Szlovénia

Évadzáró Szlovénia

A tavalyi kellemes őszi kirándulást sokat emlegettük már. Szerencsére az idén jó hosszú volt az ősz szünet (és véletlenül mindkét gyereknek egyszerre volt), ezért esélyesnek tűnt, hogy az idén is el tudunk menni. Zozó szülinapja is aktuálissá tette a trieszti fagyizást :) Aztán Blue a szünet előtti utolsó nap utolsó óráján rosszul lépett, így a traumatológián kötöttünk ki vele. Szerencsére semmi komoly, de három napig nem tudott ráállni. Meg persze a szokásos mediterrán ciklon is megpróbált itthon tartani minket. Még szerencse, hogy nem sikerült!

(more…)

Szlovénia novemberben…

Hát, az idei évben nem született sok új bejegyzés :( Az őszi szünetben megpróbáltuk behozni a lemaradást :)

(more…)

Nyárvégi vegyes

A nyári szünet végére terveztünk egy hosszabb nyaralást. Az időjárás nem kedvezett, augusztus 20-a után nem látszott három egymást követő jó nap. Zoli ragaszkodott Olaszországhoz, akkor is, ha sokat kell utazni. Tehát a terv: a két jó napból az elsőn utazunk :(((, ezért megállunk repülni, másnap Dolomitok; utána átmegyünk Szlovéniába, ott jobb idő lesz; hazafele pedig beugrunk Gerlitzenre az akróversenyre.

(more…)

Szlovénia 2009.

Prisank, Kanin, Soca

(more…)

Prisojnik – okno

(more…)

Kanin – okno

(more…)

Izvir Boka

(more…)

Mrzli vrh

Mindenekelőtt, a vrh Szlovéniában nem rövidítés. Azt jelenti, hegy.

Másodszor, négy Mrzlit találtunk a térképen néhány km-es körzetben. Ez Kobaridtól D-DNy-ra van, és keleti starthely.

A helyi felszállítók ide is felhoznak a szokásos árért. Elméletben behajtani tilos van, de a helyiek ismerik a rendőröket. Talán saját autóval is fel lehet menni, de elég hosszú, köves szerpentin vezet föl. A Soca mentén dél fele jobbra az első faluból indul.

Kobarid, Slo 2008.

Miután apa versenyzett Kobaridban, meg kellett mutatnia nekem is. Tandemet is terveztünk, de az nem jött össze. Öt napra terveztük, ebből három lett repülhető.

(more…)

Hotemaze, Slo 2006.

Az idén valamivel jobb időnk volt, mint tavaly.

(more…)

Hotemaze, Slo 2005.

A képek egy részét Fernczy Iván készítette
A többi képét itt találod.

A hosszú hétvégén elmentünk Szovéniába, a Júliai-Alpok lábához repülni. Sokan lemondták az utat, mert rossz időt jósoltak, de mi mindenképpen meg akartuk nézni a helyet. 550 km tőlünk, hat óra út.

(more…)

« Vissza