Repülés

Pünkösdi királyság Ambrussal :)

Kezdetben Apa facebookozott… Aztán jött az ige. Ambrus keresett útitársat az Oberdrautalba, hogy legyen, aki érte megy, ha vitorlával terepre száll. Mivel az útiköltséget ő állta, azt hittem, túljelentkezés lesz. Gondoltuk, Apa elmehetne vele, bár nem tud utánfutóval vezetni. Aztán megtudtuk, hogy az idén nem lesz angoltábor a gyerekeknek, így nem tudunk kettesben repülni menni. Most viszont még jól ki lehetne hozni a suli utolsó két hetében valamikor, hogy a Nagyiéktól menjenek suliba, még haza is ugorhatnak nyulazni. Bepróbáltuk Ambrusnál, hátha a régi ismeretségre való tekintettel némi elsőbbséget élvezünk a nagyszámú jelentkezővel szemben :) De nem volt rá szükség, mert mások nem szeretnek repülni. Főleg nem az Alpokban. Pláne nem Ausztriában. Így mi hárman mentünk, akik az osztrák nyaralás gondolatára is táncra perdülünk örömünkben :))) A többiek maradjanak csak a földhöz ragadva.

(more…)

Évadzáró Szlovénia

A tavalyi kellemes őszi kirándulást sokat emlegettük már. Szerencsére az idén jó hosszú volt az ősz szünet (és véletlenül mindkét gyereknek egyszerre volt), ezért esélyesnek tűnt, hogy az idén is el tudunk menni. Zozó szülinapja is aktuálissá tette a trieszti fagyizást :) Aztán Blue a szünet előtti utolsó nap utolsó óráján rosszul lépett, így a traumatológián kötöttünk ki vele. Szerencsére semmi komoly, de három napig nem tudott ráállni. Meg persze a szokásos mediterrán ciklon is megpróbált itthon tartani minket. Még szerencse, hogy nem sikerült!

(more…)

Dolomitok

Apának minden őszre be van tervezve évadzáró repülésnek a Dolomitok. Ilyenkor ugyebár már suliidő van, így nemcsak a családi utazás lehetősége nem merül fel, hanem én is itthon szoktam maradni a gyerekekkel. Apa pedig keres magának megfelelő útitársat, aztán az időjárás és a többi pilóta döntése alapján elmegy Lijakba vagy Bassanóba. Azért egyszer szerencsére a Dolomitok is összejött :))

Nade…

Mivel immáron mindkét gyerekünk Pesten gimnazista, előttünk a lehetőség, hogy -míg ők a Nagyiéktól mennek suliba- együtt nézzük meg a Dolomitok szikláit. Én eddig csak egyszer jártam itt, de akkor északi szél volt, nem tudtunk jót repülni. Hát, északi szelet most is jósoltak, de gyengét. Lássuk, most hogy sikerült…

(more…)

Embergeralm

Végre családi nyaralás! Semmi új izgalomra nem vágytunk, csak szép helyen együtt lenni. Repülni, mászni, strandolni, bogyót szedni. Így esett a választás Greifenburgra megint. Kicsit messze volt, de más stabilan repülhető helyhez még többet kellett volna utazni. Kicsit féltem, hogy lesz-e helyünk a kempingben. Próbáltam emailben foglalni, de azt írták, hogy főszezonban nem lehet. Közvetlen hidegfront után mentünk -bár épp szombaton-, így bíztam benne, hogy be fogunk férni. Itt kivártuk az egyhetes őrült kánikulát, aztán mire egy kicsit enyhült az idő, mentünk az Alpokba… Ráadásul a változatosság kedvéért kiütéseim voltak, az egész nyaralás alatt vakaróztam :( Hát, nem a legjobb kezdésnek, de lássuk.

(more…)

Gastein

Apának valamiért eddig nem tetszett a Gasteinertal, pedig én többször győzködtem róla, hogy lehet ott jót repülni. Talán a drága, turistakopasztó szállodák és wellness-fürdők vették el a kedvét… De miután elmondtam, hogy 100-200 km-es FAI háromszöget lehet innen repülni (aminek  mellesleg az egyik szárát legutóbb majdnem megrepülte Hollersbachból), mégis megjött a kedve hozzá.

Mivel jó drága hely, csak rövid utat terveztünk, hogy ne veszítsünk sokat… Ha meg jót repülünk, akkor úgyis megéri :) Az előrejelzés nem mutatott sok jót, de 2-3 repülőnap belefért. Nem voltunk biztosak benne, hogy pont most kell a főgerinc közelébe menni, de legfeljebb kimegyünk Bischlingre, annyira ezért csak nem unjuk :P

Bejött a terv, érdemes volt elmenni! Sőt, máskor is megyünk, csak megpróbálunk valami olyan jegyet szerezni, amivel több felvonót is lehet használni.

(more…)

Pilis

Kirándulni mentünk, itthon ugyanis csúnya köd volt. Megnéztük a webkamerát, és a hegy tetején sütött a nap :) Lefelé nem lehetett látni, de azért ernyőt is raktunk.

Csúnya szmötyi fogadott, de fentről nézve már kék volt az ég :) Soha nem volt még hányingerem levegőben, de most igen. Lefelé nem láttam semmit, fönt meg vakított a nap, egyszerűen nem volt hova nézni, mihez viszonyítani. A levegő meg dobált, hullámzott, tengeribeteg lettem…

Embergeralm

Utolsó, családi hétvégét (hétköznapot) szerettünk volna. Eddig nem repültünk sokat, így valami bejáratott helyre akartunk menni. Az időjárás sem tűnt a legjobbnak. Így esett a választás Embergeralmra.

(more…)

Ennstal 2.

Visszamentünk két éjszakára a Dachsteinhoz. Vonzott a befejezetlen repülés után, hátha most sikerül. Nem utolsó sorban pont Ramsauban árultak pont olyan kisnyulakat, amire épp vágytam :)

(more…)

Error thrown

Call to undefined function split()