltam olyan helyzetben, hogy ha elejtem a botot, akkor nem tudom, hogyan tovább… De végül arra jutottam, hogy ha elvesztem a szuper karbonszálas, teleszkópos botot, akkor úgyis veszek egy újat. Hát, itt az alkalom…

Vagy mégse? Egy zúgóval lejjebb, egy csigában körözött a vízben. Vajon megvárja, amíg lemegyek érte? Onnan lejjebb már a nagy vízesés jön, az reménytelen. Összekaptam magam, nem is figyeltem arra, hogy mennyire fáj a hátam, fölálltam. Ezúttal még óvatosabban, négykézláb mentem a vízhez. És meglett! Nem tudom, hogy lehetett ekkora szerencsém :) A hátam is egészben maradt, bár egy bő tenyérnyi folt lett rajta. Sikerült laposan esni, de a csuklómmal nehezen tudtam fogni.

Viszont, ha már úgyis elázott a nadrágom, akkor leveszem és megfürdök :) Sajnos a mélyebb részen annyira nagy volt a sodrás, hogy nem bírtam átmenni. Ismét elestem, de most a mély víz tompított. És a botom se tört ketté :) Végül feljebb gyalogoltam, és a hídról nézett hatalmas kőtáblán mentem át. Meglepő módon a víz alatt kevésbé volt csúszós, mint a parton. Közeledett a nap vége, így senki nem látott meg :D Nyugiban tudtam megtörölközni és tiszta-száraz ruhát venni, bár száraz nadrágom nem volt. Még jó, hogy a telefont és a slusszkulcsot vízhatlan helyre tettem :) Nagyon szerencsésnek éreztem magam, amikor visszamásztam a kerítésen!

Még volt idő a napból, irány a Fallbachfall. Itt nem volt fizetős a parkoló, mert csak az Erlebnispark érintésével lehetett felmenni a vízeséshez. Zárás előtt voltam fél órával. Gondoltam, legfeljebb veszek ma KärtnerCardot, és bemegyek azzal. De -mint kiderült- azzal is csak 20% kedvezmény járt. A néni azt javasolta, hogy inkább várjak még egy negyed órát, és akkor menjek be, miután bezárt :) Visszamentem a kocsihoz, és kényelmesen meguzsonnáztam. A vendégek hazamentek, de jópáran készültek mászófelszereléssel a zárórára. Én is utánukmentem. A játszótér hatalmas kapuja úgy volt megcsinálva, hogy ha a játszótér zárva, akkor nyitva áll az út a vízesés felé. Végülis a játszótér is csak alig volt drágább, mint a parkolás, bár máshol ilyen ingyen is szokott lenni. Csúszda, mászóka, flying fox meg vizes homokozó spirálszivattyúval. Meg fölül is kijárattal a vízesés felé :) Nekem nem volt ilyen izgalmas az út, de a hatalmas vízesés vonzott :) Főleg, hogy a gyorsabb mászók kezdtek csilingelni a karabínereikkel.

Nem is tudom, miért nem másztuk ezt meg korábban. Úgy rémlett, hogy hosszabb, nehezen megközelíthető, de nem az. Vagy csak utólag készült el az alsó szakasz? A vízesés alján most rögtön be lehet kötni, és bő 100m szitkülönbséggel fel lehet jutni a Kanzelig. Onnan egy függőhíddal kezdve jön az E-s szakasz. A leírás szerint az első rész 30-60 perc, a második 40-90, a kettő együtt 60-120. Hát, nem egy matematikus írta a táblát :D

A vízesés tényleg fenséges. Már a völgy bejáratától látni. El se tudom képzelni, mi lehet felette. Ezért érdemes siklóernyőzni, úgy meg lehetne nézni :) Volt tervben az Ankogel megrepülése mindkét irányból, de nyuszi voltam, és minden alkalommal leszálltam korábban :( A földön jópár tábla és szögesdrót jelzi, hogy ne menj közelebb a vízeséshez, mégis kitaposott ösvény vezet fel :D Én is felmentem, persze. Ezzel újabb zuhanyra neveztem be, ezúttal felöltözve, de a dupla szivárvány kárpótolt érte!

Még lefele is fotóztam, meg megnéztem a beszállást és sétáltam a Barfuss labirintusban. Aztán irány vissza a Gössgräben. Korábbi tapasztalatból okulva vízszintbe igazítottam az autót és lefeküdtem aludni. Szép csillagos éjszaka volt, és meglepően nagy forgalom az úton hajnalban.

3.nap, szombat

Már gyakorlottan mostam fogat és készítettem reggelit. Aztán lementem a parkolóba a kultúrált mosdó miatt, majd elindultam KärtnerCardot szerezni. Az utazás legolcsóbb benzinkútjánál megtankoltam, aztán megkerestem a Maltatal Campinget. De ott csak készpénzt fogadtak el :( A Turismusbüro meg zárva volt, hétfőig… Így szombat lévén kereshettem nyitva levő szállodát. Emiatt nem mentem föl az autópályára, hanem alatta szlalomoztam a patak mentén. Ez egyébként nagyon szép út volt, de most siettem volna. A Seeblickwegen levő panzióban kb. 100 főre volt terítve reggelihez, de vendéget nem láttam. A tulaj nagyon kedvesen készítette nekem a kártyát, bár a nevemmel némi probléma akadt. Még a Rózsa utcát lebetűztem neki, meg a Csillát is hagytuk, de meg volt róla győződve róla, hogy két kártyát kell készítenie: az egyiket Péternek, a másikat pedig nekem :D Tényleg ilyen messze esik tőlük ez a fura ország, ahol fordított sorrendben írják a neveket?

Amíg nyomtatta, én megnéztem a teraszról a Milstätter See-t. Kicsit eltévedtem fejben, bár a Goldecket felismertem az embergeralmi repülésekből :) De még így is meglepett, amikor Lendorfban találtam magam. Aztán jött a Wasser.Kraft. Szinte repültem :) Még megálltam Möllbrückében a Lidlben tejet venni, mert a térkép alapján Obervellachban már nem lesz nyitva vasárnap. Mint később kiderült, Mallnitzban nyitva lett volna…

Vacilláltam, mert mára mondtak szebb időt. Az Ankogel tűnt rövidebb túrának, akkor délután még a Groppensteinschlucht is belefér. Ott nem lenne baj, ha felhős. Viszont a főgerincre mindenképp szép időben akartam kimenni. Végül az Ankogel nyert. Irány Mallnitz.

A bekötőút második kanyarjában úgy éreztem, hogy itt nagyon jó vezetni. Persze, hogy ez volt az szerpentin, amit Zoli küldött, hogy három kört ment rajta :D (Azóta más huszat mondott :) Kényelmes, széles, jól belátható út, és nagyon kellemesen döntve vannak a kanyarok. És teljesen szabadon járható! Bár az alján olyan zötyögős, hogy visszafele azt hittem, defektem van :(

A felvonóhoz pofátlanul szinte a legelső parkolóhelyre tudtam megállni, árnyékba. Jópáran már hazafele indultak, én meg siettem, hogy a Mittagspause előtt felérjek. Sütött a nap, de azért csomagoltam kardigánt meg dzsekit. Aztán mégis spagettipántosra cseréltem a pólómat, amit utólag nagyon megbántam. Azaz nem a pólót, hanem azt, hogy a naptejet még az előzőben kentem. Meglett a büntetésem éjszakára és a következő napokra. Még most is hámlik a hátam azon a két tenyérnyi folton, ahol a két póló nem fedi egymást.

Én ugyan még kényelmeen leültem a felvonó aljába, de mire indultunk, már teltház lett. Aztán még eggyel feljebb mentünk. Itt már nagyon magashegyi környezet volt, de meglepően meleg. A fölfele gyaloglás közben még az ing is lekerült. A sziklák között gyönyörű virágok nyíltak, bár Zoliék még azt mesélték, hogy a nagy hó miatt szinte semmit nem tudtak csinálni. Pedig alig 80m szintkülönbség megmászásával már ki lehetett látni az északi oldalra. 100m után pedig az Arnoldhöhe káponájánál szinte körpanoráma várt. Azért csak szinte, mert a kápolna útban volt ;)

Jó sokáig nézelődtem, mire a Stubnerkogelt sikerült beazonosítani. De aztán meglett az összes repülős hely, még a Hochthron is jól látszott! Egyszerre a Lienzer Dolomitokkal! Gyönyörű idő volt, megérte a jó látótávban jönni. Az északi oldalon egy kisebb kőlavina is volt a Graukogel irányába, ijesztő hanggal. Nem szerettem volna abban a völgyben lenni akkor. Innen bő 300m szitkülönbséggel lehetne megmászni az Ankogelt, bár a végén elég kemény terep van már. Viszont az én képességeimmel ennél többet nem nagyon lehetett kihozni a helyből. Uzsonnáztam, körbenéztem, aztán legyalogoltam a másik úton.

Leérve keresetem egy kevésbé pofátlan parkolóhelyet az árnyékban, még közelebb a patakhoz. Kicsit pancsoltam és lustálkodtam, aztán más tennivaló után néztem a nap maradék részére. Elindultam a Groppensteinschlucht felé (a szuper szerpentinen át :), de útközben megláttam a Kaponig Klettergarten feliratot (errefelé az ilyesmihez teljesen normális útjelző táblák vannak), és lekanyarodtam. A Klettergarten parkolóját megtaláltam némi szerpentinezés után (hatalmas terület lebetonozva, és csak egy omladozó ház volt a környéken), de a sziklákat nem. Viszont az út nem nagyon vezetett máshova, és egyébként is nagyon szokatlanul elhanyagolt, kifejezetten gyomos volt. Az egyik kanyarban nyugis éjszakázóhelyet találtam. De ahhoz még korán volt!

Viszont a klammhoz meg majdnem késő. Mire összepakoltam, a lány már épp zárni készült. Még miattam újranyitotta a kasszát, bár a KärtnerCarddal nem kellett fizetnem, és nagyon arról beszélt, hogy mekkora szerencsém van, hogy most még be tudok menni. Aztán visszafele úgyis másik úton kell lejönni, akkor nem lesz gond. Elindulva néztem, hogy vajon hol lehet bezárni, de csak egy olyan helyet találtam, ahol komplett fenyőtörzsekkel lehetne eltorlaszolni a bejáratot. Biztos túlzott csak…

Egyedül indultam felfele. A gát után kényelmesen le lehetett menni a vízhez kicsit hűsölni. Aztán az első kanyar után kezdett érdekesebb lenni a táj, és egyre jobban zúgni a patak :) Az út mellett kissé fura műalkotások voltak, inkább turistacsalogatónak, bár engem a vízesés jobban vonzott. Aztán egy vizes-pancsolós játszótér volt, majd egy híddal elkezdődött a klamm. Azaz ez Schlucht, bár most se tudom, mi a különbség. Innen volt korlát, meg lépcső, aztán vízesés is :) De még mindig nem jártam a felénél se. Volt egy birodalmi sas szobor jól látható helyre telepítve, azt hittem, az a vége. De a vészkijárat is csak feljebb volt, hát még a felső vízesés! Egy “Baden verboten!” táblánál pancsoltam kicsit, aztán feljebb végre egy kilátóból megláttam a vízesést. Még azt is meg kell mászni? Az elmúlt hét esős napjai miatt elég nagy volt a vízállás, de már letisztult annyira, hogy átlátszó tiszta legyen a víz. Gyönyörű volt!

Számolgattam, hogy majd a vészkijárat felé kimegyek, hogy a körúton érjek vissza, de a vészkijárat közel ugyanakkora szintkülönbség lett volna, mint a felső út. Aztán egyszercsak dörgött az ég :( Egész napra nem mondtak zivatarveszélyt még a Bergwetterben se… A felhők egy ideje szürkültek már, de eddig nem féltem az elázástól. Most viszont sietnem kellett. Innen 35 percre mondta az útiterv a vízesést, és eddig sikerült is tartanom a tempót. Belehúztam, gyorsan végigszáguldottam a következő kiépített szakaszon, megcsodáltam a hatalmas vízesést, és elindultam kifele az erdőben. Ott vettem észre, hogy kihúzva maradt a zsebem cippzárja :( A kalandosan vásárolt KärtnerCard és a belépőm hiányzott csak. Már elkezdtem nyomozni, hogy hogyan lehet pótolni, de azt hiszem, az csak az évesre vonatkozott. A közelgő zivatar miatt sietnem kellett. Így végül úgy döntöttem, hogy lefele is a kiépített részen megyek, zárás után már csak nem zavarok senkit. Egyébként is ki volt írva, hogy az Alpok-Adria út fordítva megy rajta. (Bár ezt nem egészen értem: azt nem lehet a másik irányba teljesíteni?) ((Azóta rájöttem, hogy érdemesebb a magasabb végéről kezdeni xD ))

Végig néztem az utat, hátha meglátom elejtve a kártyát. De ha az építmányről leesett, vagy a pancsolós helyen a vízbe ejtettem, akkor bárhol lehet. A kilátónál se találtam, pedig az volt a gyanúm. Aztán újragondolva még egyszer alaposan átnéztem az összes zsebemet, és megtaláltam. A két lecippzározós nadrágomban különböző oldalra szoktam tenni az iratokat, mert a zsebek mérete különbözik. És valszeg nem figyeltem, mert most a másikba tettem vissza őket. Emiatt az iratok helyén nem húztam be a cippzárt a vásárlás után. Mázli, hogy abból nem veszítettem el semmit. És a kártyám is megvan!

A zivatar elment, így már nem kellett rohannom. A térdem így is eléggé fájt már, sok volt a szint :( Már messziről láttam a vizes játszóteret, ma itt fogok zuhanyozni :) Már csak a híd van hátra. Itt tényleg volt egy kapu? Nem is láttam teheneket… B+! Ez zárva van :( Nem hiszem el, hogy minden nap idáig fölgyalogol a lány bezárni a kaput! Ez legalább egy kilóméterre van a bejárattól, és szintben se kevés… De tényleg zárva volt. És jó magas a kapu. Nem volt egyszerű átmászni, azaz körbekerülni. A hátizsákomat óvatosan dobtam át, hogy végszükség esetén visszafordulva a vészkijárat felé kimehessek. De szerencsére sikerült. Mivel senki nem nézte meg a látványos bénázásomat, így nyugodtan levetkőzhettem a zuhanyzáshoz. Viszont nagyon hideg volt a víz, és vagy 5m magasból szórta szanaszét. Kis kreatívkodás után csináltam magamnak úszósapkát az egyik nejlonzacskóból (ezt nem fotóztam le :), hogy ne fagyjak meg éjszaka. Hajszárítóm ugyanis nem volt :) (Bár a Maltatalban lett volna elérhető konnektor a mozgássérült-mosdóban.)

Innen már tényleg nem kellett aggódnom, hogy vajon zárva lesz-e ez az út… Utolsóként álltam a parkolóban. Aztán jött egy cseh pár feltöteni a vízkészletét a Transporterben, a tetősátor már nyitva volt éjszakára :) A távolabbi parkolóban is két lakóautó állt. Csak a legközelebbi parkolóban volt kitáblázva, hogy lakóautóval megállni tilos. De az én alvóhelyem kellemesebbnek tűnt, mert árnyékban volt a fák között. Ezt ugyan az órákig tartó zivatarláncban nem mindig gondoltam előnyösnek :) Ennek ellenére hajnalra kitisztult az ég. Délre nézve a Danielsberg körvonalait lehetett kivenni az ágak között. A villámokon kívül más nem zavarta meg az éjszakámat.

4.nap, vasárnap

Nem volt kérdés, mára a Mölltal Gletscher maradt. A csehektől tanulva még benéztem friss vízért a Groppensteinschlucht parkolójába, aztán Innerfragant. Viszont a felvonónál derült csak ki, hogy a felvonó legfelső szakasza az éjszakai vihar miatt kaputt :( Én meg a nagy kapkodásban majdnem lenthagytam a kardigánt. Pedig gleccsertúrára készültem, jó sok felszereléssel. Ehhez képest csak az Eisseet tudtam megkerülni, és abban se volt víz :( Még jó, hogy nem kellett külön fizetnem ezért a felvonóért, mert nagyon csalódott lettem volna. Még a kilátás se volt túl érdekes, mert a sok 3000m feletti csúcsot csak a fenti felvonó tetjéről lehetett volna látni. Ettem csokit, ami itt nem akart elolvadni, mert szükség volt szélálló dzsekire is. Gyors séta után lefelvonóztam. Így talán belefér a Schareck is.

Ez azért messzebb volt. Az olcsónak tűnő benzinkút jóval drágább volt, mint ahol én tankoltam. Bár végül csodálkoztam, hogy kerozint nem tartanak, olyan rengeteg sportautó és -motor volt erre :D Ebben a völgyben a Jungfernsprung volt az ügyeletes vízesés, és rengetegen parkoltak hozzá. Még volt egy kisebb is a céljaim között, de ebben a tömegben nem próbálkoztam. Itt is találkoztam egy Klettersteig útjelző táblával a főúton. A Hohe Tauern fölött viszont szürke felhők gyülekeztek :(

Heiligenblutban leparkolni kicsit nehezebb, mint a Belvárosban. Kétszer fordultam meg, az egyik alkalommal a térkőre rakott asztalokon kávét szürcsölgető turisták között tolattam ki, aztán rájöttem, hogy az mégse sétálóutca :D A múzeum fizetős, emeletes fedett garázsát ajánlgatták, de onnan azért át kellett volna gyalogolni a városközponton a hátizsákkal. Így végül a főtér túlfelén, a felvonó oldalán találtam ingyenes parkolóhelyet :) Itt hallottam az első dörgést :( Kicsit sietve mentem fel, még viccelődött a jegyárus, hogy csak fél órára megyek, de aztán megegyeztünk, hogy legalább szép fél óra lesz :)

Itt is két szakaszból állt a felvonó. Láthatóan ennél nagyobb tömegre volt tervezve, mert így a nap végén már nem sokan voltak. Fönt már senkit nem láttam. A hegycsúcsok a felhőbe bújtak, így ma se fogom látni a Großglocknert. Kizárólag itt esett a környéken. Keletre tisztább volt, arra keresgéltem a korábbi útjaimról látottakat. Megnéztem a hágót a fizetős úttal, erre elég sokan száguldoztak :) Meg felmásztam az első kereszthez, ahonnan megcsodáltam a szép körpanorát és a kiállított köveket.

Már fordulhattam is vissza, hogy ne késsem le a felvonózárást. Így is én voltam az utolsó utas. A magányos sétám után furcsa volt a lenti tömegbe visszaérkezni. Hát, ez nem lesz a kedvenc úticélom!

Fáradt visszaautózás, bár útközben még ráadásképp megnézhettem a Lienzer Dolomiten-t naplementés fényekkel. Meg bementem Winkl sarkában egy korábban kinézett éjszakázóhelyet megnézni. Ez is kellemesnek tűnt, közvetlenül a patak mellett, forgalom nélkül.

Mallnitzban még benéztem az élményfürdőbe. Csak forró zuhanyra vágytam, de a klórmentes uszodavíz tényleg kellemes volt. Kicsit pezsgőfürdőztem és pihentem, hisz itt a hajszárító luxusa várt! Fáradtan kanyarogtam el utána a kaponigi parkolóhelyemre. Ma eső nélküli, nyugis éjszakám volt.

5.nap, hétfő

Mára viszont rossz időt mondtak. Már reggel esett a környéken, a Kreuzeckgruppe teljesen felhőben volt, még villámlott is. A régi, jól bevált tapasztalat szerint ilyenkor érdemes Gerlitzenre menni. Útközben ezt megkérdőjeleztem, mert Spittalból nézve csak a Gerlitzen felett volt zivatarfelhő :) Nosztalgiából nézelődtem az Intersportban, de nem találtam elég könnyű hálózsákot. Aztán még beugrottam szokásból a Hoferba, és mentem a felvonóhoz. A tandemes leszállóban senki, de a hirdetőtábla legalább megvolt. Eperföldet se láttam, bár talán csak le volt kaszálva érés után. Viszont a grillcsirkés megvolt! A felvonónál majdnem szokásból a helyi lakosoknak fenntartott utcába fordultam be :) Gondolkodtam, hogy a napszemüveget lenthagyom, annyira esőre állt az idő. A parkolót kiővítették, de minden más maradt a régiben. Azaz mégse: a Kanzelen hatalmas játszótér volt, rollerrel, csúszdával és 4-pályás hegyi biciklipályával gyerekeknek. Rengetegen voltak! Trambulin, mászóka és persze a hozzátartozó étterem a fáradt szülőknek. A csúcsra már sokkal kevesebben jöttek fel. Bár az is jellemző kirándulásnak tűnt, hogy felérve rögtön elindulnak gyalog vissza a középső állomásra. Különösen azért, mert fent kellemetlen szél fújt. Négy ernyő kupolázott a starthelyen, elég kis ernyőkkel, de repülni senkit se láttam. Lecsúszás még belefért volna, de nem volt vállalkozó. Kiültem kicsit nézni őket, meg körbesétáltam az épületet. A fényképezőt leszerelték, már alig látszott a fűben a hely, ahova állni kellett a képhez. Csak a tandemesek hirdetésén volt a 30 év reklámozva, amióta itt repülnek.

Visszamentem a Kanzelra, meg akartam keresni a másik starthelyet. Nehezen indultam neki, nagyon fáradt és nyűgös voltam. Többször meg kellett állnom, és a Nap is kisütött, ezért még melegem is volt. De ezt nem lehetett kihagyni. Egy új szállodanegyed is épült, ahol úgy hangzott, hogy épp ebédidő van. Jégkrémet és üdítőt árultak útközben.

A starthelyen senki se volt. Hatalmas, kényelmes tisztást irtottak, egészen a szomszéd szállodáig kivágták hozzá a fákat. Szerintem most felárasak az erre néző szobák az extra látnivaló miatt :) Majdnem 20 éve jártunk erre, akkor még nem voltunk benne biztosak, hogy egyáltalán szabad-e innen repülni. Inkább abban bíztunk, hogy nem látnak meg minket :) Jó lett volna acro-bemutatót nézni a tó fölött, de hát épp azért jöttem ma, mert nincs elég jó idő…

Visszagyalogoltam a civilizációba, és lefelvonóztam. Most épp tűzött a nap, bár nyugat felé vadabb felhők voltak, és a Karawanken déli oldalán is esett. Vettem grillcsirkét, ami a felirattal ellentétben egyáltalán nem volt krusprig, talán az eső is meglesz hozzá :) Átmentem a tó déli oldalára, a szabadstrandhoz. A málnát és az áfonyabokrokat se találtam útközben. A parkolót itt is kibővítették, és bankkártyával is lehetett fizetni. De kedves módon 45 perc ingyenes időszak volt (bár nem tudom, hogy ezt ki és hogyan méri :)

A strandon rengetegen voltak, pedig az idő nem volt túl jó. Nyugat felől közeledett a vihar, a szörfösök már készülődtek. Supot és kajakot úgy lehetett bérelni, hogy az appba beregisztrálva kapott az ember nyitókódot a tárolószekrényhez :) A víz meglepően hideg volt, és az erős szélben úszni se volt kellemes. De hideg nem volt, így kiültem a stégre száradni. Pár magyar gyerek beszélte, hogy a Faaker See strandjára nem fértek be, azért jöttek ma ide. Időközben a szörfösök is vízre szálltak, bár a 20-éves tábla ezt tiltotta. Még nem láttam Wing Foil-t élőben: a vitorla csak egy kötéllel volt a deszkához kötve, így abba nem lehetett kapaszkodni felálláskor… A deszkának pedig egy alsó szárnya is volt, így kellő sebességnél kiemelkedett a vízből. Most tökéletes volt hozzá az idő, a 60-80 km/h-ás befújásokban jópáran száguldoztak a tavon.

Én összepakoltam, és elindultam a zivatar irányába. Elég hamar túlértem az elsőn, az Oberdrautalban már megint láttam a Napot. Aztán Greifenburgban újra esőben mentem. Végig nagy forgalom volt, csak 70 km/h körül lehetett haladni. A nézelődést meg az eső akadályozta :( De szerencsére Lienzbe érve ismét kitisztult. Ugyan most nem láttam olyan tisztán a hegycsúcsokat, mint tegnap, de a felhőfoltok között is szép volt! Tankoltam, és elindultam a nagy hegyek felé.

Erre csak ernyővel jártam, meglepett, hogy a földön milyen hosszú az út. Számolgattam, hogy ha nem ázom el, akkor még belefér egy séta. Így végül nem fordultam le a Defereggentalba, hanem továbbmentem. Viszont a Virgentalban megint sötét felhők fogadtak. És meglepően más volt kép: hatalmas házak, és rengeteg reklámtábla. Ez már Tirol! Még a Felbertauerntunnel utáni szakaszon is egymást érték a vendéglátóhelyek, sőt még visszafele is mindenütt közvilágítás volt. Ennyi pizzériát és sörreklámot nem láttam máshol. Itt nem lesz egyszerű nyugis helyet találni éjszakára… A főút mellett láttam egy nagy parkolót, jobb híján, és egy szimpatikus hidat a patak fölött. Megjegyeztem visszafelére.

Egyelőre beautóztam a Virgental végéig. Nem nagyon jártam korábban ilyen magashegyi környezetben ilyen hosszan. De sajnos a fenyőerdők fele ki volt száradva, és útközben is találkoztam egy, a völgy felett repülő fenyővel, amit épp egy kiépített kötélpályán engedtek le. Rengeteg faanyag volt felhalmozva az út mellett, és nagy területek voltak tarra vágva.

Mindenütt hatalmas parkolók voltak, és figyelmeztető táblák, hogy minden hely fizetős. Én viszont az eső után egészen a turistaösvényig tudtam menni autóval, és akárhogy próbáltam, senkinek se tudtam fizetni. A büfé és a Hochseilgarden is zárva volt. Mindenen csöpögött a víz, és nem voltam benne biztos, hogy nem fog esni megint.

Ennek megfelelően vízálló dzsekivel és meleg holmikkal felszerelkezve indultam el. A fölfele út elég nehezen ment :( Az első szakaszon máskor lovaskocsis felszállítás van. Szegény lovak, elég kemény emelkedőn kell felküzdeniük a vendégeket. Itt elég mélyen folyt a patak, de helyenként ki lehetett nézni fölé. Hát, nem nevezném pataknak! Pár órával az eső után hatalmas erővel hömpölygött lefelé az Isar. Legalább tíz éve álmom, hogy ezt megnézzem! Remélem, feljutok a vízeséséig!

A vízesést már azelőtt megláttam, hogy az Almhoz értem volna. Egy cikk-cakkos ösvény vezetett fel mellette. Én odáig nem bírok felmászni :( Némi térképészedés után rájöttem, hgy nem az én iránytűm bolondult meg, hanem ez csak egy jelöletlen vízesés a Kleinbachon. Az enyém nyugatabbra van. Túlérve az Almon még megnézhettem a Großbachfallt is, ami ugyan nekem kisebbnek tűnt, mint az előző :) Itt szedtem pár szem málnát, bár az előttem járók már lelegelték. Vagy a medvék :) Meglepő módon itt nem őrizte csalán, azaz csak az az egy szál, amibe pont belenyúltam :D Az idő nagyon esőre állt, még pár csepp szemerkélt is. A völgyből felhőpamacsok szálltak fel. Egy meredek, lépcsős rész jött. A második lépcsőfoknál egy gőte cammogott át előttem az úton :)

Alig bírtam felmászni, többször meg kellett állnom. Szerencsére ehhez szép kilátópontokat építettek, és a vízesés látványa hívogató volt. Még kedves motivációs üzeneteket is véstek a korlát anyagába. Némi csokival lelkesítve feljutottam a vízesésig. Az egyik táblán a vízállásról írtak: júliusban a legmagasabb, és napon belül is 18 óra körül. Már későbbre járt, de az eső után szerintem így is a legmagasabb környékén volt a vízhozam. Így még azt is megbocsátottam, hogy emiatt nem volt olyan szép kristálytiszta. Egyébként tényleg meglepően nagy volt már itt is, a forrás közelében az Isar. Egyszer fel kéne jutni a gleccserig…

Visszafele a lépcsős szakaszon további négy gőtével találkoztam. Mind a lépcsőfokok árnyékában araszolt, vigyáznom kellett, nehogy rálépjek valamelyikre. Pont olyan nedves és párás volt az idő, mint amihez a gőtéket képzelhetjük!

Lefele talán az Alm környékén lehetett legközelebb jutni a vízhez. Majdnem beleesetem, meg az egyik cipőm is beázott, mire bele tudtam dugni az ujjamat. A másik cipőm a vizes mezőn való átkelés közben ázott szét. A Lowával ilyen soha nem fordult elő, pedig nem vittem túlzásba a felületkezelését… értsd soha nem kentem ápolószerrel. Hát, a másikat megyek is, és lefújom most. Eső után köpönyeg :) De nem mertem a kemény bakancsot felvenni, most nem bírja a lábam :(

A mezőn hozzám hasonló, kőmániás emberek járhattak, mert több hatalmas kőtömb volt kiállítva. Láthatólag a vízesésből származó, fényesre koptatott sziklákat vágtak szét és daruztak ide. Így legalább megsimogathattam őket.

A változatosság kedvéért fáradtan értem vissza az autóhoz. Az Almnál láttam egy kisebb társaságot, és visszafele egy nálam pár évvel fiatalabb, hasonló felszereltségű és öltözetű lánnyal (asszonnyal) találkoztam. Ő is kedves mosolyt küldött :) Egyébként kihalt volt minden, bár a nagy parkolóban állt jópár autó. Gondolom, ők a Grossvenedigeren töltik az éjszakát :) És én vajon hol?

Kikacskaringóztam a völgyből, és megtaláltam a korábban kinézett parkolót. Most két kamion pihent itt. Hát, én ennél intimebbre vágytam. Átmentem a patakon, az hívogató volt. De a túlfelén, a kanyarban közvilágítással találkoztam. Hát, ez se az ideális. Térképészkedtem egy kicsit, és nem sokkal arrébb, a Mautstraße felé egy vízesést mutatott a térkép. Azt nem tudtam kinyomozni, hogy az vajon már a fizetős úton van-e… Elindultam megnézni. Meglepően messzebb volt, mint terveztem, és nagyon kiépített volt. A vízesés fölött még egy komplett falu volt, így a fizetőút eleje is messze volt még. Itt is aludt egy kamionos, talán én se leszek nagyon útban. A vízesést már alig láttam a sötétben, de a hangját hallottam. Egész éjszaka… Itt volt kempingezni tilos tábla, ezért korai indulást terveztem. A völgy végében, a világos égbolton gyanúsan magas csúcs rajzolódott ki :)

6.nap, kedd

Hajnalban keltem, hideg, váltakozva felhős és csillagfényes éjszaka után. A vízesés továbbra is hangosan zúgott,és most kicsit jobban lehetett látni. Viszont feljebb nézve, a tegnapi hegyes csúcs felett valami hihetetlen felhősapka képződött! Mint az ismert fotón a pileus a Fuji fölött. Nézzétek:

És a vízesés hajnalban:

Mire összeszedtem magam, már készülődtek az útépítőmunkások, pedig még csak alig fél 7 volt. Hatalmas támfalat betonoztak a nem túl nagy út mellé. Feljebb mentem, a pár házból álló faluba. Itt is hatalmas parkoló volt, hogy ne menjünk a házak közé. Viszont a mozgássérült-parkoló egészen a sorompó mellé volt kijelölve, már a behajtani tilos részen. A házak pedig bárhol máshol is lehettek volna Ausztriában, csak egy különbség volt: ezek négyszer akkorák voltak, mint a megszokott. Négy emeletes és ennek megfelelő szélességű volt errefelé mind. A szállodának próbáltak valami luxus kinézetet meg kocsibeállót biztosítani, hisz a vendégeknek külön parkoló volt. A próbálkozás inkább nevetséges, mint eredményes volt :D Aztán vicces volt a puccos szállodából túraruhában induló vendégek látványa is… Bár ez csak visszafelé, most még mindenki aludt.

Elsőként parkoltam le, kerestem olyan helyet, ami később is árnyékos lesz. Bár nem volt melegem, sőt! Mire a szurdokba értem, már kesztyűt és sapkát is vettem. 8 fok volt induláskor.

A szurdok elég egyhangú volt: két hatalmas sziklafal között csorgott le a patak. A Galitzenklamm végén, az új szakasz elején van ehhez hasonló rész, csak az sokkal kisebb. A sziklafal itt kb. 800m volt egybefüggően, az út pedig kilómétereken keresztül haladt a patak mellett. Helyenként oldalról is kisebb vízesések csordogáltak. Alig 100 éve készült az alagút, amit két évig ástak, amin keresztül legalább szekérrel megközelíthető a völgy felsőbb része. Aztán jópár éve lezárták, most csak erdészeti útként működik. Fél 8-kor láttam egy kőomlást felfele menet, és mire visszafordultam, már a markoló igazgatta. Gyanítom, nem egyszerű itt járható állapotban tartani az utat, pedig most nyár van :)

Az alagutat felfelé elkerültem, mert inkább a patakot szerettem volna látni. A kiírás szerint esőben nem használható ez az út. Most ugyan nem esett, de rájöttem az okára: a szikláról elég sok víz csöpögött (folyt) le most is. Az alagút után már elég közel volt a kilátópont, ahova terveztem eljutni. Szokásos csoki-pihi, aztán irány vissza. Az alagúthoz fejlámpát kapcsoltam, de így is elég kísérteties volt egyedül :) Innen lefelé már találkoztam emberekkel, meg az előbb említett markolóval is. Vicces volt lefele menni, amikor a többiek még csak indultak. Már a kesztyűt is le tudtam venni, de a kardigán egészen a kocsiig maradt. Amire visszaértem, egész megtelt a hatalmas parkoló. Kicsit pihentem, aztán nagy levegővel elindultam a Defereggental felé. Onnan már nincs visszaút!

Az Oberseenél hirtelen rengeteg turistát láttam, és rengetegen parkoltak. Pár percre lementem a vízhez, és megcsodáltam a környéket. Nem jártam még ilyen közel a főgerinchez, fahatár felett, hosszan belátható völgyben. A völgy olasz felét, Antholz környékét korábbról, térképről és kora reggeli nagy repülésekből ismertem. Azt csak nemrég fedeztem fel a térképen, hogy itt határátkelő is van. Az Obersee fölött még az osztrák oldalon egy kellemes szerpentin várt, a korábbi feltételezéseknek megfelelően jópár kényelmes megállóhellyel, aztán egy fura tábla, ami azt jelezte, hogy a határ nyitva. Meg egy óra, amin 0-15 perc között volt zöld sáv.

Felérve, és beállva a sor végére megértettem: olasz irányba minden óra 0-15 percéig van nyitva az út, míg visszafele 30-45-ig. Kicsit nézelődtem meg pakoltam, és több külföldivel együtt próbáltuk felmérni a terepet, aztán indulhattunk. Hát, itt tényleg nem fért volna el a szembejövő! Szerencsétlen, még felfelé igyekvő bicikliseknek nem lehetett kellemes a forgalom :( Nem tudom, hányszáz métert szerpentineztünk le, és csak reméltem, hogy az előttem haladó Audi fékje ég, nem az enyém… Közben gyönyörű a táj, és valahogy minden hegy ismerős! Leérve a tó mellett is esélytelen volt parkolóhelyet találni a tömegben. Összefüggő kocsisorok haladtak mindkét irányba, helyenként elég nehezen kerülgetve egymást.

Hát, nem itt fogok sétálni. Még pisilni is csak bőven lejjebb tudtam nyugiban megállni. Ide nem főszezonban kell jönni :(

Kicsit térképészkedtem, mert waze mindenáron az autópályára akart terelni. Nem volt türelmem tovább keresgélni ezért feladtam, legyen. Nagyon fáradt voltam, és nehezen bírtam a meleget. Azért egy Lidl-t beállítottam útközben. Aztán elcsesztem, és a két B-betűs irányból a rosszat választottam. Így egy 2x22km-es kitérő lett a jutalmam a fizetős autópályán. Visszafele nagy stau-jelzések voltak, talán emiatt az eredeti útvonalat mégis áttervezte a waze az országútra. A déli melegben értem a Lidl parkolójába, de legalább nem volt szieszta. Már megint jégkrémmel a kezemben fordultam rá a szerpentinre :)

Meglepő módon sehol se láttam hegyeket. Még 3 km-rel a cél előtt is csak egy kósza szikla került a látóterembe. Aztán egyszercsak ott volt az egész, amiért jöttem! És az első fölött rögtön két ernyős tekert! Parkoló viszont itt nem nagyon volt. A térkép alapján kinézett kilátópont két út közé esett. Sajnos, az egyiket waze benézte, és az behajtani tilos volt. A parkoló meg nagyon turistás volt :( A másik pedig olyan meredeken volt fölötte, hogy gyalogút se volt lefele. Így végül egy kicsit más szögől készült a kép. (Egy puzzle lóg a nappalimban, annak az eredetijét kellett lefotózni. Hát kikerestem Mapsen, és eljöttem :)

Ez egyébként meglepően nem volt izgalmas hely, ezért továbbmentem. Az út elhaladt az ernyősök alatti hegy mellett, ahol később én is megálltam. Egy keréknyomban (szó szerint!) csordogáló patakban megmosakodtam. Itt még nem volt olyan vészes forgalom, és beljebb is esett az úttól, nem botánkozott meg senki rajtam. Innen viszont rámentem a nagyobb útra, ami bevitt Badiába. Itt már bőven volt vendég, de valahogy mégis sikerült megállnom egy kávézónál, ahol pisztáciafagyit is tudtam szerezni. A következő hágó irányába útépítés volt, a piros lámpánál kényelmesen meg tudtam enni. Itt megint szerencsém volt, mert én még elsőként álltam meg, de a túloldalon soklámpányi sor várakozott. Közben megnéztem a kedvenc hegyem déli oldalát is :) A hágó tetején megálltam fotózni, olyan gyönyörű volt! A Marmoladát felismertem, és a Sella is látszódott valahol. A túloldalon viszont egyszercsak megszűnt a netem. Spotify nélkül még megvoltam, de a Waze egyáltalán nem ment, és a Maps is csak pár útra emlékezett. Még jó, hogy én emlékeztem a térképről, hogy hova megyek. A helyi neveket képtelen vagyok megjegyezni, és az irányokat is nehezen tudtam követni a szerpentineken. A szintkülönbségek pedig nem nagyon látszódtak a térképen. Ennek ellenére offline eltaláltam a célba, de egyáltalán nem ismertem fel, pedig egyszer már jártam itt :( Parkolóhelyet se találtam és net se volt. Körbenéztem, de semmire se emlékeztem. Azaz a sziklatorony ismerős volt, de a falu nem. Visszábbmentem egy kellemes megállóhelyre, már épp azzal szemeztem, hogy ott alszom. Egy francia lakóautó parkolt ott letakargatva. Előző alkalommal láttam még egy nőt pakolni, így végül bekopogtam hozzájuk segítségért. A nő korlátozottan tudott angolul, a térképész tudása pedig még kevesebb volt, ezért kihívta a férjét. Ő végül megmutatta a telefonján a térképen, aztán kiderült, hogy ő is a via ferrata miatt jött, másnap tervezte megmászni. Visszamentem a kúthoz, és a helyi nénivel sikerült megbeszélni, hogy hol parkolhatok. Így felbátorodva elkezdtem összepakolni. Betettem a hálózsákot, a polifoamot meg az Annenheimban vásárolt kakaót, meg persze egy halom gyógyszert és a botjaimat. A beülőt csak kézben vittem, a bukót meg lenthagytam. Így is alig bírtam megemelni már a hátizsákot. Felszabadult egy parkolóhely, átálltam a helyére. Készülődött egy másik csapat is, így elindultam. Végül ők mutatták meg a sziklán a beszállást, ami csak tíz méterre volt tőlem. Elég nehezen másztam, a létra tetején levő kilépések különösen nehéznek tűnnek, pedig a korábbi leírásom szerint nem is igazán kellett a beülő. Ennek ellenére nem nagyon akartak beérni a többiek. Már felértem a házhoz, és elindultam visszafelé másik ösvényt keresni. Ők csak akkor jöttek. Megkérdeztem, hogy van-e más út lefelé, ha már nincs térképem. De nincs. Szép lassan fölértek ők is. Én addigra már kinyitottam a házat és leültem pihizni. A fáradt, de lelkes túrázókat megkínáltam csokival, és megpróbáltam wifit kérni. A túravezető elég jól beszélt angolul, és megosztotta a korlátlan netét, sőt, kinthagyta a telefonját amíg az esőben beültek vacsizni a házba. Én addig letöltöttem offline-ba a helyi térképet. A Mapy.cz-ben pedig Ausztria volt kiválasztva. Ugyan Revoluttal sikerült kifizetnem kétfaktoros azonosítás nélkül, de nem ért végig a letöltés. Én féltem az esőben elindulni lefele, és szerencsére itt legalább az Emergency Call elérhető volt. Így egy kissé megnyugodtam, és elhatároztam, hogy maradok éjszakára.

A gyertyát és gyufát végül nem cipeltem fel. Találtam egy öngyújtót meg olajat, ebből gyártottam mécsest :) Kanócnak csak műszálas zsinórt találtam, így végül papírzsepiből sodortam. Volt egy kevésbé hangulatos decathlonos lámpa is a biztonság kedvéért :)

Hamar megágyaztam, közben rájöttem, hogy a fecipelt felfújható párnám pillanatok alatt leereszt :( Vacsiztam (kicsit egyhangúan kakaót), és még sötétedés előtt lefeküdtem. Ekkor ébredtek az egerek. Össze-vissza rohangáltak a falakon :( Örültem, hogy nem költöztem be valamelyik szélső szobába, így talán kevésbé fognak rajtam keresztül szaladgálni. Hát, ezt csak hittem. Még a csörgős izolációs fólia se riasztotta el őket, ami a fekvőhely alá volt kiterítve. Próbáltam úgy igazítani hálózsákot, hogy ne alakítsak ki nekik zsákutcát, nehogy pont befele meneküljenek :)

Sajna, még a fejfájásom is rákezdett, én meg a biztonság kedvéért korán bevettem rá bogyót. Így végül a kemény fekhely és az egerek ellenére egész elfogadhatóan aludtam. Éjszaka egyszer kinéztem, de az alattam levő falu fényei miatt nem volt túl érdekes az ég :( Az egerek elaludtak, de hajnalban a mókusok ébredtek föl. Hihetetlen zajt tudtak csapni a tetőn reggelizve. Később megtaláltam az odahordott tobozaikat. A teljes csöndben jól hallatszódott a fogaik csikorgása is…

7.nap, szerda

Korán keltem. Csodálatos volt a reggeli nyugalomban nézni a hatalmas sziklákat, ahogy már helyenként megsüti őket a Nap. Az esti eső után még jórészt párába burkolóztak. Vicces fogmosás az ásványvíz utolsó kortyaival (a fogkrémet nem hoztam fel, csak megkentem a fogkefét :) Az éjszakai hosszúujjú jól esett, de a kardigánra már nem volt szükség. Megittam a maradék kakaómat, és bepakoltam a hátizsákot. A hosszabb standhevederemből kötöttem klettersteig-szetet a hátizsáknak, amihez szerencsére két plusz karabinerem is volt. A botjaimat becsavartam a polifoamba, és az egészet jól lekötöttem. Így bot nélkül botorkáltam le a létra tetejéig :( Azt hittem, mostanra már jópáran felérnek, de még csak most hallottam az első hangokat a faluból. Azért a biztonság kedvéért lekiabáltam, mielőtt ledobtam a hátizsákomat :) A felső létra biztosítása több szakaszból állt, így többször át kellett kötnöm útközben, míg én a létrán egyensúlyoztam. Kreatívan a klettersteig-szet karabínerébe akasztottam a hevederhurkot standolni, mert a karabínereimen a hátizsák lógott. Persze, a legizgalmasabb részen csúszott el a csomóm, mert hülyén kötöttem. Le nem esett volna, de rászorult volna a rögzítési pontra, ha nem kapom el időben. Végül sikerült ügyesen váltogatva leengedni a hátizsákot is. Felfele szokásosan jól levertem az egyik lépcsőfokban a lábszáramat, ezért most eléggé vigyáztam. Sokkal egyszerűbben lejutottam, mint amire számítottam. Azért örültem, amikor a Mária-szobornál biztonságban leülhettem! És a botom se tört el a második létra hosszú kötelén a szabadesés utáni földetérésnél :) Már láttam a kocsit, amikor az első mászót megláttam. A tegnapi francia pár a lakóautótól gyalogolt a kúthoz, mikor én már autóval mentem szembe velük.

Még a Passo Giau szerepelt az álmaim között, de aztán már nem volt sok tervem. Mivel ez elég kényelmes programnak tűnt, még belefért az Alleghe-i tó meglátogatása is. Különösen, hogy közelebb volt, mint gondoltam :) Mint kiderült, a tóparti parkoló nem is fizetős, de csak 90 percre szabad ott megállni. Egy régi prakolójegy hátuljára írtam ki a jelenlegi időt. A korábban megtalált tollal. Amitől az egész kezem sötétkék tintás lett :( Amit se alkohollal, se benzinnel nem bírtam leszedni :( A tóban áztatás meg se kottyant neki. Már két hete, de még mindig látszik…

A tó semmi extra. Kissé ipari jellegű a táj, bár ezen az oldalon egy nagy játszótér és egy röplabdapálya is volt jó sok gyerekkel. Viszont fürdeni mindenütt tilos volt benne :( Így én csak lábat áztattam, és a kacsák fatuskójára ültem ki. Arra épp elég volt, hogy a klettersteig izgalmain szerzett izzadtságot lemossam magamról. Így is kissé illetlennek éreztem magam, hogy milyen példát mutatok a gyerekeknek…

Innen becéloztam a hágót, ott terveztem kávézni. De fönt akkora tömeg fogadott, hogy többszöri próbálkozásra sem bírtam leparkolni, hogy megszerezzem az áhított olasz kávét. Végül már a lefele úton álltam meg fotózni és követ gyűjteni. Itt megint egyedül voltam. Valószínűleg az éttermek 100m-es körzetén túl már elviselhető a tömeg, de arra most nekem nem volt erőm, így a fotózásra hagyatkoztam.

Nézelődtem, merre tovább. Cortina d’Amprezzóig világos volt, de utána merre? Menjek át az olasz hegyek között Tarvisioig? Vagy menjek Sillian felé? És még vásárolnom is kellett. Basszus, szieszta. Szerencsére találtam a térképen egy olyan helyet, ami nyitva volt. Legurultam oda, és jó nehezen leparkoltam, valszeg magánterületre, de nem szóltak érte, én meg csak pár percet maradtam volna. Aztán megláttam, hogy ez az üzlet sincs nyitva :( Visszaszálltam a kocsiba, és elindultam ki a városból. De a szomszéd zöldséges nyitva volt! Legalább gyümölcsöt veszek, ha már tej nincs. És hatalmas szerencsémre a közeli zöldségesnél tejet, sajtot és sonkát is lehetett kapni, sőt még akár hús is lett volna. Szokásosan kedves olasz bácsi szolgált ki :) Aztán még a város szélén vettem egy kiló ringlófélét egy utcai árustól. Nálunk talán a japán szilva néven árult gyümölcsre emlékeztet, de narancssárga és a felirat szerint Szicíliában termett. Nem akartam egy egész doboznyit venni belőle, így az árus a kevésbé szépeket válogatta össze nekem, és a kóstolóba kért sárga verziót is a drágább áron számította fel. De még ennek ellenére is nagyon örültem neki, mert olyan finom volt. Azt se bántam, hogy több lett, mint amennyit kértem. És csak kicsit volt drágább a veresi baracknál, a pestinél meg egyáltalán nem.

A térképet nézegetve beugrott a korábban kinézett éjszakai parkoló. Még korán volt, de megnézem! Időközben felismertem azt a hatalmas kempinget, ahol ezer éve voltunk. Cortinára se emlékeztem, csak egy fotóról, amin egy violinkulcs volt a templomtorony ablakában. Nagyon rég jártunk erre…

Egy útépítés után megtaláltam a keresett parkolót. Ez is hatalmas volt! És 7:00-15:30-ig fizetős, ezért kerestem még magamnak másfél óra elfoglaltságot. Továbbmentem, hátha meglátom a Három Nővért, de legrosszabb esetben a Dürrensee mellett sétálok. Elég felhős volt, és utólag a térképet nézegetve nem is mentem el a kilátópontig :( A Dürrensee viszont nem tetszett. Ismét hatalmas parkolója volt, és emiatt rengeteg látogató is. Szóval rengeteg szemét :( Több lejárót is megnéztem, de egyiknél se szívesen ültem volna le. Viszont útközben láttam egy jelöletlen tavat, oda visszamentem. Ott egy gyönyörű patakot találtam, teljesen magányosan :) A tóra sajnos nem maradt időm, mert jött a vihar :( A patakban azért pancsoltam kicsit, és eléggé megbántam, hogy nem a vízálló szandálomat vettem fel :D

Visszafutottam a kocsihoz, még épp elértem a zivatar előtt. A fizető parkolóban is futott mindenki, jópáran bőrig ázva értek le. Egy ideig az esőre fogtam a lustálkodást, de sajnos, utána se volt erőm fölkelni. Korán mentem aludni.

8.nap, csütörtök

Hát, most nem lett csillagos az ég :(

Tegnap megint működött a net, bár elég lassan. Azt hittem, hogy a roaming miatt korlátozták, ezért próbáltam extra adatra előfizetni. Majd miután nem bírtam elküldeni az sms-t, levélben érdeklődtem, hogy mi lehet a probléma. Nem sikerült kideríteni. Viszont a tartaléknak vitt feltöltőkártyás telefonra revoluttal tudtam 2000 Ft-ért netet venni. Ugyan waze nincs rajta, de legalább Mapsen biztosítva volt, hogy ne tévedjek el :)

Szóval mit csináljak ma? Mindenütt szakad az eső, és halad keletnek. Vajon én leszek a gyorsabb vagy a front?

A tájnézésből semmi se lett, esőben mentem át a Dolomitok maradékán. A Toblacher See-nél megálltam nézelődni. Arra nem számítottam, hogy frissen takarított, fűtött-világított mosdót találok :) Teljesen egyedül voltam, de lárhatóan elég drága nyaralóhely volt a másik parton.

Továbbmentem, és Sillianban tankoltam és vásároltam. A hegy felhőben volt, az esőben még a Pietersbergre se mentem föl. Aztán nagy levegővel Obertilliach felé mentem. Az eleje elég lassú volt, de aztán a szerpentin karpótolt ;) Ugyan a Dolomitokban rengeteg hágón mentem át, mégis az itteni kanyarokban volt igazán élvezetes vezetni! Aztán egy -már szokásos- útjelző táblánál lefordultam a Kajakeistiegsplatz felé :)

Itt két eső között kellemeset sétáltam a parton, gyönyörű kövek között :) Azért jól elázott a cipőm a magas fűben… és a nadrágom is.

Úgy tűnt, hogy nemsokára átér a front Tarvisión, és mehetek! Még megnéztem egy Pagrót is, aztán átmentem az autópályán Olaszországba. Ezen a rövid szakaszon még nem kellett fizetni. Így élőben megértettem, hogy hogyan lehetséges, hogy a település közepén van a szurdok :) Az autópálya lábakon áll, és a falun belül is igen nagy szintkülönbségek vannak. A parkoló elég közel esett, de csak a távolabbiban volt hely. Megálltam a legközelebbi, nem tiltott helyen, egy kicsit pofátlanul az árnyékban. Innen a híd közelebb esett mint a bejárat, ezért előbb ránéztem, hogy hova megyek. A hídról jó 80m szintkülönbségre tippeltem, de a turistaút térképén már majdnem 130m volt. Ráadásul egy nagyon meredek és eléggé egyenetlen lépcsőn keresztül. Próbáltam óvatoskodni a térdemmel, de reménytelen vállalkozás volt: fájó térekkel értem le a patakhoz. A térkép körutat ígért, de nem láttam útelágazást. Csak gyors sétának szántam, de itt már bántam, hogy nem hoztam se törölközőt, se vízicipőt :( Megpróbáltam mezítláb, de nagyon fájt :( Ezért inkább a köveket tanulmányoztam. Az összes apró fehér vagy szürke volt, míg a nagyobb sziklák vörösek. Nem találtam elhozható méretű vöröset :)

Elindultam visszafele, bár nem vonzott a hosszú lépcsőzés. Viszont az utolsó métereken megtaláltam az elágazást! Valószínűleg a fáradtság és a patak látványa miatt nem vettem észre idefele. Így sokkal kellemesebb volt a patakparton haladni, helyenként a szokásos fa építményeken. Mire megláttam a hidat, már jó szintkülönbséget felgyalogoltam, de még mindig a víz szintjében jártam. Hiába, ilyenek ezek a hegyi patakok 😀 

Az út végefelé elkezdett dörögni az ég… pedig nagyon kellemes fürdőhelyet találtam. A meztelen fürdést megakadályozta a forgalom, pedig eléggé le voltam már izzadva. Viszont így lelkesen futottam föl a kocsihoz fürdőruháért és törölközőért. A híd mellé ért fel az ösvény, tehát a kocsi elég közel esett. De a végén már nagyon örültem, hogy a fák alá parkoltam, mert ideérve már igencsak szakadt az eső. Valahogy nem mentem vissza a patakba fürdeni ;)

Helyette irány a Lago del Predil. Sajnos, a front után újabb zivatarok nőttek ki, de úgy nézett ki, hogy ennek is vége lesz. Elég hihetetlennek tűnt, mert még az utolsó percekben is szakadt az eső. Ugyan a parkolóban egy magyar lány az esőben zuhanyzott, én nem voltam ilyen bátor. Elég hideg volt :(

Viszont amire elállt az eső, én már fürdőruhában vártam, hogy a tóba ugorhassak. Az se volt épp meleg :( Így utána azonnal hosszú nadrágot és kardigánt vettem. Legközelebb neoprén zoknit is fogok :)

Kicuccoltam a kajakot és felfújtam. Szerintem nem voltam zavaróbb a kompresszorral, mint az afgán zene :) Jó sokat szenvedtem az olasz automatával, mire fizetni tudtam a parkolásért… Aztán csak a mentőmellényt felejtettem a kocsiban (a neoprén zoknin kívül, amire itt még nem is gondoltam…)

Csodálatos volt a vízen! A völgy felhőben úszott, de helyenként besütött a Nap, és a csúcsok is szikrázó napsütésben ragyogtak :) Szerencsére a szél se élenkült be az eső után.

Áteveztem a tavon, aztán becéloztam a vízesést. Itt még volt némi szellő, de simán átjutottam. És a kajak se eresztett le :D A vízesés után nyugiban csorogtam vissza a kiindulási ponthoz, még a szigetet is körbekerültem. Hulla fáradtan pakoltam mindent össze.

Még meg akartam nézni a Kanint sötétedés előtt. Hát, ez nem jött össze… Indulás után csörgés-zörgés, vízcsobogás :( Egy ideig nyomoztam, mi lehet ez, de nem találtam. Mire kinyitottam a motorháztetőt, mindig megszűnt. Óvatosan elindultam, kicsit enyhült, de minden bukkanónál és kanyarnál újra jelentkezett. Arra jutottam, hogy beázott, és valahol megállt a víz, ami a zöttyenőknél ismét kifröcsög. Hogy miért van ilyen hangja, azt nem tudom. Most épp a szervízben ülök, de ők se találják. Viszont a pollenszűrő teljesen átázott, nem csak én képzeltem, hogy a lábamra csöpög a víz. Leellenőriztem óvatosan, és a menettulajdonságokon nem érződött, csak fura surrogó hangja volt. Itt még arra gondoltam, hogy alulról csaptam fel a vizet, mert a maltatali leérés óta megint lógott a motorburkolat. Viszont azóta itthon a parkolóban is beázott újra…

Szóval eljátszottam az időt, és így már nem láttam a Kanint világosban :( Meg semmi mást se, és így kéne alvóhelyet is találni. Vagy háromszor fordultam meg, mire egy nagyobb parkolóban megálltam. De szerencsére nem volt forgalom. Még akkor se, amikor Arthur beriasztott. Pedig már majdnem elaludtam :( Vagy fél óráig nem bírtam lekapcsolni a vészvillogót, már attól féltem, hogy lemerül az akku, ezért elmentem vele egy körre szerpentinezni. De bármit csináltam, a vészvillogó maradt. Én meg hulla fáradt voltam :( Térerő se nagyon volt. Végül sok-sok kísérlet után valahogy sikerült úgy bezárnom, hogy abbahagyta. Óvatosan hátramásztam aludni. Halvány emlékeim vannak arról, hogy éjszaka még többször megszólalt, de aztán elaludt. Én is.

9.nap, péntek

De reggel újrakezdte. Megpróbáltam megkeresni a Kaninhoz vezető parkolót, de nem sikerült közel jussak hozzá. Aztán elkezdett esni az eső. Már itt megpróbáltam elérni a biztosítót, hogy mi a módja annak, hogy hazajussak a csomagjaimmal. Itt még biztattak, hogy ha nem sikerül megjavítani helyben, akkor fölteszik trélerre, és azzal együtt engem is elhoznak. Kicsit magyaráztam a lánykának, hogy ugyan gurul az autó, de állandóan vészvillogva nem forgalomképes :(

Lementem a hegyről, és az első szlovén benzinkútnál próbálkoztam. A kutas lányka bár szlovén létére alig tudott egy-két szót angolul, de nagyon segítőkész volt: adott csavarhúzót, hogy levehessem az akkut :) Aztán megmutattam neki, hogy ehhez villáskulcs kéne, mert sehogy se akarta megérteni. Hozott is egy kétszer akkorát, és nem akarta elhinni, hogy az nem jó. Meg is próbálta egyedül, bár először fordítva tette rá a kulcsot :D Még telefonált kicsit, aztán talált nekem egy szervízt, be is írta célnak a naviba, így könnyen megtaláltam.

Ezeken a helyeken nem így akartam autókázni :( A szervízben könnyen megértettek, hoztak adatkábelt, és vagy fél órán keresztül próbálták lekapcsolni a riasztót, de mindhiába. Itt lettem megint csupa tinta a pakolásnál, ezúttal a másik kezem is :) Feladták, és továbbirányítottak a szakszervízbe.

Mostanra sikerült kitapasztalnom azt a csoda mozdulatsort, amivel legalább álló helyzetben lekapcsolt a riasztó, ezért tettem egy kitérőt: már jó ideje a meglátogatandó célpontjaim között volt a Száva forrása, és már túl is jöttem rajta! Ide visszafele pedig a Vrsic Pass leágazása mellett mentem el…

A parkoló eléggé tele volt, de sokan hazaindultak, mert jött az eső. Mire bezártam az autót, már csöpögött. El se tudtam képzelni, hogy mi lehet a fasor mögött, ahova ennyi ember jött. De a térkép szerint még tíz percbe se fog tellni, mire kiderül. Még szintkülönbség se volt. A túlfelét pedig már láttam az autóból.

Hát, igencsak meglepődtem, amikor kiléptem a fák közül :) Ez a gyönyörű, kristálytiszta, kékvízű tó a Száva forrása:

Éppcsak felfutottam a kilátóba, bár közelről szebb volt, hisz úgy látszottak a halak is :) Aztán vissza a kocsihoz az esőben. A Würzelpasson is esett, meg vészvillogott :( Szerencsére Arnoldstein legközelebbi részére esett a Renault-szervíz, rögtön kettő is. Az elsőben aznapra már a megnézését se vállalták, pedig itt lett volna kedvezményem a KärtnerCarddal. Furcsa árukapcsolás, nem?

A másikban próbáltam megmutatni, hogy mi a hibajelenség, mire a munkafelvevő elküldött, hogy üljek le a szalonban, és elvitte az autót a szervízbe. Egy szót se mondott arról, hogy mire számítsak. Másfél órát ültem ott, aztán meguntam.

(Itt kis közjáték, hogy megérkezett a szövettanom eredménye. Igazából már napokkal ezelőtt, de valszeg a netproblémák miatt nem jött róla értesítés. Bár email se…)

Szóval több okból is kissé stresszesen kérdeztem, hogy mi van az autómmal. Senki semmit nem tudott. További fél nyomozás után sikerült kitalálniuk, hogy valami mindent rányító panel romlott el, ami talán nyolcszáz-valamennyi Euró lesz, de lehet, hogy ezer-nyolcszázat mondott… De csak egy hét múlvára. Az autó meg nem forgalomképes, ezt nagyon sokszor elmondta. Hogy kiint a rendőr, és megbüntet, ha ezzel elindulok. Aztán elmondtam, hogy van biztosításom, és amiatt kifejezetten előnyös számomra, ha leírják, hogy nem mehetek vele forgalomba. Innek kezdve egy kicsit kedvesebbek voltak. Meg volt egy apróbb félreértés: szerettem volna, ha a diagnosztika eredményét is megkapom, szóval a cserélendő panel rendelési számát. Valamiért azt gondolták, hogy nem akarok fizetni. De végül kedvezményt is kaptam, amikor rájöttek, hogy alaptalanul féltek tőlem. Meg valamiért angolul sokkal szívesebben beszéltek :) Aztán a számlán láttam, hogy bulgáriai címmel sikerült rögzíteniük :D Itt se volt egyszerű a címem a magyar lakcímkártyával és forgalmival, de legalább a nevemet sikerült. Fogalmam sincs, hogy a Bulgáriát honnan szedték… A kocsi rendszámát nem látták? Meg azt se tudták, hogy Bulgáriában cirill betűkkel írnak? Mindegy, a végére sokkal kellemesebb hangulatban váltunk el. Még ajánlgatták, hogy otthagyhatom az autót, meg nyugodtan keresheti őket az itthoni Renault-szervíz. Még bevásárolni is elvittek volna :) Nagyon fáradt voltam, rövid volt az éjszaka és még semmit nem ettem. Én úgy éreztem, hogy belefér, hogy az üzletek között átgurulok vészvillogva.

Ettem és kicsit kifújtam magam. A vészvillogó leállítása ismét újabb kombinációval sikerült. A szervizes ugyan állította, hogy sehogy se lehet, és le fogja meríteni az akkut, de szerencsére legalább álló motorral és zárt autóval sikerült. Aztán jött a hidegzuhany: ugyan van biztosításom a hazaszállításra, de csak 300 Euróig. De 1880 lenne útdíj nélkül :( Az előző alkalommal még csak 500 körülit mondtak :(

Jött az eső megint, és én meg aludni akartam. A Villacher Alpenstrasse csak egy kilóméterre volt innen. Persze, jó lett volna, ha nem cseszem el a lehajtót, és kerülöm körbe a legnépszerűbb plázát a mélygarázson keresztül hozzá :D Meg kicsit ciki volt kattogva jegyet venni az úthoz :) De a néni nagyon kedves volt, örült a vendégnek az esőben! Megnyugtatott, hogy bármilyen későn ki tudok majd jönni, akár holnapig is maradhatok :D

Itt már nem élveztem a szerpentint. Az első öt parkolót néztem csak meg, nem mentem föl a csúcsig. Jópár helyen az út is felhőben volt, kilátás semmi, csak csöpögő eső. Kiválasztottam a legnyugisabbnak tűnő parkolót, és bezártam magam a kocsiba. Akartam még egyet aludni indulás előtt.

10.nap, szombat

Legalább kettőig terveztem aludni, de éjfél körül felébredtem. A forgalom miatt éjjel akartam hazamenni, hátha így kevésbé állítanak meg. De a csöpögő esőben, sötétben inkább jó messziről látható voltam a vészvillogómmal :( Ezért egy apró autópálya-pihenőben megálltam. Alig volt hely, mert kamionok voltak mindenütt. Szerencsére forgalom se nagyon az esőben, éjszaka. Meglepően jól aludtam :)

Aztán négy körül újra útnak indultam, hátha napfelkelte után kevésbé leszek feltűnő. Persze, azzal nem számoltam, hogy nyugatabbra is vagyok, meg már július vége van, így később kel a Nap. Elég sokan villogtak rám útközben :) De mire az országutas szakaszra értem, már világos volt. A határon sehol senki, így azt is megúsztam. Az M86-on megint nem sok forgalom volt, úgy éreztem, elalszom. Így ismét megálltam, és tényleg elaludtam. Győr felé esett az eső, így szerencsére árnyék volt. Az osztrák oldalon 12 fok volt éjszaka, itt már 20-ig melegedett.

Viszont az M1-en még a múltkorinál is nagyobb tömeg volt :( Pedig hétvége révén legalább kamionok nem voltak. Aztán jöttek az építkezések, és itt már a kánikulában kellett araszolni. El se tudjátok képzelni, hányan próbálták a tudtomra adni, hogy le kéne kapcsolnom a vészvillogót… A dugóban mindenki unatkozott, és keresett magának látnivalót :D Szerencsére rendőr nem szúrta ki. Egy helyen leterelt a Waze, hogy az országúton gyorsabb lesz… Még pisilni leparkolni se volt egyszerű :( Meg kellett állnom tankolni, mert féltem, hogy a dugóban baj lesz, ha nem bírja a klímával. Az egész nyaralás során ennél az ÖMV-kútnál tankoltam a legdrágábban :(

A városban szinte nem is zavartam már, bár a Körúton érdekes volt. Hulla fáradtan értem haza. Ezer fok volt a parkolóban, ezért éppcsak a legontosabb dolgokat vittem föl a lakásba. Még este is kattogott a fejem a sokórányi vészvillogó-hangtól. Akárhogy hangosítottam a zenét, mindig ottmaradt a háttérben.

Hétfőre megjött a lehűlés, és a hatalmas felhőszakadásban ismét beázott az autó. Viszont azóta megint kánkula van, és egy kósza kísérletre leállt a riasztó. Most így nem tudom, hogy sikerült-e megtalálnom a nyerő kombinációt, vagy csak kiszáradt… Tegnap lebontottam a szélvédő előtti vízelvezetést és kitakarítottam. Bár csak felülről lehet hozzáférni a lefolyóhoz, remélem, most bírni fogja az alpesi esőzéseket is. Egy hét anticiklont mondanak :( Hiányozni fog a zivatar…

További spoiler, hogy teljesen feleslegesen rohantam haza a hétfői orvoshoz, semmit se mondtak… Majd az onko-team eldönti :( Azóta is várom a választ, de mindenki nyaral… Én is visszamennék!