Mászás

Pünkösdi királyság Ambrussal :)

Kezdetben Apa facebookozott… Aztán jött az ige. Ambrus keresett útitársat az Oberdrautalba, hogy legyen, aki érte megy, ha vitorlával terepre száll. Mivel az útiköltséget ő állta, azt hittem, túljelentkezés lesz. Gondoltuk, Apa elmehetne vele, bár nem tud utánfutóval vezetni. Aztán megtudtuk, hogy az idén nem lesz angoltábor a gyerekeknek, így nem tudunk kettesben repülni menni. Most viszont még jól ki lehetne hozni a suli utolsó két hetében valamikor, hogy a Nagyiéktól menjenek suliba, még haza is ugorhatnak nyulazni. Bepróbáltuk Ambrusnál, hátha a régi ismeretségre való tekintettel némi elsőbbséget élvezünk a nagyszámú jelentkezővel szemben :) De nem volt rá szükség, mert mások nem szeretnek repülni. Főleg nem az Alpokban. Pláne nem Ausztriában. Így mi hárman mentünk, akik az osztrák nyaralás gondolatára is táncra perdülünk örömünkben :))) A többiek maradjanak csak a földhöz ragadva.

(more…)

Embergeralm

Végre családi nyaralás! Semmi új izgalomra nem vágytunk, csak szép helyen együtt lenni. Repülni, mászni, strandolni, bogyót szedni. Így esett a választás Greifenburgra megint. Kicsit messze volt, de más stabilan repülhető helyhez még többet kellett volna utazni. Kicsit féltem, hogy lesz-e helyünk a kempingben. Próbáltam emailben foglalni, de azt írták, hogy főszezonban nem lehet. Közvetlen hidegfront után mentünk -bár épp szombaton-, így bíztam benne, hogy be fogunk férni. Itt kivártuk az egyhetes őrült kánikulát, aztán mire egy kicsit enyhült az idő, mentünk az Alpokba… Ráadásul a változatosság kedvéért kiütéseim voltak, az egész nyaralás alatt vakaróztam :( Hát, nem a legjobb kezdésnek, de lássuk.

(more…)

Gastein

Apának valamiért eddig nem tetszett a Gasteinertal, pedig én többször győzködtem róla, hogy lehet ott jót repülni. Talán a drága, turistakopasztó szállodák és wellness-fürdők vették el a kedvét… De miután elmondtam, hogy 100-200 km-es FAI háromszöget lehet innen repülni (aminek  mellesleg az egyik szárát legutóbb majdnem megrepülte Hollersbachból), mégis megjött a kedve hozzá.

Mivel jó drága hely, csak rövid utat terveztünk, hogy ne veszítsünk sokat… Ha meg jót repülünk, akkor úgyis megéri :) Az előrejelzés nem mutatott sok jót, de 2-3 repülőnap belefért. Nem voltunk biztosak benne, hogy pont most kell a főgerinc közelébe menni, de legfeljebb kimegyünk Bischlingre, annyira ezért csak nem unjuk :P

Bejött a terv, érdemes volt elmenni! Sőt, máskor is megyünk, csak megpróbálunk valami olyan jegyet szerezni, amivel több felvonót is lehet használni.

(more…)

Embergeralm

Utolsó, családi hétvégét (hétköznapot) szerettünk volna. Eddig nem repültünk sokat, így valami bejáratott helyre akartunk menni. Az időjárás sem tűnt a legjobbnak. Így esett a választás Embergeralmra.

(more…)

Ennstal

Hosszú családi nyaralásra készültünk, rengeteg programmal és repüléssel. Sajnos, az időjárás és a programok közbeszóltak, de így is jól éreztük magunkat.

(more…)

Nasenwand

Nagyon jó mászás, kevés felesleges gyaloglással. Egy d-s résszel indul, fele magasság körül ki lehet szállni. Szerintem mindenképp érdemes egészen felmászni. A legnehezebb pont (E) egyben a legszebb is: egy kiugró, negatív sziklaperemet kell megkerülni, szerencsére csak traverzben :) A szikla annyira kiugró, hogy gyakorlatilag a falu fölött lebeg az ember :) Még pilótaként is kellemes élmény, holott közel a föld :)))

Egy-két lépés nehéz csak igazán, de a többi helyen is sok erő kell. Sok kellemesen kitett rész van.

 

Silberkarklamm

A Silberkarklammban a szurdokban kiépített lépcsős út helyett mehetünk a sziklafalon is. A vízhez így csak az elején tudunk lemenni, de a vízesést jó szögből láthatjuk :)
A mászás nem túl izgalmas, bár a kötélhidat szeretem :) Utána sok lépés van, inkább mászókaszerű. C/D-nek hirdetik, de nem igazán nehéz.
Könnyű megtalálni, a Klamm bejárata után (2,80 EUR a belépőjegy) pár percig még az úton kell menni, aztán a patak túlfelére visz a kötélhíd. A kiszállás után kis kerülővel a Silberkaralmhoz érünk. Innen van egy másik Klettersteig is, az valamivel könnyebb, de én nm próbáltam. A Vízesés mellett van egy létra, ha már úgyis beülőben vagyunk, érdemes rá felnézni.
Visszafele választhatjuk a szurdokban haladó utat, vagy a magasabbat a túloldalon.

Zimmereben

Három Klettersteig is van Mayrhofenből. Ugyanoda lehet leparkolni, ugyanoda érkezünk, közte három Klettersteig, több sziklamászóút, és egy meredek gyalogösvény.

A két nehezebbet másztuk meg. Mindkettő kiépített, játszótéri mászókára hasonlított. A nehézséget az adta, hogy mennyi karizom kell a feljutáshoz. Nem különösen izgalmas, de mivel egész lentről indul, így felvonózárás után is járható, edzésképpen érdemes megcsinálni.

Fent jó játszótér, terasz a völgy fölé és ajándék pálinka várja a fáradt mászókat minden rendelés mellé.

 

Zillertal

2011. július

A gyerekek egy hétre angol táborba mentek a Balatonra, a nyulakat meg rábíztam a szomszédra, így szabadok voltunk :) Sajnos az idő nem nézett ki jónak. Hétfőn reggel indultunk, keddre köztes anticiklont mondtak. Szerdától viszont egyértelműen rossz időt. Akkor még úgy láttuk, hogy az Alpok déli felén jó marad, de nem. Ott még többet esett. Csütörtökön majdnem hazajöttünk. Aztán kihúztuk az esőben, majd még egy napig rossz volt. Szombaton hazaindultunk, mert vasárnapra főnt mondtak. De utolsó pillanatban úgy döntöttünk, hogy még egy napot maradunk.

Már előre kinéztük a Zillertalt, hogy megnézhessük a Hintertux gleccsert. Mi mindent megtettünk ennek érdekében.

(more…)

Untergrimming

Az Ennstalból közvetlenül a Grimming előtt kell É fele fordulni, Bad Aussee és Hallstatt irányába. A fal sajnos nem a Grimming oldalában van, hanem a másik oldalon. Közvetlen a főút mellett van a parkoló, de csak kerülővel, a falun át, majd az út alatt lehet idejutni. A parkolótól pár perc alatt eljutunk a beszállásig, ki van táblázva.

Vonattal érkezőknek ajánlom: a vasútállomásról egy falnak támasztott létrán fel kell mászni az állomás tetejére, és máris a sziklafal közepén találhatjuk magunkat :)))

Az útvonal nem teljesen összefüggő. A falon rengeteg mászóút van, valószínűleg miattuk készült a Klettersteig, hogy kényelmesebben tudjanak mozogni köztük. A mászás egyáltalán nem nehéz, de elég kitett, jó hely lehet szokni a magasságot. Visszafele csak a vasútállomástól próbáltuk, onnan kellemes séta.

Stoderzinken

Egész hosszú tavaszi szünetet kaptak a gyerekek, bár a megelőző szombaton még suli volt. Ezt a hétvégét apa Ruhpoldingban töltötte. Ott azt mondták, az egész következő hét jó idő lesz az Alpokban. A meteo alapján is úgy tűnt. Hétfő este hazajött. Kedden Óbuda volt, délután ott repültem. Útközben eldöntöttük, hogy a szerdát már Ausztriában töltjük. Két éjszakára terveztük, így maradt idő nyulazni és családot látogatni hétvégén. Tortát sütni, tojást festeni nem, és sonkát főzni is csak késve, de nem baj.

(more…)

Rax, Haidsteig

Haidstieg

Már tavaly elindultunk a Preinerwandra. Most csak egy napra terveztük, és a meteo szép időt igért. Útközben próbáltam elképzelni, milyen lesz, hogy a fejem fölött tekernek az ernyők, míg én mászok.

(more…)

« Vissza - Következő »